KÉTSZÁZTIZENHARMADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő lázasan gondolkodott. A teste szinte remegett, úgy érezte magát, mintha valami ismeretlen eredetű erő rázná folyamatosan. Minden belső vészjelzője riadót üvöltött.

Miféle baj van itt?

Mi nem természetes?

Próbálta összeszedni a gondolatait.

-         Ön tehát gyilkolni jött? – rivallt a fogolyra Ed Philips.

Karen a legszívesebben ráüvöltött volna a férfira: nem itt az igazi probléma, ez mellékes, nem ez a baj.

Hanem micsoda?

-         Igen, uram – felelte a fogoly. – de meg kell értenie, aligha tehetnénk mást egy ilyen helyzetben.

Karen a fejét rázta. Nem! Nem! Nem itt van a lényeg!

Ed Philips ádáz tekintettel méregette a foglyot. Karen megértette a társa dühét, az édesapját félti. Valamit azonban nem vesz észre. De ő maga sem.

Vajon mit?

Helmut Schellenberg a torkát köszörülte.

-         Mégis – kezdte tétován. – mégis ki és hogyan lehetne képes felébreszteni őket, a hm…a technológiai korlátok ellenére?

Eastman nem felelt azonnal, Karen azonban a homlokára csapott. Hát persze! Erről van szó! Ki? Ki és hogyan?

Eastman némileg zavartan pislogott rájuk.

-         Ezt nem tudom, – kezdte óvatosan. – de úgy gondoljuk, a digitális téridő és a mögötte álló technológia bármire képes.

Karen úgy érezte, mintha valaki hangosan dobolna belül a koponyájában. Hát persze, hogy mindenre képes!

Ed Philips nyomorult arckifejezést vágott. Mint aki elveszítette a fonalat.

Karen igyekezett gyorsan magához térni.

-         Először fordult elő ilyen eset? – nézett a fogolyra.

-         Hogy elindult a felébresztésük?

-         Igen.

-         Hát…

-         Feleljen már!

-         Amennyire én tudom, soha nem történt még ilyesmi, admirális asszony.

Karen gondolkodott. Valami most megváltozott, valami új tényező jelent meg, és neki sejtelme sincs róla, mit is kellene tennie.

Talán fél perce is megszólalt már a kellemetlen hang, mire felfigyeltek rá.

Helmut vette észre.

-         Mi a csuda ez? Valami vészjelző?

Karen a vezérlőterembe rohant. Hangosan vijjogtak a vészcsengők.

„Hajó az admirálisnak! Vészhelyzet! Hajó az admirálisnak! Vészhelyzet!”

Karen lihegett.

-         Admirális a hajónak! Jelentést kérek!

„Hajó az admirálisnak! Eltűnt a csatahajóról az objektum! Nyoma veszett a hibernációs kamrának a hibernáltakkal együtt!”

 Most már Karen is látta a képernyőt. A hibernációs kamra helyén sötét üreg maradt.

Folytatása következik.