Hideg szelek köntösébe

Öltözik a reggel,

Zúg a harang,

Karácsonyt vár az Isten,

S az Ember.

A külső világ közömbös,

Vakon mered jégbe,

Ember nélkül csak a csillag

Hideg fénye égne.

Közönyös az anyag-világ,

Mint örök december;

Istentől és

Önmagától

Kap hitet

Az Ember.

Hideg szelek köntösében

Didereg a múltunk,

Hogyha folyton elcsüggedünk,

Semmit se tanultunk.

Elődeink a hazában

Születtek és haltak,

Itt kell élni és alkotni

Ma is a magyarnak.

A hatodik évtizedben

Mindent higgadtabban, szebben…

Nem pályázom olcsó sarcra,

Nem nevelek osztályharcra.

Se fehérnek, se vörösnek;

Maradok külsőkörösnek.

A hatodik évtizedben

A sors szoknyája meglebben.

Ripacskodhatnak kánonék;

A boldogság – peremvidék.

A hivatal füle csorba,

Nem állok szekértáborba.

A hatodik évtizedben,

Hétköznapi szeretetben.

Akit a smokk-igény kerül,

Megalkudni nem kényszerül.

Múlt és Lélek Hazát terem;

Nem cifra, mégis szeretem.

KÉTSZÁZNYOLCVANKETTEDIK RÉSZ

A panorámaképernyőn látták, hogy a hibernálókamra környékén lámpák újabb tucatjai villannak fel. Némelyik követhető ritmusban, de a legtöbb boszorkányos gyorsasággal villogott.

Karen nézte őket, és magában gondolkodott.

-         Át kellene mennünk a csatahajóra – mondta kissé bátortalanul Ed Philips.

-         Baromság! – vágta rá Helmut.

-         Az biztonságosabb.

-         Nem hinném!

SZÁZÖTVENEDIK RÉSZ

v     Vajon a „minden egész eltörött” örökös ismételgetése valóban felment-e bennünket bármilyen felelősség alól?

Ez sokkal nehezebb kérdés annál, amilyennek tűnik. Látszólag nagyon könnyű a válasz, ha csak a józan ész egyszerű dimenziójának oldaláról közelítjük meg, hiszen a kérdés nyilvánvalóan abszurd.

Csakhogy…

A legújabb kori hivatalos líra önvédelmének igen fontos eleme az a gondolatrendszer, amely arról igyekszik meggyőzni bennünket, hogy a líra valamely, a józan ész dimenziójáról merőben különböző szférában mozog, ahol az egyszerű hétköznapi logika érvénytelen.

Szorgos Kezed nyomán,

Mint szép régi rege;

Már itt lebeg házunk felett

Karácsony szelleme.

Számos aprócska változás

Éleszti a hitet,

Hogy bármilyen is a világ,

Itt Karácsony lehet.

Újra vidám a nappali,

Mosolyog a szoba,

Engem Isten és Anikóm

Nem hagynak el soha.

Tizenkilencedik rész

Zrínyi Miklós nemzedéke már élt Mohács idején, de a harcban kora miatt még nem vehetett részt.

A Buda eleste utáni években vált felnőtté az első olyan magyar generáció, amelyik már a mohácsi csata után született. Egészen másképpen látták a világot ezek a nemzedékek, és benne az ország helyzetét, mint elődeik.

Ekkorra már világossá vált, milyen mélyes vétkesek az ország tönkretételében a rendek. Ekkor, ezek a nemzedékek látták be elsőnek, hogy az ország erőforrásait a török elleni harc érdekében kellett volna mozgósítani.

Ádventet csak Isten ad;

A Karácsony – ránk marad.

Számos Ádvent tovaszáll,

Isten mindörökre vár.

Szépet látni,

Jóra várni,

Isten elé odaállni….

Örök Ádvent csak a Lét,

Elspóroljuk – szanaszét.

Csak anyag, meg hatalom;

Égig ér a kusza lom.

Ádvent, rés az anyag-rácson;

Hátha egyszer lesz Karácsony…

Az alábbi történetet Bölöni György mesélte:

----

Egy alkalommal Ady néhány versét egy borítékba tette, és küldönccel küldte be a Nyugat szerkesztőségébe. A borítékra ezt írta: "Nyugat szerkesztősége, Osvát Ernő és Fenyő Miksa Úrnak. E. V. ". 

A levél negyedórán belül a címzettek kezébe került. Osvátnak feltűnt a két betű:

- Mi jelent az E. V.? Fenyő vállat vont.

- Mi lenne? Egy Vers.

- Nem egy vers van benne, hanem három!

Fenyő Miksa megvakarta a füle tövét.

Se hamis pátosz itt,

Se vézna szólamok;

Csak élő Múlt,

Egy csipetnyi Jövő

Zenére táncol a vidám Jelennel,

S a vén Idő kíváncsian megáll.

A friss, szép élmény emlékké fakul,

Múlttá öregszik a mai jelen,

És rútul szemetek közé nevet

A vén tohonya, cinikus világ…

Őrzitek-e majd ezt a tisztaságot?

Ragyogó koronátok:

A Tehetség;

Isten legyen kegyes -

Szép fényes esték,

És még fényesebb boldog nappalok

Kísérjenek Titeket mindhalálig

SZÁZNEGYVENKILENCEDIK RÉSZ

Itt az ideje, hogy letegyem a garast. A tanulmány eddigi fejtegetéseinek szellemében legalább előzetes választ kell adnom a felvetett kérdésekre, mielőtt továbblépnék.

Lássuk tehát egyenként:

„Minden egész eltörött?”

v     Valóban időszerű-e még az örökösen idézett mondat leplezte erkölcsi passzivitás? Időszerű lehet-e egyáltalán egy ilyesféle értelmiségi hozzáállás?”

A jelenkori magyar kultúrában kevés verssort koptattak el annyira, mint a fentebbi Ady-idézetet.