SZÁZHARMINCÖTÖDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Döbbenten néztek rá. Néhány pillanatnyi csend után Karen tovább ösztökélte:

-         Bizonyítja ezt valami?

Helmut a fejét csóválta.

-         Álljunk csak meg! Még az előző kérdésre sem válaszoltál, Ed! Azt mondtad, hogy a Földön tömérdek emléket hagytak maguk után az időutasok. Egyebütt nem?

Ed Philips mély lélegzetet vett.

-         Nem, Helmut. Egyebütt nem. Legalábbis nem tudok ilyenről.

Erre már a szőke nő is megszólalt:

-         És azok a földi emlékek? Halljunk azokról!

Ed Philips ijedten nézett körül.

Megint az ügynöki reakció – konstatálta magában Karen.

-         Halljuk, Ed! – türelmetlenkedett Helmut.

-         Rendben, – kezdte nagy sóhajtás kíséretében Ed Philips. – A Földön számtalan rendellenes régészeti lelet került elő az utóbbi évszázadok során. Ezek egy részét egyszerűen megsemmisítették, illetőleg lenyelték. Többségüket a felfedezőjük.

- Miért? – kérdezte Helmut.

- Mert nem akartak ellentmondásba kerülni az érvényben lévő tudományos elméletekkel. A Földön az a szokás, hogy az ilyesféle leletek felfedezőit csalónak állítják be, és minden tökfej szabadon rágalmazhatja őket. Ha egy régész in situ bukkan egy nyilvánvalóan a homo sapienshez tartozó megkövesedett csontleletre, amely a kormeghatározás és a sztratigráfia tanúsága szerint hat-nyolcszázezer éve, vagy urambocsá több millió esztendeje rejtőzik a föld mélyében, az az első reakciója, hogy újra eltemeti, megsemmisíti, vagy hallgat róla, mint a sír. Számos kutató karrierje fejeződött be ilyen felfedezések miatt. Az elmélet szerint abban a korban, ahonnan a lelet származik, a homo sapiens még egyáltalán nem létezett a Földön, legfeljebb az elődei, valami félig majom, félig ember szerzetek rohangálhattak a bozótban, vagy a fákon.

-         Az emberi evolúció elméletével bajok vannak, erről én is sokat hallottam – dörmögte Helmut. – Állandóan toldozni-foldozni kell. A teória nyilvánvalóan hibádzik, az ember sokkal korábban kialakult, és megjelent a Földön, mint az ostoba dogmák engedik.

-         Igen, de most nem erről van szó – folytatta Philips. – Szóval bőven kerültek elő rendellenes emberi maradványok olyan korszakokból, amikor még nem lehetett ember a bolygón.

Helmut újra közbe akart vágni, de a szőke nő most leintette.

-         Hadd folytassa!

-         De nemcsak megkövesedett emberi csontmaradványok kerültek elő túlságosan korai időszakokból – folytatta Philips. – hanem egyéb leletek is. Olyanok, amelyek nyilvánvalóan az emberhez kapcsolódnak. De nemcsak magához az emberhez, a homo sapiens sapienshez – itt újra mély lélegzetet vett. – hanem kimondottan az emberi civilizációhoz.

Elhallgatott, és a társaira nézett.

-         És?

-         Például a Nevadában talált megkövesedett cipőtalp-lenyomat. Másutt meg olyan technikai eszközök maradványai kerültek elő, amelyeket csak a civilizált ipar képes előállítani. Csövek, szegek, mindenféle fémtárgyak. Lehet, hogy ember létezett a Földön sokkal korábban, mint hirdetik, de ezeket a dolgokat csak a civilizáció hozhatta létre.

-         És a tudomány? – vetette közbe Helmut. – Miért nem keltettek ezek a leletek szenzációt?

Ed Philips erre még a fejét is megcsóválta.

-         Nem ismered a Földet, Helmut. – válaszolta kissé gúnyos tónusban. – Ott ilyenkor valami hihetetlenül hülye magyarázattal kell előállni. Mondjuk, azt kell mondani, hogy a megkövesedett emberi csontokat vagy a cipőtalp-lenyomatot valamilyen természetes folyamat, például a földrétegek nyomása alakította ki.

Ezen Karen is, Helmut is elmosolyodott.

-         Ezeket a magyarázatokat szerintem igazából még a bunkók sem hiszik el.

-         De nem ám! – bólintott Karen. – Tanúsíthatom! Az ilyesmi az emberek körében időnként beszéd tárgyát képezi, és jókat röhögnek a buta tudósokon. Emellett azonban a nyomortévék rendszeresen sugároznak a hasonló felfedezőket „leleplező” műsorokat. Nem mondanám, hogy nagy sikerül lenne. Az emberek átlátnak a szitán, és kinevetik a manipulációt.

