Érdekes dolog a nemzeti öntudat. Nálunk különösen. Egy ismerősöm lengyel nőt vesz feleségül a nyáron. A hölgy öntudatos lengyelségét - ha magyar lenne - nálunk nacionalizmusnak minősítenék. Ott természetes. 

A szlovákok, románok, szerbek nemzeti öntudata is természetes. Csak magyarkodás van - szlovákkodás, románkodás, szerbkedés nincs. Ha nálunk annak tizede elhangzik, ami ott mindennapos, tüstént nacionalistának bélyegzik.

Honnan származik ez az őrület?

Kinek jó?

Amiért megtiport bennünket a történelem, még nem kellene önmagunkat taposnunk újra meg újra.

A XX. század - úgy, ahogy van - a magyar történelem egyik legdepressziósabb, legsikertelenebb, legrosszabb korszaka. Vetekszik a Hódoltság korával, talán túl is szárnyalja.

Akkor fizikailag pusztultunk, ma lelkileg.

Nehezen elviselhető, amikor honfitársunk megtagadja kultúránkat, történelmünket…

Munkács, a régi ukrán város…

——

Tíz-tizenöt éves voltam, amikor a tévében egy hülye sportriporter a román Kovács Istvánt emlegette. Megütközve hallgattam.

Húszévesen láttam kiborulni egy erdélyi magyart. A hölgy nagymamakorban volt, évekig spórolt, hogy eljöhessen az anyaországba. Ahol néhány vadbarom lerománozta…

——–

Kezemben A. A. Grecsko könyve. A Kárpátokon át (Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1977). 

A szerző szovjet marsall volt. Aki még látott november hetedikei díszszemlét, láthatta, amint nagy buta nyitott Csajka vagy Zil márkájú limuzinban állva irányítja.

A fordítót nem nevezem meg, nem szeretném rajta elverni a port, nem a személy számít, hanem a jelenség.

Szóval a könyv 230. oldalán a következő mondat veri ki a magyar olvasó szemét:

Moszkvában díszsortűz köszöntötte a bátor szovjet harcosokat, akik felszabadították Munkácsot, ezt a régi ukrán várost.

Hm

Hogy lehetett magyarra fordítani ezt az épületes baromságot?

Ha lefordították, miért nem lehetett jegyzettel ellátni?

——-

A helynevek zöme szlovák vagy szlovákosított alakban. Idegen ékezetekkel. A cirill betűs eredeti oroszból fordítva ezért is meg kellett küzdeni…

Az ellenség: hitleristák. Az olvasó konstatálja, ezek a hitleristák, néhány valóban német hadosztálytól eltekintve, bizony - magyarok.

Mit mondjak az ilyen fordításról? A legkevesebb, hogy szolgai.

—–

Hogy Munkács természetesen sohasem volt ukrán város, az a marsall elvtársat nem zavarja. Könyve a hagyományos szovjet katonai emlékiratok stílusában íródott. Minden fejezet végén a tradicionális ária  a szovjet harcosok elképesztő egyéni és csoportos hőstetteiről. A haza bátor védelmezői…

Igen. Ivan Ivanovics Davaj a Kárpátokon áttörve védelmezte a szovjet hazát.

Persze, a lakosság mindenütt örömmámorban úszva, felszabadítóként fogadta a szovjet hősöket, akik a humánum megtestesítői voltak a gonosz hitleristákkal szemben.

Szüleink, nagyszüleink másképp mesélték.

——-

A legocsmányabb: A szovjet harcosokkal megerősített hős szlovák partizánok néhány ugyancsak hősies helybeli áruló segítségével bekerítik a debreceni hadosztály frissen érkezett, még fel sem fegyverzett újoncait, és hősiesen - megsemmisítik a hitleristákat…

A fordító szervilizmusa döbbenetes.