Panaszkodik, aki fél,

Butul, aki szesszel él;

Kisvilágát megszentelni

Csak az képes,

Aki igaz szívvel

Él.

Ricsajozik a profán,

Mászik az uborkafán;

Azt hiszi:

A több fogyasztás

Jobb életet ad

Talán.

Kapzsi háttérhatalom

Gubbaszt a lét-romokon;

“Szabad” piac-édenkertet

Ural

A dollár-pofon.

Minden anyag,

Semmi lélek…

Profánföldön – nincs is Élet.

Panasz-puszta, Harag-patak;

Tévé rágta porsivatag.

Hétköznapi lövészárok;

Fényben úszó hazugságok.

SZÁZHETVENKILENCEDIK RÉSZ

A költészet tehát sohasem profanizálódhat – illetve profanizálódhat, de ezzel elveszíti jelentőségét, és nem képes betölteni küldetését. Utóbbival kapcsolatban azt mondhatjuk, jelenlegi kanonizált profán költészetünk nemcsak nem tudja, egyértelmű, hogy nem is akarja felvállalni a feladatait.

A profán költészet művelője a státuszköltő. A társadalmi hierarchiában meggyökeresedett költő-státusz betöltője, a „hivatásos költő”, aki a státusz nyújtotta előnyöket élvezi, ezért cserében éppen olyan „költészetet” produkál, amelyet a státuszköltészet fenntartója, a nemzetközi pénzügyek és a piac fölött ténylegesen regnáló háttérhatalom tőle elvár.

TIZENEGYEDIK RÉSZ

A legénység apám embereinek segítségével partra vontatta a Tengerasszonyt, és megkezdődött a hajó átalakítása. A Tengerasszonyt átfestették, megfosztották nagyszerű kényelmi berendezéseitől, kicserélték az evezőket, és kerítettek egy erősen használt vitorlát. A hajó új neve Vízisellő lett. A kormányos irányításával még egy sor változtatást vittek véghez a hajótesten és a fedélzeten. Mindnek ugyanaz volt a célja: a Vízisellő úgy fessen, mint a legközönségesebb kereskedőhajó – amilyenből tizenkettő egy tucat.

SZÁZHETVENNYOLCADIK RÉSZ

Magánügyben a profán és a szakrális éppen annyira különbözik egymástól, mint a kukkoló státusza a résztvevőétől.

Ennek alapján tudjuk felmérni igazán a profán lehetetlenségét a költészetben.

A szerelem a szerelmesek magánügye. Profán értelemben senki sem lehet benne résztvevő, még a közeli rokonok sem. A szülők és testvérek – más világ. A gyerekek gyakran képzelik azt, hogy szüleik szerelmének résztvevői, ez talán egy ideig így is van, de a leggyakrabban tévedés.

Fülledt, ragacsos meleg

Zsibbasztóan ténfereg.

Perzsel, nyúz a levegő,

Elszivárog az Erő.

Száraz föld esőre vár,

Fulladozik a határ.

Fáradt, sivatag-korok

Egén közöny csámborog.

A szélben bogáncs forog,

Szépség, erkölcs – párolog.

Portengerbe fúlt a menny;

Trónuson zörög a szenny.

Poshadt kánon nyekereg,

Körülötte holt berek.

Valahol már fény lobog,

Jövő füstje gomolyog.

Mint vad, kemény égi kar,

Készülődik a Vihar.

NEGYVENHETEDIK RÉSZ

Most kezdődött azonban az ostromlottak számára a neheze.

A város védelme eleve nagyon nehéz volt, hiszen az amúgy is elégtelen tüzérség zöme a várban nyert elhelyezést. Horváth Márk nem akart a várból egyetlen löveget sem a városba telepíteni, mert az azzal a veszéllyel járt volna, hogy ha a török bárhol áttöri a város védelmét, elveszíti a lövegeket. Kettős veszteség lett volna: az ágyúk nemcsak az ellenség kezére kerülnek, de az haladéktalanul be is veti őket a vár ellen.

Valahol Kijev környékén egy szovjet alakulat hazatérését ünnepelte a lakosság 1945 őszén. Nagy volt az öröm, rohantak a szülők és feleségek, alig várták, hogy lássák a harcokat túlélt férjet vagy fiút. A gyerekek sikoltozva szaladtak a katonaruhában hazatérő apák elé.

A hadiözvegyek és hadiárvák otthon maradtak, még az ablakokat is magukra csukták. Vad fájdalmukban nem akarták a mások örömét látni.

A leszerelő bakákat tüstént megrohanta volna a rokonság, de a karhatalom megakadályozta.

Méltóságos Hülyeség

Világot kormányoz,

Vezet rózsaszín piacú

Vész-utópiához.

Globalizált édenek

Jönnek akol végett,

Ott majd a sok kevert egyed

Haszonelven béget.

“- Gyerünk hát, gyermekeim!” -

Szól a Tőke néne. -

“Mostantól nem szaporodni,

Keveredni kéne!”

Méltóságos Hülyeség

Kegyelmes uralma;

Alkalmatlan, rossz vezetők

Aranykora van ma.

Bürokratikus agyaknak

Kedvez a mű-végzet;

Egyént és felelősséget

Vigyen az enyészet.

Méltóságos Hülyeség

Világot kormányoz,

Vezet rózsaszín piacú

Vész-utópiához.

Globalizált édenek

Jönnek akol végett,

Ott majd a sok kevert egyed

Haszonelven béget.

“- Gyerünk hát, gyermekeim!” -

Szól a Tőke néne. -

“Mostantól nem szaporodni,

Keveredni kéne!”

Méltóságos Hülyeség

Kegyelmes uralma;

Alkalmatlan, rossz vezetők

Aranykora van ma.

Bürokratikus agyaknak

Kedvez a mű-végzet;

Egyént és felelősséget

Vigyen az enyészet.

TIZEDIK RÉSZ

Szélfarkast reggel óta sehol sem láttuk, de ennek nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget, mert az utóbbi időben gyakran nyoma veszett. Apám délelőtt Yarim doktor kíséretében kijött a parkba egy rövid sétára. Hosszú idő óta először.

Ekkor érkezett meg a Tengerasszony kormányosa. A derék ember az emlékezetes asztlanti út óta mindenkinél jobban tisztelte apámat, és soha, egyetlen alkalmat sem szalasztott el, hogy háláját kimutassa.