SZÁZÖTVENHARMADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő a fejét ingatta.

-    Még mindig nem értem, hogy miért, Ed? Amit elmondtál, abból miért következne, hogy ők itt – a tartályokra mutatott. – időutasok lennének? Még mindig enm értem a dolgok logikáját. Vagy nem teljesen értem.

Ed lendületesen beszélni kezdett volna, de Karen egy kézmozdulattal belefojtotta a szót.

-    Várj! – mondta. – Összefoglalom. Azt mondtad: a különböző kormányok és hadseregek által a múltba menesztett katonák csak részben tudták a feladataikat teljesíteni, mert sem ők nem kerültek együvé, sem az eszközeik nem jutottak el hozzájuk. Ráadásul végképp elveszítették kommunikációs lehetőségeiket a jövőben tartózkodó feljebbvalóikkal, egészen egyszerűen azért, mert az illető feljebbvalók megszűntek létezni a számukra. Mindannyian egy teljesen új idősíkot hoztak létre, amelyen egyedül maradtak. Elvesztették a kapcsolatukat a jövővel, mert ők egy-egy önálló jövőt hoztak létre az ottlétükkel. Ezt állítod?
-    Igen, ezt.
-    Ebből miképpen következik, hogy Dúvad Williams és a társai időutazók lennének?

Ed Philips nagyot sóhajtott.

-    Emlékszel rá, hogy az admirális és a társai voltaképpen nem léteznek a mi időnkben? Hogy nem azonosíthatók? Hogy egyiküknek sincs korábbi élete?

Karen bólintott.

-    Igen. Ezzel kezdődött. Úgy értem, emiatt vetettük fel az időutazás lehetőségét.

Helmut Schellenberg mindkettőjük meglepetésére nagyot kiáltott.

-    Igen! Értem! – egészen izgatottnak tűnt. – Most már én is értem!

Csodálkozva néztek rá.

-    Mit értesz, Helmut?
-    Dúvad Williams admirális és a társait.
-    Mármint?
-    A hibernáció gyerekcipőben jár, nagyon kockázatos, és emberen kipróbálni hallatlan kockázat. Hogy valaki megtegye, gyakorlatilag lehetetlen. Még önként jelentkező, jelentéktelen alakokkal sem kísérleteznének, még bunkó önkéntesekkel sem. Főleg nem fontos személyekkel. Egy admirálissal és a kísérletével. Milyen ostobák voltunk! Az első pillanatban rá kellett volna jönnünk!

Mindketten értetlenkedve méregették.

-    Ha részleteznéd, Helmut…
-    A Dúvad Williams halála körüli titokzatosság! A bizonytalanságok! Aztán ez a csatahajó. A tartályok. Miért nem fogtuk fel azonnal?
-    De mit?
-    A helyzet fonákságait.
-    Fonákságait? – nézett rá Karen. – Igen kifinomultan fogalmazol, Helmut.
-    Igen, a helyzet fonákságait. Megtaláljuk itt befagyasztva egy flotta teljes vezérkarát. Mi más értelme lehetne ennek?
-    Más értelme?
-    Nem lehet más értelme! Williams és a tisztjei időutasként kerülhettek ide! Valamiért részt vettek a háborúban, és győzelmet arattak. Ha ugyan valóban győzelmet arattak! Ki tudja, mi is volt igazából a Nagy Háború! Egymásnak ellentmondó információk tömkelege beszél róla! Nem stimmelnek a részletek.

Köhintett, aztán folytatta:

-    Szóval a háború sem tiszta ügy. Apám sokat mesélt arról, hogy a résztvevők egészen mást mondtak, mint a hivatalos történetírás. Most pedig rátaláltunk az admirálisra, aki állítólag halott.

-    És? – értetlenkedett ezúttal Ed Philips.

-    Hát nem érted? Nem akarták megkockáztatni az időutazást, mert nem akartak újabb idősíkot létrehozni. Azzal is tisztában lehettek, hogy a jövő irányába az időutazás lehetetlen.

-    És?

-    És hibernálták magukat, hogy megérjenek valami eseményt! Tudták, hogy kockázatos, de nem láttak más lehetőséget!

-    Valami eseményt? – kérdezte Ed.

-    Igen, valami eseményt, ami az ő világukban bekövetkezett, és úgy vélik, hogy itt is megtörténik.

Karen Bozchana Kadlecikova bólintott.

-    Jó lenne tudni, mi lehet az az esemény.

Folytatása következik.