KÉTSZÁZNYOLCVANNYOLCADIK RÉSZ

Néhány perc elteltével Karen nyugtalanul nyitotta ki a szemét, szórakozottan körülnézett, aztán fürgén kibújt a karosszékből. Helmut lassan tápászkodott fel, Sigismundo Rafa ijedten pislogott a mellette ácsorgó robotharcosra.

„Hajó az admirálisnak! A Rodney csatahajó kivételével a flotta minden egysége teljesítette a parancsot!”

Karen a panorámaképernyőre kapta a tekintetét. Az összes kutter velük tartott. A szőke nő meglepődött örömében.

-         Admirális a hajónak! A kutterek képesek a térugrásra?

„Hajó az admirálisnak! Minden kutter alkalmas rá, hogy egy sérült hajó legénységét akár térugrások beiktatásával is biztonságos helyre vigye. Az energiájuk azonban korlátozott. A nukleáris üzemanyag normál hajózás esetében csaknem korlátlan ideig elég, de most nincs lehetőségük feltöltődni. Ahhoz ki kellene kapcsolniuk a hajtóműveiket.

-         Admirális a hajónak! mit kellene tennünk, hogy feltöltődhessenek?

„Hajó az admirálisnak! Össze kellene kapcsolódniuk, asszonyom. Javaslom, hogy alkossanak kört a könnyűcirkáló körül. Ebben az esetben tökéletesen elég volna, ha egymás váltva mindig csak három kutter hajtóműve működne.”

Karen elégedetten telepedett le. Volt még azonban kérdése.

-         Admirális a hajónak! Ez térugrás esetében is működne?

„Hajó az admirálisnak! Természetesen, asszonyom!

-         Admirális a hajónak! Elrendelem az összekapcsolódás azonnali végrehajtását!

„Hajó az admirálisnak! Parancs nyugtázva, végrehajtása megkezdve!”

Lenyűgöző volt. Karen szinte rátapadt a panorámaképernyőre, hogy semmit el ne mulasszon a roppant fegyelmezett manőverek sorozatából. A kis kutterek igen tetszetősen zárkóztak fel, és gyűrűt alakítottak ki a könnyűcirkáló körül.

Karen nagyot sóhajtott. A csatahajót elveszítették ugyan, de éppen annyire fel vannak fegyverezve, mint a Rodney.

Csendes szemlélődéséből Helmut hangja riasztotta fel:

-         Azt hiszem, kezdeni kellene végre valamit azzal a kis mütyürrel, Karen!

Igaz is! karen gyorsan a zsebébe nyúlt, megvan-e az eszköz. Utána Sigismundo Rafa felé fordult.

A férfit most hámozták ki az ülésből a robotharcosok. Apró szemeivel duzzogva, elég ellenségesen méregette a szőke nőt.

Karen régi hivatásos barátnő mosolyainak egyikét lövellte felé.

-         Remélem, nem viselte meg túlságosan a térugrás, Mr. Rafa?

Rafa meglepetésében tátott szájjal nézett vissza rá.

-         Hölgyem, én…

-         Parancsol talán egy kávét, Mr. Rafa? Frissítőt? Valami harapnivalót? Esetleg valami erősebbet?

A férfi zavartan krákogott.

-         Csak egyet kérek, hölgyem!

-         Parancsoljon, Mr. Rafa!

-         Kérem, juttasson engem vissza a Rodnex fedélzetére, Williams admirálishoz.

Karen Bozchana Kadlecikova már csitri korában megtanulta, hogyan lehet valakit elbűvölő mosoly kíséretében elutasítani:

-         Sajnos ez nem áll módomban, Mr. Rafa. Ígérem, hamarosan elmehet innen, és én bárhová szívesen eljuttatom, akár bolygóra, akár holdra. De a Rodney-ra nem.

-         Értem.

Dehogy érti, gondolta Karen. Ideje volt parancsoló hangot megütni, így sohasem lesz vége.

-         Azonnal jöjjön ide!

Sigismundo Rafa ijedten döccent a szőke nő elé.

-         Üljön le!

Rafa egy fotelbe huppant.

-         Azt hiszem, ideje használnunk az ön képleteit, Mr. Rafa.

Meglepetésére a férfi buzgón bólintott.

-         Magam is így gondolom, hölgyem. Ha nem tesszük meg, Williams admirális úr órái meg vannak számlálva. Talán a mieink is.

Karen előhúzta az eszközt.

-         Rendben van, Mr. Rafa. Ideje, hogy mi, kisemberek döntsünk a világot uraló Ultenberg csoport sorsáról.

Folytatása következik.