-         Igen – felelte lassan Ed Philips. – kinevetik, de egyébként semmit sem tesznek. Az esetet pedig elfelejtik, a tudományos művek a leleteket nem említik, mintha soha nem is léteztek volna. Később aztán nagyon nehéz a nyomukra jutni.

Ed némi szünetet tartott, a pulthoz ment, töltött magának egy pohár italt. Karen is, Helmut is kiszolgálták magukat, a poharakkal a kezükben leültek a vezérlőpult elé.

Karen nem engedett.

-         Halljuk tovább! – biztatta a férfit. – Azt hiszem, most jön a java.

-         Igen, jól gondolod. – nagyot kortyolt az italából.

-         Halljuk!

-         A tudomány a maga elméletei érdekében szemérmesen rejtegette a rendellenes leleteket, a derék professzorok nemigen szerették volna az összes kézikönyvüket újraírni. A XXI. század elején egyre inkább a természettudomány érdeklődésének homlokterébe került az időutazás. Ha jól emlékszem, elég korán. Talán a 2008-as esztendő volt az első, amire megjósolták az időutazás megvalósítását. Aztán a dolog szép lassan késlekedett, a híresztelés elhalkult, aztán végképp eltűnt a titoktartás labirintusában.

Újra ivott. Türelmesen megvárták.

-         A tudomány nem törődött a rendellenes régészeti leletekkel, ahogy tudta, tagadta és eltussolta őket. Felfigyeltek rá azonban a titkosszolgálatok.

Elhallgatott.

-         És? – kérdezte Helmut.

-         Gyerünk tovább! – mondta szigorú tekintettel Karen.

-         Tudom, Karen, hogy te nagyon kevésre tartod a titkosszolgálatokat, meg általában a kémkedést. Volt néhány megjegyzésed.

A szőke nő bólintott.

-         Mert ostobák – helyeselt.

-         Lehet, hogy ebben igazad van, de a titkosszolgálati észjárás alapvetően másféle, Karen, mint a tudományos. A tudós számára fontos szempont a közmegegyezéshez való alkalmazkodás. Új felfedezést tenni, új elméletet bevezetni hatalmas kockázattal jár, igen kevés köztük a bátor ember, aki erre vállalkozik. Aki fel akarja borítani a közmegegyezés gyakran kívülről nézve nagyon is rogyadozó épületét, azt általában lehurrogja a középszerű elmékből toborzódott szkeptikusok semmirekellő tömege. Gyakran derékba törik a karrierjét, elveszik tőle a munkáját, a megélhetését, kétségbevonják becsületességét, szavahihetőségét.

-         Elkanyarodunk a tárgytól – figyelmeztette Helmut.

-         Ha egy tudós talál egy ősi korból származó tárgyat, – folytatta zavartalanul Ed. – az első reakciója azonnal annak ellenőrzése, hogy a lelet beleillik-e a tudományos közmegegyezés sugallta képbe. Ha nem, eszük ágában sincs a felfedezést nyilvánosságra hozni, legfeljebb a barátainak említik meg suttogva, egy-egy konferencia szünetében, ha félrehúzódnak meginni egy kávét. Ezen múlik az életük. Egy titkosszolgálati ügynök számára azonban egy felfedezett tárgynál létfontosságú, hogy a valóságot próbálja feltárni, mert neki meg eezn múlik az élete. Főleg akkor, ha a tárgy veszélyes.

-         Veszélyes? – szólt közbe Karen.

-         Hogyne volna veszélyes, nagyon is az! A titkosszolgálatokhoz eljutott a múlt elképesztően távoli korszakaiból származó megkövesedett emberi maradványok és egyéb tárgyi leletek híre, és azonnal gyanút fogtak. Főleg akkor, amikor megtapasztalták, mennyire nehéz, gyakran kilátástalan ezeknek a maradványoknak a megkaparintása.

Köhintett egyet, és kortyolt az italából.

-         Némelyiket ugyanis szinte lehetetlen megtalálni – folytatta aztán. – A titkosszolgálati embereket azonban nem olyan fából faragták, hogy meghátráljanak a nehézségek elől. Az időutazás lehetőségétől való félelem sarkallta őket a kutatásra. A megkövesedett emberi csontokat elesett időutazók földi maradványainak tekintették, a tárgyi emlékeket pedig az időutazók felszereléséből származó bizonyítékoknak.

Elhallgatott.

-         És?

Folytatása következik.