Bólogattam. A híd építése számos szervezési problémával jár, de a parancsnok nyilván nem először csinálja, ismernie kell a keze alatt lévő eszközöket, tudnia kell, milyen nehézségek adódnak a munkája során. Bár éjszaka és sebtében még aligha épített hidat – nagyon sietős tatárok számára, akik esetleg máris ingerültek a késedelem miatt.
-    Hol lesznek az üres szekerek? – kérdeztem.
-    Jó kérdés – bólogatott a gróf.
Már teljesen besötétedett, nem akartuk még egyszer körbejárni Zrínyi-Újvár romjait.
-    Ezt a kérdést a török is felteszi majd magának, mégpedig ilyenkor, sötétben – mondta Zrínyi, és tett néhány lépést az út felé. – a szekereket aligha tudja máshol elhelyezni, mint a magaslat mögött, ahol a nagyvezír ostromló tábora állt. Mindenütt másutt torlódást okozna. Az a terület le van taposva, esőben sártenger. Most valószínűleg keményre fagyott a talaj, de nagyon egyenetlen. Nem tudom, hogy a török betemette-e az ostromárkait. Ha nem, a sötétben azok is sok bajt okozhatnak.
-    A lovakkal is gondjuk lesz – vette át a szót Petar. – abrakoltatniuk kellene őket, de nincs arra alkalmas hely, mert mindenütt elállnák a tatár útját. Ki se tudják kötni őket, és ha nem figyelnek, elszéled a sok állat. Arról nem is beszélve, hogy szerintem számos ló ki fogja törni a lábát, mert az a hely még napvilágnál se biztonságos.
Elhallgatott, kérdően nézett rám, én pedig inkább éreztem, mintsem láttam.
-    Azok a nagy ladikok – magyaráztam. – alkotják majd a híd alapját. Egyenként lehorgonyozzák, és vaskapcsokkal egymáshoz rögzítik őket. A szélsőket a parton is kikötik. Az egymás mellett lévő elemeket vastag keresztirányú láncokkal is megfeszítik. A hajókra fektetik a híd járófelületét képező erős deszkalapokat, vagy hídelemeket, amelyeket szintén vaskapcsok és láncok tartanak össze. Korlátok helyett a két part között köteleket feszítenek ki, ezeket az egyes hídelemek kihajtható rúd-karjain található vaskarikákon áthúzzák, vagy azokat a kötelekbe akasztják. Amikor mindezen munkákkal végeztek, készen áll a folyó két partja között az ideiglenes híd. Természetesen egy ilyen híd csak alkalmi használatra való, mert sem az időjárás viszontagságait, sem a hullámverést nem lenne képes hosszú ideig kiállni. Számos hátránya van, de arra, amire létrehozták, hogy egy-két alkalommal átkelési lehetőséget adjon, tökéletesen alkalmas.
-    A lovasság biztonságosan át tud rajta kelni? – kérdezte a gróf.
-    Igen, de csak a lovasság, különösen málha nélkül, és viszonylag egyenletesen vonulva. Nehéz, megrakott szekerek nem mehetnek rá egy ilyen hídra. Ha a terhelés nem egyenletes, vagy valahol hirtelen megnövekszik, a híd egyik tagja mélyebbre merülhet, ami az egész szerkezetet megfeszíti. Olyan is előfordult már, hogy – a rögzítés ellenére – valamelyik tag megbillent. Mivel a híd állandóan küzd a folyó sodrásával, ilyen terhelési anomáliáktól a legerősebb láncok is elpattanhatnak, és akkor a híd szétesik.
-    Történt már ilyen?
-    Igen, előfordult.
Hallgattunk néhány pillanatig, és a fáklyafényben Zrínyi rám nézett:
-    El fogjuk pusztítani a török hajóhidat, alezredes úr?
-    Minden elkövetünk ennek érdekében, gróf úr.
Megindultunk a sötétben a ladikok felé. A csónakok majdnem ott voltak, ahol a török hajóhíd lesz hamarosan. A gróffal, Petarral és néhány kísérővel az első csónakba szálltunk. Amikor az evezők a vízbe merültek jobbra meresztettem a szemem. Fontos volt, hogy mit látok, és mit hallok.
A vízen általában nagyszerűen terjed a hang, de a tatárok nem a vízben lesznek, hanem a hídon fognak vonulni, ahol a zaj eleve el fog érni egy bizonyos alapszintet akkor is, ha egyikük sem beszél. Nemcsak a patkócsattogás miatt.
