Ők tudják, hogy leginkább a

Szeretetből élek;

Azonnal meg is rohannak,

Amint hazaérek.

Bölcs német juhászom, Nala

Elém dől a földre,

Viháncolva szalad közben

A kis Zoe körbe.

Nala, mint bölcs öreg barát,

Zoe, mint kis ördög;

Szeretetükben percekig

Vagy tovább is fürdök.

“Nagyon kellesz nekünk, gazdi!”

Szemeik üzennek,

Ezer pszichiáternél is

Több haszna van ennek.

Kutyáim ragaszkodása -

Tükör…

Az a lényeg,

Talán fontos valamiért

Az, hogy én még élek…

HATVANADIK RÉSZ

Azért foglalkozom ezzel az eseménnyel ilyen hosszan, mert Mohács és a század végének úgynevezett „tizenöt éves” háborúja között ez volt az egyetlen olyan alkalom, amikor egy jelentős létszámú keresztény hadseregnek – amely ráadásul magyar vezetés alatt állt – lehetősége lett volna, hogy tönkreverje az akkori magyarországi török hadak fő erőit. Ráadásul még Szulejmán szultán életében…

A nádor óvatoskodása ezt a lehetőséget vette el.

Az újabb hullámhegy megint pokolian magasra emelkedett. Trevor McIntosh csak ereje megfeszítésével tudta irányban tartani az Arielt. Közben a tajték végigvert a hajóorron, és a dereglye megrázkódott.

Megrázkódott, de a felszínen maradt. Trevor szeretettel simított végig a kormányon. Az Ariel bírta. Még mindig bírta. Derék Ariel! Öreg Ariel.
Ez volt az utolsó hajó, amit a nyugdíjba vonulása előtt épített. Talán ezért is nem adta el. Most már nem is fogja. pedig még öt éve is lett volna rá vevő.

Ősz király trónjára ült,

Hideg hajnal járja,

Mégis melenget a lombok

Búcsú-színpompája.

Erőtlen napsugarak,

Vénül az esztendő,

Próbálgatja szárnyait a

Tétova Jövendő.

Ősz-pompában a világ,

A kalapja csálé,

Ősz pompája az Istené,

A gond a világé.

Ősz király trónjára ült

Szép napokat látni;

Öntudattal, cselekedve

Kell a jóra várni.

Bölcsebbé öregedik

A jó őszi elme,

Ifjan tartja  az Élet és

A Társa Szerelme.

Őszi tócsák peremén

Vén remények élnek,

Csak tőlük függ, hogy miféle

Foga lesz a Télnek.

Öreg októberi napunk

Fénylik csendesen,

Nyárból Tél felé ballagván

Kissé megpihen.

Vándorbotját földre teszi

Egy derűs helyen,

S mosolyog, hogy nekünk csendes

Verőfény legyen.

Darázsfészek lett a világ,

Tudja ezt a Nap,

De azt is, hogy használ minden

Boldog pillanat.

Öreg októberi Napunk

Csendesen figyel,

Nem hiszi, hogy a gonoszság

Sose múlik el.

Nem zavarják hazug, hamis

Filozófiák,

Tudja, valójában hogyan

Halad a világ.

Tudja, hogy aki sosem vet,

Az mindig arat,

Hiánycikk a világban a

Szabad akarat.

SZÁZKILENCVENEDIK RÉSZ

A nemzetállam számos támadást kapott az utóbbi időkben. Túlhaladottságát, korszerűtlenségét emlegették, számos alkalommal próbálták nagyon rossz színben feltüntetni.

Nem érdemes vitatni, hogy nemzetállam a maga ideális formájában sohasem létezett, és nem létezik ma sem.

A nemzetállamot ért támadásokat leginkább az teszi hiteltelenné, hogy általában valamiféle birodalmi nézőpontból történnek. A rossz, elavult, korszerűtlen, a modern kihívásoknak megfelelni nem tudó nemzetállam akadályozza a jó, korszerű, a modern kihívásokra választ adni képes birodalom létrejöttét, vagy további terjeszkedését.

Ősz van – minden lélek törött;

Sharia a kapuk előtt.

Tömeget hoz Korán hátán

A sunyi, koravén sátán.

Ősi muszlim csodafegyver:

Vad, végtelen embertenger.

A világ ködbe öltözött;

Sharia a kapuk előtt.

Sok ezer eleven fegyver,

Követ, vagy gyermeket emel.

Dönget képzelt jólét-falat

Sok ezer kéz,

Egy akarat.

Európát megvívni jött;

Sharia a kapuk előtt.

Nem nézik, hány bábu vész el,

Sátán állt össze

A pénzzel.

Nyikorog vén idő-szekér;

Fanatikus jövőt ígér.

ÖTVENKILENCEDIK RÉSZ

A nádor azonban eldöntötte, hogy a rendelkezésére álló hadat a lehető legóvatosabban használja fel. Zrínyi Miklós ellenkezése dacára úgy döntött, hogy Babócsát veszi ostrom alá, és a diverzió eszközével vonja el a budai pasa hadát Szigetvár alól.

A nádor nem bízott abban, hogy a parancsnoksága alá rendelt hadak képesek volnának zökkenőmentesen együttműködni egy nyílt döntő ütközetben. Az ő szemszögéből nézve kétségtelenül ez volt az optimális döntés.

Betört hozzánk az Ősz-sereg,

Vén fák esőkönnye pereg.

Hull a sárba levél-adó,

Ősz – az új betolakodó.

Mindent eláraszt bús hada,

Szaporodik a pocsolya.

Betört hozzánk az Ősz-sereg,

Vén halál sárban hentereg.

Nyarat oszlat, vált ködökre,

Azt képzeli: mindörökre.

Ősz, a sanda élet-kufár

Vén fanatikus Télre vár.

Betört hozzánk az Ősz-sereg,

Nyár-lelkünket kísérti meg.

Nem vendég. Világát hozta,

Hogy azt végzetként ránk ossza.

Állítólag megtörtént…

—

Valamikor az ötvenes évek elején egy halálraítélt – egyáltalán nem biztos, hogy politikai elítélt volt, de valószínű – a kivégzés előtt megbetegedett. A börtönparancsnok elrendelte a kivégzés elhalasztását, ami akkoriban példátlan volt.

A “gondos orvosi kezelés” és “az ápolás” azonban egy hét alatt helyrehozta. Az orvosok mellé rendelt komisszár a következő jelentést írta:

Az elítélt meggyógyult, a kivégzés egészségkárosítás nélkül hajtható végre…