Több budapesti színházban is dolgozott kellékesként a századforduló évtizedeiben Baghó. Sajnos, a keresztnevét nem sikerült kinyomoznom.

Szellemes és furfangos ember volt, anekdoták tucatjait mesélték róla.

Kezdő kellékesként megkérte egy csinos kóristalány kezét. A buta fruska elhúzta a száját.

- Talán majd kellékesné leszek? Mit képzel?

Tíz év telt el. Baghó ismert kellékes lett, és megrögzött agglegény. A lány fennen hordta az orrát, de csalódnia kellett. Aki kérte, nem kellett, aki meg neki kellett volna, nem kérte.

Tíz év múlva eszébe jutott a közben tekintélyes kellékessé lett Baghó. Tudta, hogy a férfi agglegény maradt. Az ő szépsége viszont nagyon megkopott, és még mindig nem talált férjet. Ideje volna, hogy végre bekössék a fejét!

Merészen Baghó elé állt.

- Ön megkérte a kezemet!

Baghó csodálkozott.

- Mi van, kérem?

- Megkérte a kezemet!

Baghó elmosolyodott.

- Ja? Az még a múlt században volt.

- Akkor kosarat adtam.

- Tudom.

- Azóta meggondoltam magam.

Baghó vállat vont.

- Én is.