KÉTSZÁZNEGYVENHETEDIK RÉSZ

Ed Philips gúnyosan elmosolyodott.

-         Tudod, mit beszélsz, Karen?

-         Tudom.

-         Kétlem. Van fogalmad róla, mi is az Ultenberg-csoport?

Karen Bozchana Kadlecikova finoman elhúzta a száját, aztán tüstént össze is szorította a fogait. Nem. Nem hajlandó megsértődni a kérdés nyegle hangvétele miatt. Ebben a pillanatban nagyon örült, hogy mégsem került bizalmasabb kapcsolatba a férfival. Öntelt hólyag!

-         Annyit tudok, amennyit az utóbbi napokban hallottam – felelte egyszerűen.

Ed Philips gúnyosan vigyorgott.

-         Az Ultenberg-csoport, kedves Karen, – magyarázta leereszkedő modorban. – mindenki számára hozzáférhetetlen, nemcsak azért, mert felettébb nagyhatalmú személyekből áll, hanem azért is, mert ezek a személyek kivonultak a világegyetemből, a saját különbejáratú terükben és idejükben tartózkodnak, amit Digitális Téridőnek neveznek. Az Ultenberg-csoport a Digitális Téridőben hozzáférhetetlen. Hidd el, igen sokan vannak, akik szívesen ártanának nekik, de az ellenségeik tehetetlenek. Gazdaságilag nem lehet a csoportot kikezdeni, mert gazdasági értelemben uralja a világegyetemet. Még csak át sem láthatjuk, miképpen, annyira szövevényes módszereket alkalmaznak. Csak ők tudják, ki és mi van a zsebükben. Erőszakkal pedig végképp senki sem tudná megingatni az Ultenberg-csoport hatalmát, hiszen a csoport mindenféle erőszak számára tökéletsen hozzáférhetetlen. Az Ultenberg-csoport sebezhetetlen.

-         Nem hozzáférhetetlen és nem sebezhetetlen.

Ed Philips türelmetlen mozdulatot tett. De igen, az. Sebezhetetlen. Ez a válaszom a kérdésedre, Karen admirális. Az Ultenberg-csoportra nézve semmi sem veszélyes.

Most már Helmut Schellenberg is a fejét ingatta.

-         Semmi sincs, ami veszélyes lehetne az Ultenberg-csoportra, Karen – ismételte nagy nyomatékkal Ed Philips. – Nincs semmi olyan!

-         De van!

-         Micsoda?

-         A Sigismundo Rafa-féle képletek!

Ed Philips egy pillanatra döbbent arcot vágott. Mondandója elapadt, a száját is tátva felejtette.

- Igen – nyögte aztán kényszeredetten. – azok az állítólagos képletek. A hír szerint azokkal felszámolható a Digitális Téridő. Ha léteznek.

-         Léteznek, Ed!

-         Én is így tudom – tette hozzá Helmut.

Ed Philips fintorgott.

-         Rendben van, a híres képletek. Állítólag alahol léteznek. De nem hinném, hogy neked vagy Morgensohn ügyvéd úrnak bármilyen közötök lehetne hozzájuk, Karen.

-         Miért nem?

A férfi gúnyosan legyintett.

-         Ha itt lennének, mit tudnál kezdeni velük? Hogyan használnád őket a Digitális Téridő felszámolására? Ha hirtelen megtalálnád őket egy darab papíron, CD-n, vagy egy tízkötetes könyvben, hiszen fogalmunk sincs a terjedelmükről, mit tudnál velük kezdeni?

Karen sóhajtott.

- Márpedig biztos vagyok benne, hogy ezzel kapcsolatos a küldetésem.

-         Nem hiszem.

-         Akkor miért támadtak rám? Miért raboltak el bennünket?

Erre a férfi nem felelt.

-         Mi más magyarázata lehet annak, hogy veszélyesnek tartanak? – kérdezte a szőke nő.

-         Mit tudom én! Bármi!

Helmut Schellenberg nagyot sóhajtott.

-         Mindketten ostobák vagytok. Valami fontosat kihagytok a számításaitokból!

Folytatása következik.