Umberto olasz király szokása volt, hogy Itália nagyvárosaiban egyszerű polgárnak öltözve bolyongott az utcákon. Testőrei teljesen kedélybetegek voltak ilyenkor, alig győzték követni az uralkodót.

A média még nem volt akkora hatalom, mint manapság. Az emberek nem láthatták unos-untalan az országukat vezető politikusok, uralkodok fizimiskáját. Umberto király a lapok képein kizárólag díszegyenruhában szerepelt, és azok a képek sem voltak valami élesek. Ezért a járókelők csak nagyon ritkán ismerték fel a viseltes öltözékben sétálgató királyt.

Egyszer éppen Nápolyban sétálgatott. Egy idegen - elegáns úr - útbaigazítást kért tőle.

Umberto jólelkűen úgy döntött, nemcsak útba igazítja, el is kíséri egy darabon az ismeretlent. Bő negyedóráig tartott, mire odaértek, addig tereferéltek. Őfelségét nem zavarta, hogy az idegen meglehetősen leereszkedően bánik vele. Úgy vélte, csak az öltözékének szól.

Amikor odaértek a keresett utca bejáratához, az idegen Umbertóra mosolygott:

- Köszönöm a segítségét, jóember! Kérem, fogadja el a szolgálataiért!

És:

Egy lírát nyújtott a király felé.

Umberto rákvörös lett.

Kézzel-lábbal tiltakozott.

Az idegen megrökönyödve méregette Umberto kopott felöltőjét.

- Talán nincs rászorulva egy kis pénzre?

- Tudja, az én szakmámban nem illik borravalót elfogadni.

Az idegen szúrós szemmel mérte végig.

-Miért, mi maga? Hóhér? 

———

Fejezzem ki magam még érthetőbben?