A 48-as szabadságharc kezdetén a nemzetőri alakulatok igen gyakran bizonyultak megbízhatatlanoknak. A nemzetőrség afféle alkalmi katonaság volt, tagjai cenzus alapján törvénybe iktatott kötelezettség alapján szolgáltak.

Megesett, hogy a néhány hetes szolgálat letelte után akkor is hazamentek, ha a sereg éppen sorsdöntő csata előtt állt. Sőt, sok egységük kifejezetten erről volt hírhedt.

Tisztjeik egy részét maguk választották, a magasabb beosztásokba meg a hatóság nevezett ki parancsnokokat – egy részüket egyáltalán nem a katonai szakértelem alapján. Némelyikükből később a szabadságharc hőse lett, de a kezdet kezdetén a legtöbbjük nagyon komolytalan volt.

A schwechati csatában Görgey tábornok parancsot adott egy nemzetőr őrnagynak, egy pesti nemzetőrzászlóalj parancsnokának:

- A zászlóaljával azonnal induljon jobbra, az erdő felé!

A megszólított – pocakos, szemüveges, joviális küllemű férfiú, civilben hivatalnok a pesti városházán – kedélyesen rámosolygott vezénylő tábornokára, és megkérdezte:

- Nem volna helyesebb balra menni, kérem alássan?

Nem ismerte még Görgeyt.

A szigorú, zord lelkületű egykori Nádor-huszár főhadnagy nem ilyen parancsteljesítést várt el.

A tábornok pisztolyt szegezett a gömbölyded őrnagyra.

- Megy, vagy nem megy?

Az őrnagy úr rettenetesen megszeppent.

- Ah! – visította. – Persze, hogy megyek, kérem alássan, csak a szerény véleményemet akartam megmondani.

Görgey erre hidegvérrel felhúzta a kakast.

- Ah! Jaj! Megyek hát, kérem alássan! Megyek! Rohanok! Röppenek! Repülök, kérem alássan!

————

Fejezzem ki magam még érthetőbben?