A gázszámla már abban az időben is húzós lehetett…

——

Az 1840-es években történt, a város nevét nem írom ide.

Kisebb vidéki városunkban az anyagi csőd közelében járt az ott tanyázó színtársulat. Szinte mindenkinek tartoztak, már el sem hagyhatták a várost. A helyi gázgyár volt a legkellemetlenebb hitelező.

Egyik este már ment az előadás, amikor beállított a színházba a leghírhedtebb gázgyári pénzbehajtó. Egy igazi pióca. Ment egyenesen a pénztároshoz.

- Azonnal egyenlítsék ki a számlát, mert tüstént elzáratom a gázt!

- Hiszen még le se telt a határidő!

- Most azonnal!

A pénztáros könyörgőre fogta.

- Kérem, legalább reggelig várjon!

- Nem lehet! Most azonnal!

- Kérem, a direktor úr a színpadon van. Legalább a felvonás végét várja meg, hogy tárgyalhassanak!

- Egy percet sem várok. Lássam a pénzt!

- De hát a direktor úr most játszik! Jelenetben van!

- Jöjjön és fizessen!

- Értse meg: jelenetben van!

- Nem érdekel, hívja ki! Önök garabonciások; mindenre képesek.

- Uram, a direktor úrnak ez a munkája. Önnek meg kell várnia az előadás végét. Vagy legalább a felvonás befejezését.

- Ha öt percen belül nem hívja ide, lecsavarom a gázt, itt sötétség lesz, és kitör a botrány.

Mit tehetett a nyomorult pénztáros?

Lovagdrámát adtak éppen. Nosza, berontott a jelmeztárba, jókora kardot kötött, sisakot tett a kopasz fejére, kopott öltönye fölé meg be malaclopó köpönyeget - így ment a színpadra.

A direktor nagyot nézett. Hát még akkor, amikor a pénztárnok megszólalt. Mit megszólalt: szavalt. Mégpedig imígyen:

“Nagy jó uram, lent beborult az ég,

Ott lent erőszakos hírnök pöröl,

Adót kíván tőlünk a rút pribék,

Világítás adójáért gyötör.

Ha megtagadjuk: ő egyet csavar,

És minket a sötétség eltakar!”

Az igazgató egy pillanatig bambán bámult, utána válaszolt:

“Eredj derék szolgám, jelentsd neki,

Adóját a várúr megfizeti.”

A szünetben a direktor fizetett, a pénzbeszedő távozott, az előadás folytatódott.

A másnapi kritika kiemelte a hírnök talpraesett játékát.

——–

Fejezzem ki magam még érthetőbben?