Petőfi Sándor is beleesett 1844-ben abba a hibába, hogy – Vahot Imre javaslatára – hagyta, hogy díszparasztot csináljanak belőle.

Hónapokon keresztül járt különféle társaságokba kucsmában és bekecsben, fokost tartva a kezében – mint népköltő.

Petőfi azonban huszonegy éves, irodalmi körökben teljesen járatlan fiatalember volt. Amikor rájött, hogy jelmezes bohóc, azonnal elhajította a maskarát, kilépett a szerepéből.

Díszparasztok a XX. századi magyar irodalomban is akadtak.

Mi több: álparasztok is.

Utóbbiakat Lengyel József a következőképpen kategorizálta:

Vannak valódi álparasztok, illetve hamis álparasztok.

A valódi álparaszt sohasem volt paraszt, de az érdeke valamiért úgy kívánja, hogy paraszti származéknak, esetleg valódi magyar népfinek adja el magát.

A hamis álparaszt ellenben – talán egyszer régen – valóban paraszt volt, viszont képes rá, hogy minden jövendőbeli kormányzat számára elfogadható paraszt legyen.