NEGYVENNYOLCADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Holtfáradt volt a társaság. A legtöbben letették a sisakjukat, és máris leheveredtek.

- Hé! – kiáltotta Schellenberg. – Mindenki maradjon egy tömbben. Újabb földviharra számítunk. Nem akarom, hogy elkeveredjünk.

Karen komoran bólintott. Ha nem szégyellte volna, talán azt javasolja, hogy mindenki fogja meg a társa kezét. Eszébe jutottak azok a hirtelen a lábuk alatt megnyíló rettenetes szakadékok, és összerándult az iszonyattól. Talán akkor sem maradnak mind egy helyen, ha teljesen összefogódzkodnak.

Ed Philipsnek is hasonló gondolatok járhattak a fejében.

- Erich, - intette magához a férfit. – ki kellene találnod valamilyen gyakorlatot, hogy felkészítsd az embereket a következő földviharra. Különben menthetetlenül szanaszét sodródunk a térben.

Erich bólintott. Aztán kesernyésen elmosolyodott.

- Nagyon sokat követelhetek az embereimtől, de nem akármikor. Most egyet tehetek: hagyom őket pihenni.

Ennél persze többet tett: egészen kis területre gyűjtötte az expedíció tagjait; az emberek az ösvényen egymás hegyén-hátán fekve dőltek le pihenni.

Karen tett néhány óvintézkedést. Magára szíjazta az összes olyan holmiját, amit nélkülözhetetlennek tartott. Ed néhány pillanatig nézte, aztán buzgón segédkezni kezdett. A tárgyak egy részét már ő kötötte a testére; saját holmijaival együtt. Aztán ő is pihenni tért, de előbb határozottan megragadta a szőke nő csuklóját. Így is aludt el, egy pillanatra sem engedte el Karent.

A nő egyelőre nem tudott pihenni. Szeme előtt az eddig tapasztalt por-és földviharok képei cikáztak, és minden erejét igénybe kellett vennie, hogy el ne hatalmasodjon rajta a félelem.

Szinte észrevétlenül settenkedett az ösvény fölé a szürkület, az emberek gyorsan elcsöndesedtek, lassan minden mozgás elült.

Erich és Bundy jelent meg Karen mellett, a két férfi leheveredett a nő mellé, és összebilincselték az alsókarjukat. A nő látta, és bólintott. Valószínűleg bölcs rendelkezés, bár úgy emlékezett, hogy a földvihar tombolása idején az embernek mindkét karjára szüksége lehet. Maga nem szívesen bilincselte volna össze magát senkivel, Ed Philipsszel sem.

- Mire gondolsz, Karen? – kérdezte tőle Bundy.

- Rá kellene jönnünk, hogyan lehetne ezt a rendszert irányítani. – felelte habozás nélkül a nő.

- Irányítani?

- Biztos vagyok benne, hogy irányítható. Aki létrehozta, bánni is tud vele.

- Aludjatok! – szólt rájuk Erich. – Holnap is van nap!

Karen ébren akart maradni, de szinte észrevétlenül evezett át az öntudat hártyavékony ködfalán a nehéz álmok tétova birodalmába.

A szőke nő ébredt fel legelőbb. Szétnézett, konstatálta, hogy a férfiak zöme még alszik, és maga is visszamerült még a kellemes bóbiskolásba. Jó negyedóra múlva végleg felserkent. Néhányan már mosolyogtak, jöttek-mentek. Ed Philips még aludt, de a neszek hatására csakhamar kipattant a szeme.

Nem volt por-vagy földvihar, pontosan ugyanott voltak, mint lefekvéskor. Talán mégsem úgy működik ez a különös rendszer, ahogy az ezredes magyarázta. vagy nem egészen úgy.

Néhányan már reggelihez láttak, mások még éppen csak ébredeztek. Öt vagy hat férfi a bozóthoz ment, hogy könnyítsen magán. Erich és Bundy lassan felültek, de még nem vették le a karjukról a bilincset.

Helmut Schellenberg felállt, és nagyot nyújtózkodott. Valaki szolgálatkészen egy kulacsot nyújtott neki, és ő mohón ivott. Két férfi tréfásan kötözködött egymással. Ed Philips lassan felemelkedett, megtörölte a szemét.

Ekkor történt. Hirtelen csapott le rájuk. Rémítő robaj hallatszott, és ezer porból font oszlop emelkedett a magasba. Szanaszét omló és fröcskölő földgejzírekben tombolt az őrjöngő semmi, földdel és gyökérdarabokkal szórta tele az embereket, vadul kavargott, elfedte az eget. Közben folyamatosan zúgott a baljós és rémítő hang; föld alá zárt titán istenkáromló segélykérése, minden más zajt elnyomott, dobhártyát tépett, gondolatokat kuszált össze, magasra korbácsolva a vörös szemöldökű rettegést.

Karennek szeme-szája földdel lett tele. Felpattant ültéből, kapaszkodni próbált. Valami fatörzs imbolygott előtte, próbálta kikerülni, mire a fatörzs ágaival vadul belékapaszkodott, és kétségbeesetten szorította. Előbb lefejteni próbálta magáról az ijedten csimpaszkódó fatörzset, de mozdulata félbeszakadt, amikor megérezte a vállat és a karizmokat.

Igen, a fatörzs a kétségbeesetten kapálódzó Ed Philips volt, valamit mintha mondott is volna, de Karen csak azt érzékelte, hogy mozog a férfi szája. Az üvöltő rettenetben egy szavát se hallotta.

A férfi ekkor megbotlott valamiben, ösztönösen arrébb lépve próbálta egyensúlyát megőrizni, és elengedte a nőt.

Vonító reccsenés a mélyből. Karen lenézett. Rés nyílt a talajban, és ijesztő sebességgel tágult. Ed egyik lába a semmibe lógott, a férfi megugrott, és máris a hasadék túloldalán találta magát. Egymás szemébe néztek Karennel. Az egyre táguló repedés két különböző oldalán álltak.

- Karen!

A nő határozatlanul megmozdult. A repedés hersenve és reccsenve tágul tovább, mire Karen erőteljesen a férfi után kapott. Ed is belé kapaszkodott, mire Karen átesett az egyre táguló nyílás fölött, és leverte a lábáról a férfit.

Még látta, hogy Bundy Cassidy tigrisbukfenccel utánuk lendülve szintén átkel a földhasadékon magával rántva a karjához bilincselt Erichet is. Aztán ed testével együtt lefelé bucskázon valamiféle lejtőn, mindenütt porfellegek rontottak az arcának, és behunyta a szemét.

Félig földdel boríta tért magához egy szelíd lanka aljában.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.