SZÁZHUSZONHARMADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Gondolkodtak néhány pillanatig.

- Azt gondolom, – törte meg aztán a csendet Helmut. – bárhogyan is legyen, mindenképpen korunk egyik legnagyobb rejtélyével találkoztunk itt a csatahajón.

“Hajó az admirálisnak! A munka megtervezése megtörtént. A szárazföldi röntgen felderítő berendezés mozgatása érdekében történő válaszfal-eltávolítások a jelenlegi szervezési kapacitással mindössze harmincöt percet vesznek igénybe. Ha közben a szerkezetet a zsilipkamrán keresztül önműködően a csatahajóra vezényeljük, akkor a felderítő tevékenység megkezdéséig hátralévő idő pontosan harmincöt per, Karan Bozchana Kadlecikova admirális.”

Karen elmosolyodott.

- Admirális a hajónak! Rendben van. Parancsot adok a munka azonnali megkezdésére! – a férfiakhoz fordult. – Tisztázzuk minél hamarabb!

Mind a ketten bólintottak.

“Hajó az admirálisnak! A parancsot vettem és nyugtázom, végrehajtását megkezdem!”

A háttérhelyiségek felől monoton, erős zaj hallatszott. A bő két méter magas lánctalpas hordozójármű elindult a könnyűcirkáló folyosóin keresztül a zsilipkamra felé. Előtte csörlőszerű szerkezetet emelt egy kar, az pedig folyamatosan mesterséges talajszőnyeget terített a gép elé, ne szántsa fel az űrhajó folyosóit. A gép voltaképpen a maga által tulajdon lánctalpai elé bocsátott, ott körben forgó talajféleségen dübörgött előre.

- A robotokat mozgósítom – jelentette Helmut.

Karen a képernyőt figyelve szemlélte, ahogy a robotok gyors és takarékos mozdulatokkal elbontják a válaszfalakat, hogy helyet teremtsenek a közeledő gép számára.

Ed kiszaladt, és figyelte, ahogy az óriás a zsilipkamra felé dübörög.

- Ez olyan, mint egy kombájn! – mondta gyerekes izgalommal. – De hogyan fog átjutni a zsilipkapun? Ott el se fér!

Erre az utóbbi kérdésére máris választ kapott:

“Hajó az admirálisnak! Teherzsilip nyílik! Ismétlem: teherzsilip nyílik!”

Helmut a vezérlőpult előtt ült, és belemerült a gépek irányításába. Karen mellette állt, és figyelt. Ed visszajött a folyosóról, és lehuppant az egyik karosszékbe.

“Hajó az admirálisnak! Felderítő röntgen berendezést szállító hordozójármű A Rodney fedélzetén! Ismétlem: Felderítő röntgen berendezést szállító hordozójármű A Rodney fedélzetén!

Karen elmosolyodott. Most először fordult elő, hogy a könnyűcirkáló a csatahajó nevéhez nem tette hozzá, hogy BB-58 DNS. Vajon véletlenül történt, vagy szándékosan? Persze, hogy szándékosan; egy hajó számítógépe soha semmit sem mond vagy tesz puszta véletlenségből. Talán arról van szó, hogy azzal, hogy a hajó besorolta a harci kolosszust Karen újdonsült flottájába, ezzel automatikusan meg is fosztotta korábbi, a szövetségi haderőben birtokolt hadrendi számától?

“Hajó az admirálisnak! Szárazföldi felderítő röntgen berendezés hordozójárműve a Rodney fedélzetén.”

Elindult a munka. Mindhárman egy bő negyedórán keresztül lélegzet-visszafojtva figyelték, hogyan jelenik meg a hatalmas lánctalpas gép a csatahajó fedélzetén, közben hogyan emelik ki útjából a válaszfalakat, és hogyan araszol mind közelebb a felderítendő objektumhoz.

Karen először meglepődött, amikor azt látta, hogy a gép számára teljesen ismeretlen, széles utakon halad a Rodney belsejében, aztán rájött: valószínűleg a csatahajó is rendelkezik nagyméretű járművekkel, és a folyosórendszer egy része az ő mozgatásukat szolgálja.  A számítógép automatikusan ezekre irányította a méretes hordozójárművet.

A vizsgálandó objektum közelében azonban nem voltak ilyen széles, nagy járművek számára készült megközelítési útvonalak, ezért onnan a válaszfalakat el kellett távolítani.

A munka gyorsan haladt, a robotok úgy dolgoztak, mint valami kitűnő, jól begyakorolt építőbrigád. Karen rájött, hogy a válaszfalak egy része eleve kiemelhető, ráadásul jól kezelhető és mozgatható modulokból épül fel.

A munka gördülékenyen haladt, a szőke nő úgy vélte, egy kissé talán túlságosan is gördülékenyen.

Gyanúja támadt:

- Admirális a hajónak! Kérek egy felvételt a csatahajó ezen részéről – itt gyorsan beütötte a kép által jelzett számokat. – egy nappal a vizsgált időpont előttről!

Helmut csodálkozva meredt rá:

- Ezzel mit akarsz?

Ed se értette:

- Mire jó ez, Karen?

A szőke nő sötéten hallgatott.

- Nem értem, Karen – füstölgött tovább Ed Philips. – ezek a falak még nem is tartoznak a vizsgált objektumhoz!

- Éppen azért kérdezem – felelte lassan Karen, és merően nézte a panorámaképernyőt, hogy el ne szalassza, ha feltűnik a kért kép. – Talán erre választ kapok..

“Hajó az admirálisnak. A kért kép!”

Mindhárman a panorámaképernyőre meredtek.

Helmut úgy érezte, égnek áll a haja.

Ed a szájába kapta az ujját csodálkozásában.

Karen sötét arccal hallgatott.

A régebbi képen nyomuk sem volt a válaszfalaknak.

Széles folyosó képe állt előttük.

—

Folytatása következik.