SZÁZHETVENEGYEDIK RÉSZ

A hivatal támogatta líra – azaz a kánon lírája – csak intézményi értelemben van különleges helyzetben. Ez a kánon természetéből következik. A kánon az intézmények struktúrájából eredő hatalomra épül, ezzel élve/visszaélve határozza meg a neki megfelelő lírát.

A kánon alaptermészete a kizárólagosság. Ez voltaképpen intézményi irodalmi diktatúra. Lényegében egyedül üdvözítő szempontokat nyilatkoztat ki, amelyek tartalmi értelemben rugalmasak, intézményi értelemben pedig szigorúan zártak.

Prielle Kornélia a XIX. század legnagyobb magyar tragikái közé tartozott.

Petőfi menyasszonya volt egy ideig, és korántsem biztos, hogy nem ő lett volna a költő méltó felesége…

A kiváló színésznő talpraesett ember volt.

Egyszer romantikus idős hölgy szerepét osztották rá a Nemzeti Színházban. A szerep miatt a csinos fiatal művésznő arcát idősre maszkírozták, hajára ősz parókát tettek.

Prielle Kornélia így is gyönyörű volt.

A karakter, akit alakított, éppen egyedül volt a színpadon, és nosztalgiázott.

Ami szilárd volt: laza,

Girhes a kor horpasza;

Nagyvilágunk?

Töredékek halmaza.

Allergiát rejt az ég,

Szomorú a messzeség;

Emberiség?

Összesepert törmelék.

Rossz kultúra csikorog,

Piac-robot vigyorog;

A jövendő?

Rongyokban. Gyomra korog.

*

Emberélet ritmusát

Bamba lárma járja át

Lét-folyamba

Avantgárd-szennyet bocsát.

Ripacsszín-lila az ég,

Egész világ:

Törmelék.

Hull média-zagyvalék;

Liberális csapadék.

Szubkultúra-sokaság

Húzza az Idő haját.

HARMADIK RÉSZ

A tiszt megrökönyödve hátrahőkölt, apám pedig csak állt, szétvetett lábbal, keményen a szemébe nézve, de olyan számon kérő arccal, hogy az asztlanti akaratlanul is szükségét érezte a magyarázkodásnak.

-         Bocsánatodért esedezem, uram, de ezek a hitvány ebek – a kormányos és a legénység felé intett – bűnt követtek el. Ez hadi övezet, ahol semmi keresnivalójuk. Citaltan tengernagy úr parancsa értelmében a kormányost azonnal felköttetem az árboccsúcsra, a legénységet megbotoztatom és eladatom rabszolgának, a hajót pedig elkobzom.

HARMINCKILENCEDIK RÉSZ

A vár 1530-as ostromáról szólva azt írja a történetíró Istvánffy Miklós, hogy Szigetvár annyira nem rendelkezett kellő számú ágyúval, hogy az ostrom idején a védők a kerek torony tetejére – tehát az egyik legalkalmasabb tüzérségi kilövési pontra – ágyú híján kénytelenek voltak egy maguk eszkábálta nagy középkori kőhajító gépet elhelyezni. Ennek a lövedékei azonban súlyos veszteségeket okoztak a töröknek, sőt a hatalmas lövedékek némelyike egyenesen az oszmán táborba hullott.

Lét árnyas lombjai alatt

Kanyarog a titok-patak.

Csendesen horgászik Isten;

Kérdésekre válasz nincsen.

Mi a Kezdet?

Mi lesz a Vég?

Néz csendesen a messzeség.

Lét árnyas lombjai alatt

Isten-áldott Élet fakad.

Az ész szerint csak véletlen;

Jót mosolyog ezen Isten

Teóriák, mémek, gének;

Isten tudja, hol a lényeg.

Lét árnyas lombjai alatt

Fárasztja Isten a halat.

Eloszlik vagy újra éled,

Hálóban pihen a Lélek.

Áll Isten a lombok alatt;

Ami titok – titok marad.

Több budapesti színházban is dolgozott kellékesként a századforduló évtizedeiben Baghó. Sajnos, a keresztnevét nem sikerült kinyomoznom.

Szellemes és furfangos ember volt, anekdoták tucatjait mesélték róla.

Kezdő kellékesként megkérte egy csinos kóristalány kezét. A buta fruska elhúzta a száját.

- Talán majd kellékesné leszek? Mit képzel?

Tíz év telt el. Baghó ismert kellékes lett, és megrögzött agglegény. A lány fennen hordta az orrát, de csalódnia kellett.

Amíg élünk

Akad munka,

Nem süt a pénz a hasunkra.

Finomkodjon, ami kérges,

Panaszkodjon, aki pénzes.

Vágyat, Létet napfény éltet;

Amíg élünk, legyen

Élet.

Amíg élünk,

Élet legyen;

Napfény csillogjon a hegyen.

Aki ember:

Alkot,

Nevel;

Múltat Jövő felé terel.

Aki művész:

Ember marad;

Vissza nem vesz,

Mindig csak

Ad.

Amíg élünk,

Van becsület,

Csupán a holt anyag süket.

Munka, cél, küldetés nélkül

A Lét rossz magánnyá vénül.

MÁSODIK RÉSZ

Nem tehetek róla. Beléhajszolt asszonyom kétségbeesett, segélykérő tekintete, meg az évezredek indulata. Nem és nem! Ettől nem hagyom magam megfosztani, bármi történjen! Ha le is lépek az útról, majd visszatalálok rá a magam emberségéből.

Egy szemvillanás volt. kinyújtott mutatóujjammal megböktem az óriás nyakán a halál pontját, és a nagy bálvány akkád zúgva összecsuklott.

Aztán tettem feléjük egy lépést. Egyet. Egyetlenegyet. Hátrahúzódtak.