ÖTVENKETTEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Csaknem egy teljes percen keresztül farkasszemet nézett egymással a dölyfös vénember és a szőke nő.

Karen tudta, hogy nincs veszítenivalója. Ezekkel az emberekkel lehetetlen alkudni – a kint sorakozó akasztófák lidérces tömege ezt bizonyította. Voltaképpen nki és a társainak semmi esélyük rá, hogy az ott lógó szerencsétlenek sorsát elkerüljék. Boyar kínban fogant ötlete volt az egyetlen parányi sansz, ezt kellett kihasználni. A azonban azt is tudta, esélye csak akkor nyílhat a túléésre, ha a lehető legnagyobb mértékben összezavarja a kihallgatói gondolkodását.

Ha kínozni akarják, úgyis megteszik, a kezükben van. Mihelyt alamizsnát kér, halottnak tekintheti magát.

Az öreg dühödten összeszorított fogakkal hallgatott, a fiatal férfi üres tekintettel bámult a semmibe, az írnok a körmét piszkálta.

Nem adhatok több időt nekik, gondolta Karen.

- Van még kérdésük? – kérdezte éles hangon, és kihívóan végigmérte egymás után mind a három férfit. – Akarnak még tudni valamit?

A fiatalabb férfi szemében most először látott komolyabb érdeklődést, ami fokozta Karen önbizalmát.

- Ha nincs több kérdésük, uraim, - folytatta magára erőltetett malíciával Karen. – essünk túl rajta minél hamarabb. Ha jól sejtem, engem is fel akarnak akasztani. Tegyék meg!

Jól látta? A vénember döbbent tisztelettel nézett rá? Hirtelen vérszemet kapott.

- Mi lesz? Mikor akasztanak fel?

- Ne szórakozzon velünk, maga ribanc! – hördült fel a vénember. – Hagyja abba a mellébeszélést! Maga is tudja, mit akarunk! Tudja, vagy nem tudja?

Karen a lelke mélyén tudta, hogy örülnie kéne, amiért kihozta a sodrából ezt az alakot. Az idős féfi nem tudja, mit tartson felőle. Ha tudná, felakasztatná. De még mindig él, és talán a holnapot is megéli.

Ennek ellenére megszeppent a fenyegető hanghordozástól.

- Tudja, vagy nem tudja? Ribanc!

Ez sok volt. Karen magához tért. Lehetetlen volt nem észrevenni, hogy a vénember sóvár tekintetében, dühösen remegő hangjában egymást kergeti az eredményt váró sóvárgás és a lassan kétségbeesésbe hajló bizonytalanság.

- Hogyne tudnám! – vetette oda gúnyos mosollyal a szőke nő. – Önök nem tartják valami nagyon fontosnak a turizmust. Örökre itt marasztalják a látogatóikat. Gyerünk, vigyenek, és akasztassanak fel.

A fiatalabbik férfi merően a szemébe nézett.

- Jelezne ezzel valakinek?

Karen megrökönyödött. Szerencsére nem vették észre, mert a vénember felháborodva rivallt a társára:

- Micsoda? Jelezne? Kinek és hogyan?

A fiatalabb lassú, kimért hangon beszélni kezdett:

- Az akasztás, mint kivégzési mód a következőképpen vezethet halálhoz: - megköszörülte a torkát, aztn kissé körülményesen folytatta: - Az első lehetőség: a légcső elzáródik. Ez néhány perc alatt öntudatlanságot eredményez és tíz-húsz perc alatt vezet szívhalálhoz. Mivel itt fulladásról van szó, ez különösen kínos halálnemnek számít. – közben Karent figyelte, de a őnek a szeme se rebbent. Tehát: ebben az esetben az elítélt még tíz-húsz percig életben marad. – Karen meglepetten vette észre, hogy ezt nem is neki mondja, inkább az öregembernek. – A második eset: a nyakcsigolya eltörik vagy szétzúzódik. Ez azonnali öntudatvesztést és légzésbénulást okoz, ám a szívet nem állítja le. A szív megállásáig itt is tíz-húsz perc kell, a halál közvetlen oka itt is fulladás, erre azonban már öntudatlan állapotban kerül sor. Az elítélt tíz-húsz percig itt is életben van. – köhintett, és hosszan a társára nézett.