- Semmit sem fognak meghallani – mormoltam magam elé.
A mellettem ülő Zrínyi bán rám nézett.
- Reméljük – dörmögte férfias hangján, amely itt a víz felett különösen szépen zengett. – Nyolc-tízezer ló patáját aligha fogja rongyba bugyolálni a pogány.
- Nemcsak amiatt gróf úr, – feleltem. – hanem a hullámverés miatt se.
- Hullámverés? – lepődött meg a gróf.
- Igen. A Mura hullámai állandóan nekicsapódnak majd a hidat tartó ladikok oldalának, mégpedig itt sok ladik lesz egymással szorosan összekötve, meg sem merem becsülni, hogy összesen mennyi. Ez folyamatos zajt kelt, és elnyomja a távolról érkező neszeket. Vajon a mellettük lévő csónakokban a fáklyás törökök milyen irányba néznek majd?
- Hogyhogy milyen irányba?
- A folyás irányába, vagy a folyással szembe?
- A folyásiránnyal szemben – felelte a gróf- Ezt követeli az elemi elővigyázatosság.
Megvakartam a fejem.
-    Ez a rosszabbik variáció. Bár a török éppen a saját fáklyája miatt nem fog távolabbra látni. Merre van a sziget, gróf úr?
-    Itt van éppen előttünk! – mutatta a jobb kezével.
Meresztettem a szemem, de semmit se láttam. Zrínyi nevetett.
-    Sötét van, alezredes úr, de a sziget éppen itt van előttünk.
Igyekeztem megpillantani, de alaktalan sötétségen kívül semmi.
-    Mi van a szigeten, gróf úr?
-    Legfőképpen bozót. Néhány tucat csenevész fa. Egyéb semmi.
-    Figyelőhely?
-    Amíg állt a vár, volt egy őrhely. Most nincs. Kutyaszorító lenne.
Hangosan gondolkodtam:
-    Amint a török pontonos parancsnok megérkezik, ahogy a szigetet a szürkületben észreveszi, első dolga lesz oda csónakot küldeni és átkutatni. Nem dönthet úgy, hogy a szigetet használja támaszpontnak a hídhoz?
A fáklyafényben láttam, hogy a bán határozottan megrázza a fejét.
- Nem. A szigeten nincs út. Ki kellene irtani a bozótot. Annyi idejük nincs.
- Meg fogják szállni a szigetet?
- Nem – felelte nagyon határozottan a bán. – Ebben az esetben ennek a számukra nincs haszna. Az elején a pontonosok parancsnoka – ahogy kegyelmed mondta – biztosan átkutattatja. Rendes esetben persze követelmény volna a sziget megszállása, biztosítása. Akár tüzet is kellene ott gyújtani, de ezt meg végképp nem teszi. Állandó őrségre nem lesz elég embere, hiszen kegyelmed az előbb kifejtette, miféle munkával is jár a hídverés. Amellett a lovakra is vigyáznia kell majd, a kisebb csónakokba is emberek kellenek, még a tatártól is kell segítséget kérnie. A szigetre nem jut embere. Tüzet meg nem rakat, hiszen ha a bozót begyullad, a tüze Csáktornyáig látszana.
Lassan haladtunk a folyón keresztül. Koromsötét volt, már az orromig is alig láttam.
-    A sziget mögött van – folytatta a gróf. – a halastó zsilipje. A vár felrobbantásakor a török nem bíbelődött vele, épségben hagyta. Talán azért, mert szerepelhet a tervei között egy erőd építése, amely azonban a túlsó partra néz, és sakkban tartja Légrádot és Csáktornyát. Nagy baj volna.
Sóhajtott.
-    Szóval a zsilip és mögötte a halastó. Bármit is tervez kegyelmed, a bal partra nem vihetünk át katonaságot, mert ott nincs lesvetésre alkalmas hely. Ha lenne, se volna jó ötlet Kanizsa közelsége miatt. Kegyelmed is tapasztalta, milyen rövid az út onnan ide. A kanizsai pasa hallani fogja az ágyúdörgést, és néhány óra alatt itt teremhet. Nem akarom, hogy hátba támadjon bennünket. Az ön csapatának a visszavonulási útja a vár romjaitól a zsilipig vezet, ami nem könnyű, mert a nagy sarokbástya maradványaitól kell leereszkedniük, ráadásul sötétben. Menni fog?
