NYOLCADIK RÉSZ

Szélfarkas felmutatta a varázsló jelét, mire az építmény forgása lassult, majd teljesen megállt. Még mindig változtatta alakját, de már nem volt a forma az emberi szem számára követhetetlen. Talapzata ijesztően hasonlított egy hatalmas, undorító, úszóhártyás madárlábra. Sóbálvánnyá merevedve álltam meg, de Szélfarkas megragadott és bevitt a baljóslatú építmény belsejébe.

Borzalmas túlvilági lények rohantak rám minden irányból. Szárnyas bikák, griffmadarak, gonosz szemű szirruszok, unikorniszok és ökörnagyságú varangyok acsarkodtak, rémesen undorító sárkányok csattogtatták agyaraikat, sosem látott hüllők lélekdermesztő külsejű fajtái fenyegettek elnyeléssel.

Lombos, vén Jelen tövében

Virraszt Élet apó régen.

Vénségesen ifjú marad,

Az Öröklét?

Csak pillanat.

Nincs vége, nem volt kezdete,

Bizonyság rá Isten neve.

Lombos, vén Idő tövében

Nincs “soha” és nem volt “régen”.

Múlt, Jövő – meddő ötletek;

Élni csak Jelenben lehet.

A Múlt? Holt divatkomorna,

De változik korról korra.

Lombos vén Jelen tövében

Múlt csillan vajas kenyéren.

Nem lezárt, nem élettelen;

A Múlt csak – másfajta Jelen.

Lenkeffy Ica kabarészínésznő édesanyja nagy izgalommal készült a lánya első fellépésére. Kinyomozta, hová ülnek a premieren a vezető kritikusok, és közéjük váltott jegyet. Azt gondolta, befolyásolhatja majd a véleményüket. Úgy vélte, őt senki sem ismeri, bátran játszhatja az előkelő idegen hölgyet. Beült hát az előadásra, roppant higgadtan és kimérten viselkedve - legalábbis ő így gondolta.

Amikor a lánya első jelenete következett, feszülten figyelt. Amikor az első olyan jelenet következett, ahol volt a lányának is néhány mondata, eljátszotta, hogy egyre jobban figyel, és egyre elragadtatottabb.

SZÁZHETVENNEGYEDIK RÉSZ

A profán látszólag mindenben a szakrális pontos ellentéte, de ez így helytelen megfogalmazás, hiszen a két fogalom egyáltalán nincs ugyanabban a dimenzióban.

A profán alapja a közöny. Ha valamit profánnak tekintek, azzal szemben teljesen közömbös vagyok, iránta sem kötelességet, sem felelősséget nem érzek. Nem számít, hogy létezik-e, vagy sem.

A profán maga a parttalan értékcsökkenés. Ami profán, az megunható, elhajítható, lecserélhető.

Líra-inflációs korban

A vén Pegazus megtorpan.

Gőzzel hajtott mű-paripák

Raja mű Parnasszusra hág.

Mű-sors keresi mű-okát;

Drog-ihlet halandzsát okád.

Líra-infációs korban

Rossz vers tombol hosszú sorban.

Szépet rabol, reményt zabál,

Fosztogat, akár a tatár.

Az igazi líra tiszta,

Soha semmit nem vesz vissza.

Líra-inflációs korban

Meghal a Szép egy szatyorban.

Jobb és bal – két ellen-akol,

A Költészet – nincsen sehol.

Líra-inflációs korban

Éden hűlt helyén pokol van.

NEGYVENHARMADIK RÉSZ

A kezdet viharos volt. a budai pasa magához vonta a szentlőrinci táborban tartózkodó csapatokat is, és Szigetvár alá vonult. A várbeliek a török had érkezésére kitörtek, és egészen napnyugtáig kemény harcot folytattak a támadókkal. Naplemente után fegyelmezetten visszatértek a várba és a városba. Horváth Márk szűkszavú jelentése szerint:

 „pogánokban sokan földre hullának”.

A pasa ennek ellenére igen nagy önbizalommal nyilatkozott. Kifejtette, hogy a támadása nem áll meg Szigetvár bevételénél, folytatja a hadjáratot, és több más vár elfoglalása mellett, még Kanizsát is török kézre akarja keríteni.

Idő-parti faluvége;

Valami új álom kéne.

Fellegek az esti égen;

Volt jövő, de – nagyon régen.

Rezignált lombok susognak

Gyászmisét régi daloknak.

Idő-parti faluvége;

Öreg fák néznek az égre.

Vén sejtelem szárnya rebben

Ködös, sötét esti csendben.

Bozót mélyén holdfény kutat,

Árnyék lepi el az utat.

Idő-parti faluvége;

Illúzió, remény, béke.

Tetovált műanyag ágon

Gubbaszt károgva a kánon.

Nem hiszi a liberális,

Hogy romvárossá lesz Párizs.

HATODIK RÉSZ

-         Na és? – kérdezett vissza meglehetősen gügye ábrázattal Napsárkány. – Mi van, ha szűzházasságban élek? Talán nem az én dolgom?

Szélfarkas már acsarkodott volna, de apám leintette. Maga vette át a szót.

-         A lány, akit a számodra kiválasztottam, ugyancsak hosszú emlékezetű. Rajta kívül több ilyet nem ismerek. Az édesapja már a sír szélén áll, akárcsak én. Beszélgettem vele rólatok, fiam. Ő sem akarja a lányát támasz nélkül hagyni.

Vitorlát bontott a Nyár,

Lombosak az esték,

Napsugárban ragyog újra

A Szent Végtelenség.

Üde a Nyár mosolya,

Sok virággal ékes,

Politikus legyen, aki

Panaszkodni képes.

Istennel örül, aki

Megváltódni érett;

A Nyár virágpompájából

Ragyog ránk az Élet.