Képzeljük el, hogy vannak még palackba zárt dzsinnek. Tételezzük fel, hogy több évszázadnyi ügybuzgó szkepticizmus sem volt képes kipusztítani a fajtájukat.

Legalább egy maradt.

Nos, ez az egy talán nem volt elég korszerű, talán csak depressziós volt, de valahogy mégiscsak odabent felejtette magát a palackban.

Régen régen az Arab-öbölben (akkor még lánykori nevén Perzsa-öbölnek, hívták, de az is lehet, hogy egészen másképpen) zárták a palackba. Hosszan éldegélt összeszorulva.

Aztán valami egészen groteszk útvonalon indult el. Egy hajó nyomdokvizében átjutott a Szuezi-csatornán. Megpróbált aztán kijutni a Földközi-tengerről, de ez közismerten egérfogó. Nem tudott átjutni a Gibraltári szoroson.

Amikor ismét keletre hozták az áramlatok, kíváncsiságból beosont a Dardanellákon keresztül az Aranyszarv-öbölbe. Ott rémes volt a forgalom, a palack alig győzte kikerülni a sok hajót. Ráadásul ezek zöme automatikusan, beprogramozott útvonalon haladt, és nem nagyon érdekelte őket, ha feltrancsírozzák a nyomorult palackot.

Nagy nehezen átvergődött a Boszporuszon. A forgalom továbbra is rendkívül nagy volt, a palackba zárt dzsinn rájött, hogy visszafelé nem mehet. Előre ment hát, ismeretlen vidékek felé.

Egy nagy folyam torkolatában merész gondolata támadt. Elindult felfelé.

Hónapokon keresztül haladt felfelé a széles folyamon. Időnként megpihent egy-egy félreeső gödörben a fenéken, aztán araszolt tovább.

Ki tudja, mennyi idő telt el, talán több év. A palack valami lármás város közepén találta magát, amely mindkét partot megszállva tartotta. Túl sok volt a híd, kénytelen volt a part felé sodródni. Alkonyat volt, de nyilvánvalónak tűnt, hogy valaki meg fogja találni. Sebaj, gondolta a dzsinn, úgyis ellustultam, legalább lesz egy kis munka.

Kovács János harmincnyolc éves pesti munkanélküli a Duna-parton ődöngött, amikor megpillantotta a palackot. Előbb bele akart rúgni, aztán felfigyelt a különös formára.

- Miféle régi flaska ez?

Csaknem hanyatt esett a rémülettől, amikor előgomolygott a dzsinn roppant alakja.

- Mit parancsolsz, kedves gazdám?

Az első hetekben a dzsinn csupa rutinfeladatot kapott. Kifizette Kovács devizahitelét, megmentette rozzant házát az árverezéstől, helyreállította a házasságát, dúsgazdag emberré tette.

A piros Ferrari ráadás volt.

- Adj már valami igazán nehéz feladatot, kedves gazdám! – kérte az ambiciózus dzsinn.

Kovács János kicsit hátradőlt milliárdos villájának teraszán, elnézte a budai hegyek pompás panorámáját, és gondolkodott.

- Építs autópályát innen Hawaii-ra. A levegőben.

A dzsinn csodálkozott.

- Annak mi értelme, édes gazdám? Bármikor odaröpíthetlek autópálya nélkül is.

Kovács gondolkodott. Annak valóban nincs értelme. Valami más jutott az eszébe, amitől szélesen elmosolyodott.

- Igazán nehéz feladatot adok!

- Hallgatom, kedves gazdám!

- Ritka idióta politika van az én hazámban. A politikusok zöme semmirekellő. Vagy maguknak lopnak, vagy idegen érdekeket szolgálnak. A kormány mindig bénázik, az ellenzék meg úgy tesz, mintha az ő idejében jobb lett volna. Együtt se érnek egy rakás krumplihéjat.

Nagyot sóhajtott:

- Kedves dzsinnem! Adj a magyar politikusoknak észt és tisztességet! Tedd meg, hogy összefogjanak, a haza érdekében munkálkodjanak, és végre kivezessék a gödörből ezt a nyomorult országot.

A dzsinn hosszan gondolkodott, és mind jobban belesápadt. Magas homloka ezer ráncba szakadt. Remegett a szakálla. Végre felemelte szép metszésű arcát, és szokatlanul halkan kérdezte:

- Négy- vagy hatsávos legyen az autópálya?