Nagyszeben megvívása előtt néhány nappal Bem József maga elé rendelt egy őrnagyot, akit nemrég helyezett át hozzá a Honvédelmi Bizottmány. Legfontosabb oka az áthelyezésének talán az volt, hogy beszélt franciául. Bem köztudottan se németül, se magyarul nem tudott. Az eddig irodai beosztásban szolgáló őrnagyot a lengyel tábornok mellé rendelték, hátha hasznára lesz.

Francia nyelvtudása miatt az őrnagy tolmács nélkül beszélhetett a hadtestparancsnokával.

- Őrnagy úr! – kezdi Bem. – Ön három gyalogosszázaddal, félszázad huszárral és egy gyalogsági félüteggel menjen ebbe a faluba! – és mutatja a térképen.

- De hiszen ott nincs is ellenség!

Bem előbb mérgesen végigméri az akadékoskodó tisztet, aztán kurtán csak ennyit válaszol:

- Lesz!

- Igenis, altábornagy úr! Mi lesz a teendőm?

- Megtudja, mihelyt megérkezik!

Bem dühösen néz, de az őrnagy nem mozdul. Sőt, kérdez:

- Mégis tudni szeretném, mihez tartsam magam, altábornagy úr. Mire számítsak?

Bem elmosolyodik. Most már ismerős neki a tiszt karaktere.

- Csak nem a haditervemre kíváncsi?

- De igen, altábornagy úr.

- Tud ön hallgatni?

- Igen, altábornagy úr!

- Én is. Távozhat.

——

Fejezzem ki magam még érthetőbben?