A vénember érzékelte, hogy neki szól a kiselőadás, de csak értetlenül pislogott.

- A harmadik eset, - folytatta kimérten a másik. - a nyaki verőerek elzáródása. Ilyenkor az agy vérellátása meggyengül vagy megszűnik, ami másodpercek alatt öntudatlanságot eredményez. A halál beálltához általában itt is tíz-húsz percet kell várni.

Az öregember kezdte elveszíteni a türelmét.

- Mi a fenét akar ezzel mondani? – kérdezte dühösen.

- Szintén másodpercek alatt öntudatlanság érhető el az úgynevezett Vagal-féle reflex fellépése esetén, - folytatta rendíthetetlenül a másik. - amennyiben a megfelelő nyaki ütőerek elzáródása olyan, hogy az agyban a vérnyomást megnöveli. Ez egy gerincvelői reflex, ami az agyi vérnyomás megnövekedésének hatására a szívverés lassításával válaszol. Ennek hatására a felakasztott ember szervezete a saját szívverését állítja le. Ugyanez a túlnyomás az agyi erek megpattanásához, azaz agyvérzéshez is vezethet, ami szintén másodpercek alatt öntudatlanságot eredményez. De nem halált. Legfőképpen: nem gyors halált.

- Miért mondja ezt? – a vénember arca elfehéredett az indulattól. – Hallja? Miért mondja?

- Gyors halál az akasztásnál egyetlen esetben történhet. – a fiatalabbik nem vett tudomást a másik türelmetlenségéról. – Akkor, ha az elítélt nagyon hosszan zuhan. Hosszú eséses akasztásnál ugyanis előforulhat, hogy nem csak a nyakcsigolya törik el, hanem a fej is leszakad. – gúnyosan elhúzta a száját. - Ez természetesen azonnali halállal jár.

- Mi a csudát akar ezzel mondani? – dohogott a vénember.

Karen előbb elképedt, majd gúnyosan elhúzta a száját. Ő már sejtette. Lehet, hogy ez a tudálékos alak megbecsülhetetlen szolgálatot tesz neki?

- Ha a hölgy az, akinek gondoljuk, esetleg tagja lehet a térmanipulátort működtető számunkra ismeretlen szervezetnek. – magyarázta a férfi. – Ez esetben nem lepődnék meg rajta, ha valamiféle jelet adna a társainak.

- Jelet? Miféle jelet? Hülyeség!

Karen úgy döntött, csendben marad. Igyekezett a legközömbösebb arckifejezését magára ölteni.

- A testével. Azazhogy: a teste állapotával. Karen Bozchana Kadlecikova – olyan jéghideg tekintettel nézett a nőre, hogy Karen akaratlanul is beleborzongott. – hidegvérű és gonosz teremtés. Pontosan tudja, hogyha a testét valami súlyos bántalom éri, azt valahol jelzésként fogják érzékelni, olyan jelzésént, amely valószínűleg pontosan megadja a helyzetét, és jól felfegyverzett cinkosainak elegendő idejük lesz rá, hogy idejöjjenek és kiszabadítsák, mielőtt valóban meghalna.

- A csapataink? – vetette közbe az öregebb. – Állandó készenlétben vigyáznak.

A fiatalabb bosszúsan legyintett, Karennek azonban eszébe jutott a katonák ásatag fegyverzete, és akaratlanul is megvetően elhúzta a száját. Ezt mindketten észrevették, össze is néztek. Még az írnok is felfigyelt.

- Már értem, maga ribanc! – nézett rá rosszindulatú szemekkel a vénember. – Már értem, miért akarta, hogy felakasszuk. Meg azt is, miért akarta, hogy megkínozzuk. Hát vegye tudomásul, azért sem fogjuk sem megkínozni, sem felkasztani!

Karen csaknem elnevette magát. Még idejében fegyelmezte a vonásait, és koncentrált. Éppen jókor. Mi változott? Valaminek változnia kellett.

Gyorsan rájött. Mostantól a fiatalabbik a veszélyesebb.

Karen megértette. Igyekezett közönyösen mosolyogni.

- Öntsünk tiszta vizet a pohárba, Miss Karen Bozchana Kadlecikova! Köztársaságunk nevében hivatalosan megkédem öntöl: ki tudja-e kapcsolni az időmanipulátor hozzánk vezető linkjét?

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.