A költészetről szóló legemlékezetesebb viták egyikét egy Thomas Love Peacock nevű ember robbantotta ki, amikor 1820-ban meglehetősen ostoba esszét írt A költészet négy korszaka (The Four Ages of Poetry) címmel.

Ebben sok egyéb zavaros ötlet mellett még olyan feltételezés is volt, hogy a költészet nem egyébből keletkezett, mint valamely egykori meghódított értelmiségnek a hódító barbárok előtti ünnepélyes hízelgése.

Peacock szatirikusnak szánta az írását, de a dolog nem volt vicces.

Azzal a konklúzióval zárta le a fejtegetését, hogy a költészet valami nagyon primitív jelenség.

Peacock írására Shelly válaszolt.

Szerinte  költészet legfeljebb amiatt tűnhet “primitívnek”, mert legtisztább és legjobb formájában következetesen ragaszkodik az erkölcsi igazsághoz. Ez talán nem mindig “korszerű”.