Hirtelen elgondolkodtam. Az egy meglehetősen meredek domboldal. Még üldözők nélkül se könnyű, ismeretlen területen és sötétben.
-    Ha lesz a csapatomban jó helyismerettel rendelkező személy, akkor menni fog, gróf úr.
-    Ha hozzájárulok, mindenképpen lesz, alezredes úr – felelte Zrínyi. – Méghozzá olyan, aki a zsilip építésében is részt vett, és a várat is jól ismeri. Mindenképpen arrafelé kell visszavonulniuk, ott pedig csónak várakozik majd.
Közben megérkeztünk a túlsó partra. Meglehetősen gyámoltalanul viselkedhettem, mert többen is segítettek a szárazföldre jutni. Koromsötét volt, és meglehetősen hideg. Amikor a gondolataimban ide jutottam, valaki a vállamra terítette a prémes kabátomat. Hálás arccal akartam megköszönni, de az orromig se láttam.
Végre utolértek bennünket a fáklyák.
A parton kisebb szabad térség volt, az egykori hídfő maradványa. Arra gondoltam, hogy valószínűleg ezt is alá kell majd aknázni. És még mit?
- Gróf úr, ha a tatár had eleje átkel, azok vajon bevárják a többit, vagy ahogy átkelnek, máris indulnak Csáktornya felé?
- Bevárják egymást, de nem itt, hanem távolabb, az első szabad térségen – felelte Zrínyi. – Azonnal odaérünk. A krími tatár hadban nagyon szigorú fegyelmet tartanak. A tatárok az idegen. Vagy az ellenség szemével nézve rabló csőcseléknek, gyülevész hordának tűnnek, de valójában – ha a kánjuk vezeti őket – a seregükben sokkal szigorúbb a katonai rend, mint akármelyik német ezredben. A legkisebb fegyelemsértést is kivégzéssel torolják meg. A hadi szabályzatuk még Dzsingisz kán jazak nevű katonai rendtartásából származik. Rendkívül szigorú és rideg. Még az is elő van írva, hogy az egyes tizedek és századok katonái, lovaglás közben milyen alakzatot vegyenek fel. Ha a tatár megrohan egy falut, kifelé csak a vad és barbár fosztogatás, gyilkolás látszik, ránézésre az maga a legpokolibb és legdurvább fegyelmezetlenség¸pedig sajátos rendet követ; nekik elő van írva, hogy melyik harcosnak melyik házat kell megrohannia, kinek milyen irányba kell nyilaznia, és milyen szisztéma szerint kell lángba borítaniuk a nyomorult falut. A harcosnak úgy kell felruházkodnia, hogy a hadvezér a ló és az öltözék alapján egyetlen pillantással azonosíthassa, melyik kontingenshez tartozik.
Elhűlve hallgattam.
-    Ha a háború az ő szájízük szerint folyik – folytatta a bán. – voltaképpen még ma is legyőzhetetlenek. Abban a nyilazó távolharcban, amit kedvelnek, nincs méltó ellenfelük. A nyílt ütközet azonban nem kenyerük, a gyalogság tüzével és a lovasság közelharcával nem boldogulnak. A tűzfegyvereket meg különösen gyűlölik, és félnek is tőlük.
Közben valaki felsegített a lovamra. Hálásan megkapaszkodtam a nyeregben, és tovább hallgattam Zrínyi grófot.
-    Ha átkeltek a folyón – magyarázta tovább. – bevárják egymást, és amikor minden ezer parancsnoka jelenti a hadvezérnek, hogy a csapata rendben van, megindulnak a vár felé. Ez néhány perces ceremónia. Parancs nélkül egyetlen csapat sem indulhat el.
Az út érezhetően kiszélesedett, a mellettem haladó lovas fáklyájának fényében láttam, hogy nagyobb tisztásra érkeztünk. Nem is tisztás volt, hanem jókora szabad térség.
-    Itt fognak gyülekezni – mutatott körbe Zrínyi. – Már, ha eljutnak idáig.
Sokan el fognak, gondoltam, de ezt a helyet is alá kell aknáznom. Hatalmas munka kell, és gigantikus mennyiségű lőporra lesz hozzá szükségem.

Folytatása következik.