Az írja a hogyishívják:

http://bulvar.ma.hu/tart/cikk/dd/0/65754/1/bizarr/Aramutes_parancsra__halaljatek_a_francia_televizioban

“Haláljáték címmel készített dokumentumfilmet a France 2 francia közszolgálati televízió a média hatalmáról: a szerda este adásba kerülő másfélórás film egy olyan vetélkedőműsort mutat be, amelyben a műsorvezető ösztönzésére a játékosok áramütéssel sújthatják rosszul válaszoló társukat.”

A média társadalmunk azon intézménye, amiről mindig még rosszabbat tudunk elképzelni - és elhinni.

Miről is van szó?

“Christophe Nick producer a hatvanas években a Yale Egyetemen a Stanley Milgram pszichológus vezette kutatócsoport engedelmességet vizsgáló kísérletsorozatát ültette át egy televíziós vetélkedőműsorba. Az önkéntes résztvevők úgy tudták, hogy a La Zone Xtreme (Szélsőzóna) című új szórakoztatóműsor próbafelvételén vesznek részt. Valójában azonban a közszolgálati televízió azt vizsgálta, hogy egy ismert tévés személyiség utasításai alapján a “játékosok” mennyire hajlandók engedelmeskedni az emberkínzásban.

A jelentkezőknek kérdéssorozatot kellett feltenniük egy másik játékosnak, akit egy színész alakított. Rossz válasz esetén a kérdező egy általa kezelt kallantyú segítségével egyre növekvő feszültségű áramütéssel büntethette a színész-játékost. Eleinte 80, majd fokozatosan akár 460 volttal is. A szerkezetben természetesen a valóságban nem volt áram. A közönség, amely szintén nem tudta, hogy egy kísérletben vesz részt, hangosan buzdíthatta a játékost a rosszul válaszoló megbüntetésére. A beépített színészt a kérdezők nem láthatták, de hangját hallhatták: nyöszörgései fokozatosan váltottak át fájdalmas kiáltásokba, majd üvöltésbe, végül könyörgésbe a játék leállítására, s végül egyáltalán nem adott magáról életjelet.

Ennek ellenére a jelentkezők nyolcvan százaléka egészen addig folytatta a “játékot”, amíg az “emberkínzásba” fordult, s a válaszolónak hitt színész látszólag meg nem halt - vagyis többen, mint az eredeti Milgram-kísérletben, ahol “csak” 62 százalék engedelmeskedett a pszichológusnak.

Az időnként habozó szereplőket ez esetben egy ismert és kedvelt fiatal tévés személyiség, Tania Young azzal ösztönözte a játék folytatására, hogy minden felelősség a műsort terheli.

A kérdezők ezúttal nem egy hierarchikus viszony, hanem a televízió hatalmába kerültek. Egy olyan rendszerbe, amely “nyugodt diktatúraként” kényszeríti engedelmességre az embereket - állítja Jean-Léon Beauvois, a televíziós kísérlet kidolgozásában közreműködő szociálpszichológus. ”

Gyönyörű.

Ezt miért nem tiltják a törvények?

–

A szabadság nem azt jelenti, hogy mindent szabad, ami lehet.

Emberi méltóság és erkölcs nélkül nincs szabadság.
A jelen rengeteg beteges jelensége megelőlegezi a jövő - ha lesz - erkölcsi szigorát. A mai köz-és magánélet annyi önveszélyes anomáliával telített, hogy törvényszerűen jönnie kell egy puritán korszaknak, amely elborzadva szemléli majd a jövőből a mi világunkat.

——

Rengeteg kérdésem van, de szeretném, ha ezek zömét a hozzászólóim tennék fel. Egyet azért feltennék:

A kiagyalónak.

Mit bizonyít, ami ebben a merőben életidegen, érzelmileg kiherélt, hamis szituációban történik?

Ha Jani bátyánk rángatja a kallantyút, akkor a valóságban is gyilkolna?

Ha seggbe rúgnám ennek az ökörségnek a kiagyalóját, az vajon azt bizonyítaná, hogy futball-labdának nézem a hátsóját?