ÖTVENHATODIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

- Szerintem nem. – súgta vissza Ed Philips, de nagyon csekély meggyőződéssel.

- Százados! – recsegte fátyolosan rekedt hangon a díszes öltözetű tábornok. – Olvassa fel a hadbíróság ítéletét!

- Értettem! – perdült elő egy őszbe csavarodott fejű, szikár, savanyú arcú katonatiszt. – felolvasom a hadbíróság ítéletét!

Fülsiketítő dobpergés morajlott fel, de olyan hirtelen, hogy Karen összerezzent ijedtében. Hol állnak a dobosok? Valószínűleg a kordon szálas katonái mögött, de minden irányban. Legkevesebb száz dobos püfölheti a bőrt.

Aztán olyan hirtelen véget is ért, ahogy elkezdődött.

- A hadbíróság ítélete! – rivallta a savanyú százados.

Őrjöngve csapott fel újra a dobpergés zajvihara. Most azonban néhány taktus után abbamaradt.

- Karen Bozchana Kadlecikova vádlott!

Dobpergés.

- Vádlott! Lépjen elő! – sziszegte a generális.

Karen határozatlanul előrelépett.

- Karen Bozchana Kadlecikova vádlott! – bömbölte a százados. – A vád: Köztársaságunk rendje elleni összeesküvés, lázadás, felforgatás, fegyveres szervezkedés.

Dobpergés.

- Bűnös!

Dobpergés.

- A hadbíróság kötél általi halálra ítéli!

Karen szája kiszáradt.

Dobpergés.

- A köztársasági elnöki testület kegyelemből a hadbíróság ítéletét fogytiglani szabadságvesztésre módosítja!

Dobpergés.

Karenben kezdett felgyülemleni a düh.

- Indoklás!

Újabb dobpergés.

A savanyú százados teljes tíz percig szónokolt. Karen gyorsan elveszítette a fonalat. Hosszas, hibbant szónoklat volt arról, mi minden ocsmány üzelmekben vétkes ő, hogyan is akarta megdönteni ezt az úgynevezett Köztársaságot, amelynek egyébként még mindig nem tudta a nevét. Hogy ki mindenkivel szervezkedett, mi mindenben bűnös. Az eszeveszett szóáradatot számára ismeretlen nevek véget nem érő felsorolása zárta.

Valamiért nem robbant az újabb dobpergés. Karen ekkor – maga számára is váratlanul – a következőket mondta:

- Baromság! Egy szó sem igaz belőle!

A tábornok arca rákvörösre váltott.

- Fogja be a száját! – sziszegte indulattal.

- Ez egy hazug és buta komédia. – vágta az arcába Karen.

A tábornok csuklott és fújtatott.

- Hagyd, Karen! – suttogta Ed Philips. – Hagyd rájuk! Hülyeség!

- Adam Hawthorne Rawls vádlott! – ordította a százados, aki igyekezett nem tudomást venni Karen megjegyzéséről.

Dobpergés.

- Vádlott! Lépjen elő!

A vén Adam előrelépett. Olyan kedélyes mosoly volt az arcán, mintha bohócokat nézne a cirkuszban.

-  Adam Hawthorne Rawls vádlott! – ordította a százados. – A vád: Köztársaságunk rendje elleni összeesküvés, lázadás, felforgatás, fegyveres szervezkedés.

Dobpergés.

- Bűnös!

Dobpergés.

- A hadbíróság kötél általi halálra ítéli!

Dobpergés.

- A köztársasági elnöki testület kegyelemből a hadbíróság ítéletét fogytiglani szabadságvesztésre módosítja!

Dobpergés.

- Indoklás!

Karen arca rándult egyet. Megint következik a véget nem érő, verejtékesen ostoba és hazug szóáradat.

Váratlanul feltűnt az egyik vallatója. A fiatalabbik férfi. Karen érdeklődéssel figyelte.  A férfi láthatóan könnyedén áthámozta magát a kordonon, és néhány lépéssel középen termett. A tábornokhoz lépett, és a karórájára mutatott.

A tábornok nyögött valamit.

A fiatal férfi jól érthetően a következőt mondta:

- Fejezze be, maga tökkelütött fajankó! Már tíz perc sincs!

A tábornok hápogott.

- Fejezze be, maga marha!

Rendkívül gyorsan folytatódott. Ítélethirdetés, dobpergés, ceremónia abbamaradt.  Karent és a négy férfit kilökdösték a kordonból, és berángatták az erdőbe. Egy percen belül bádog konténerekből álló roppant kupac mellett találták magukat.

Ez micsoda? Hát persze: az élelem meg az épületfa.

- Figyelmeztetés nélkül tüzelünk, ha elhagyják sz övezetet! – lihegteegy fiatal tiszt, miközben a géppisztolyát rajtuk tartva hátrált tőlük. – Itt kell maradniuk.

Összenéztek.

Ekkor mozdult meg a föld.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.