SZÁZHUSZONEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő széttárta a karját.

-         Én sem tudom, Helmut, csak sejtéseim vannak.

-         És mik ezek a sejtések?

-         Dúvad Williams admirális halálának napja egybeesik azzal a nappal, amikor itt valami történt. Előtte nem létezett a hajó közepén a nagy, elzárt, rejtélyes objektum, amelyről semmiféle információt sem tárol a hajó számítógépe. Akkor is gyanakodnék, ha nem volna a teljes egybeesés. Így azonban különösen. Ez a hajó volt az admirális utolsó zászlóshajója. A szolgálatának utolsó napjaiban a leggyakrabban itt kellett tartózkodnia. A BB-58 UND Rodney vezérlőtermében. Az admirális meghal, állítólag öngyilkos lesz. Ami boztos: azóta soha senki nem látta. Ugyanabban az időpontban itt létrehoznak valamit, ami a hajónak eredetileg nem volt része. Gyanúsnak nagyon gyanús.

Mind a két férfi tanácstalanul nézett.

-         És egészen pontosan mire gyanakszol, Karen? – kérdezte Ed Philips, akinek a szemén látszott, hogy valami hasonló gyanú kezdi magát befészkelni az agyába.

Karen Bozchana Kadlecikova néhány pillanatig habozott. Hol is kezdje?

-         Azt gondolom – mondta aztán óvatosan. – hogy talán a hajó lehet az admirális sírja. Legelőször erre gyanakodtam. Most azonban már úgy érzem, hogy ez nem indokolná az objektum létezését.

-         Nem indokolná – bólintott Ed. – Ha Dúvad Williams a hajón halt volna meg, egyszerűen kilövik a holttestét az űrbe. Ahogy a halott tengerészt is a tengerbe temetik. Tartanak egy sajátos ceremóniát, búcsút vesznek tőle, de ebből különösen nagy ügyet nem csinálnak. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen eseményről a média igen nagy terjedelemben, műsoridőt nem kímélve számolt volna be, és talán az egész Föld uralta mindenségben szította volna a gyászt a kiváló férfiú halála miatt. Valami másra bukkantunk itt, Karen.

-         Igen, – lamentált Helmut. – a média gyászolt volna. Kivéve: ha valami nyomós oka van az ellenkezőjére.

Összenéztek.

-         Nyomós oka? Miféle oka?

-         Nem tudom. Csak kicsúszott a számon.

Karent azonban nem hagyta nyugodni a megjegyzés.

-         Valami nagyon nyomós oknak kellett lennie ahhoz, hogy Dúvad Williams admirális haláláról egy teljesen légbőlkapott változatot hoztak nyilvánosságra. Itt olyan objektumot létesítettek, amiről nem lehet információt szerezni. Minden túlságosan titokzatos. Vajon mi az, amit titkolnak?

Ed nem adta fel, hogy a számítógéptől valamilyen információt szerezzen. Leült, nyomogatta a billentyűket. Helmut Schellenberg tanácstalanul ácsorgott, Karen pedig fel-alá járkált.

-         Nem lehet, – vetette fel Helmut. – hogy a halálának módja az, amit titkolni akartak? A holttestről soha egyetlen felvétel sem jelent meg. A sírjáról sem. Esetleg a holttest árulkodhat a halál módjáról?

Karen erre még el is mosolyodott.

-         Ha a holttestet kilövik az űrbe, ki találhatta volna meg? Akkor hogyan árulkodna a halálának a módjáról?

Helmut arckifejezése elárulta, hogy a megjegyzés váratlanul érte.

-         Igaz – motyogta. – ez igaz. Ráadásul az űrbe kilőtt holttestnek vége. Az Univerzum anyagát gazdagítja, soha senki nem látja többé.

-         Valami másról lehet szó – mondta a vezérlőpult mellől Ed. – Talán nem a halál módját akarják titkolni, hanem valami mást.

-         Például mit?

Ed Philips vállat vont.

-         Tudja az ördög – tette hozzá.

Karen közben elhatározásra jutott:

-         Admirális a hajónak! Van-e általad alkalmazható módja a csatahajó memóriájából törölt információk helyreállításának?

Ezt a lehetőséget szintén Robert említette, bár azt is mondta, hogy bizonytalan, nehézségekkel jár, és nem mindig tökéletes. Karen már percek óta fontolgatta.

-         Igazad van! – mondta Ed.

-         Nekem miért nem jutott az eszembe? – morfondírozott Helmut.

„Hajó az admirálisnak! Többféle elméleti lehetőségünk is van rá, ámde bármelyiket is alkalmazzuk, hosszú órákig fog tartani. Emellett nem tudom százszázalékos hatékonysággal biztatni önt ezzel kapcsolatban, Karan Bozchana Kadlecikova admirális.”

Száz százalék, vagy nem száz százalék, a semminél, ahol most tartanak mindenképpen több lesz, gondolta Karen.

-         Azért elképesztő, – mondta Helmut. – hogy talán a hírhedtté vált katona, Dúvad Williams admirális sírja előtt állunk.

„Hajó az admirálisnak! Örömmel jelenthetem, hogy a BB-58 UNS Rodney fegyverzetének aktiválása meghaladta az ötven százalékot. E pillanattól kezdve már rendelkezésünkre áll a fegyverrendszer egy jelentős része, a flotta nem védtelen. Gratulálok önnek, Karen Bozchana Kadlecikova admirális.”

Karen elmosolyodott. Legalább a másik ügy halad, ha emezzel holtpontra jutottak is.

-         Elnézést, – mondta aztán Helmutnak. – mit mondtál az imént?

-         Elképesztő, – ismételte meg a férfi. – hogy talán a hírhedtté vált katona, Dúvad Williams admirális sírja előtt állunk.

A szőke nő újra elmosolyodott.

-         Nem hinném, hogy a sírja lenne.

Helmut Schellenberg szeme elkerekedett. Ed Philips is levette a kezét a billentyűzetről.

-         Nem a sírja?

-         Hanem micsoda?

-         Szerintem az admirális él. Le van fagyasztva. Ott bent a csatahajóban. Nem egyedül.

Folytatása következik.