Nem nagyon van új a Nap alatt…

—

Az 1880-as években valamelyik képviselőjelölt kampányát egy megggazdagodott cipészmester fedezte. Egyetlen feltétele volt:

- Ha szót ejt rólam az úr, egyetlen egyszer se mondja, hogy cipész vagyok. Azt meg főleg ne mondja, hogy suszter. Ezt én szégyellem, és ha megszégyenít, egyetlen petákot sem adok. A foglalkozásom nem cipész, és a legkevésbé sem suszter.

- Hanem micsoda? – kérdezte a jelölt.

- Lábműves!

Leng a Nyár úti kalapja,

Földünket az Őszre hagyja.

Nyárutó súlyosan pereg,

Reszket a maradék meleg.

Sóhajtoznak a reggelek,

Zúzmara herceg közeleg.

Leng a Nyár úti kalapja;

Isten a Jövőt ránk hagyja.

Rossz propaganda hegedül,

Felelősség ül egyedül.

Politikus – ezer halom;

Pénz-árnyékban a Hatalom.

Leng a Nyár úti kalapja,

A jövendőt Ősz harapja.

Szabadság hagy csapot-papot,

Tanév-csengő kondul nagyot.

Izmosodó szellő kaszál,

Közeljövő esőre áll.

TIZENNYOLCADIK RÉSZ

-         Bizony annyira, hosszú emlékezetű – bólintott súlyosan, komoran. – a katasztrófa mindent el fog törölni. Az embernek a kezdet kezdetétől kell újra elindulnia. Vadállatként kóborol majd a Föld kietlen rengetegeiben a csekély maradék.

Fel voltam háborodva.

-         De mégis! De akkor is! de hát a tűz…

Proget a türelem mérhetetlen, isteni magasságaiból tekintett le rám.

-         Próbáltál már tüzet gyújtani egy erdőben, eső után, hosszú emlékezetű?

SZÁZNYOLCVANÖTÖDIK RÉSZ

Miért lenne vége a „nagy narratívának?”

Ha Fukuyama helyzetelemzése volna igaz, és az emberi társadalom elérkezett volna fejlődésének csúcspontjára, és a lehetséges legjobb világ valóban a liberális piacgazdaság lenne, még akkor sem volna igaz, hogy vége a nagy narratívának.

Hol van még a „globális világdemokrácia”, az egész földre kiterjedő liberális piacgazdaság? Ahol mindenki élvezheti a piacgazdaság áldásait az ateista vallás piac-istenségének gazdasági növekedést jelentő áldásai közepette, míg jóságos vezetőink hallgatólagosan irányítanak bennünket, és gyönyörködnek a profitjukban.

A konteó hógolyó,

Hogyha igaz – sose jó;

Főleg, hogyha

Konteóból acsarog ránk

A Való.

Ma még talán kiskorú

Az a titkos háború,

Amitől az egész Földet

Felzabálhatja

A szú.

Felelőtlen egyedek

Kezében fegyver remeg,

Milliószám

Menekülnek

Előlük

Az emberek.

A konteó izgató,

Halálhívó csodaszó,

Képein a Történelem

Őrült,

Szadista

Bakó

Minden csupa kiskapu,

Mocorog ezer gyanú,

Hogyha igaznak bizonyul,

Az több lesz,

Mint szomorú.

Viseld csöndes türelemmel;

Időnként – a sznob is ember.

Őt csak önmaga érti meg,

Mindenki más:

Buta tömeg.

A szegény sznob sorsa fanyar;

Nagyon szégyelli, hogy – magyar.

Nemzetinél jobb a Semmi;

Az nemzetközi tud lenni.

Ha hazádról rútul regél,

Nézd el, mert

Szegény – ebből él.

Ha műanyag dalt zeng neked,

Ne lásd meg – a közhelyeket.

De – kedved bárhogy keresi,

Hatalmat sose adj neki.

Régi történet, de nem veszti erejét…

Amerikai lap írta…

Valamikor a koalíciós időkben (1945-48 között) egy amerikai riporter megszólított a nagykörúton egy magyar járókelőt:

- Mi a baj Magyarországon?

A kopott öltözetű középkorú férfi elmosolyodott:

- A vezetőink egy része semmire sem képes, egy másik részük meg mindenre.

Azt hiszik, csak látni jövünk,

Azt hiszik, beilleszkedünk.

Azt hiszik, békén maradnak,

Ha szállást, meg ételt adnak.

Szegény, naiv idióta,

Vén totyakos Európa…

Hogyha elég sokan leszünk,

Üt az óra,

Lesz fegyverünk.

TIZENHETEDIK RÉSZ

A beteg Király visszafordult, és rám vetette lázfényű szemének bágyadt, tört sugarait.

-         Megteszem, amit mondtál, építőmester – mondta elszánt hangon. – Elküldöm hadihajóimat, foglaljanak el olyan földeket, ahol vadakban bővelkedő erdőket, bővizű folyamokat, jól termő szántóföldeket és kellemes éghajlatot találnak, utánuk küldöm mestereimet, építsenek ott kőfallal övezett, bevehetetlen városokat, hogy Asztlant népe pusztulásra ítélt szigete helyett új hazára lelhessen a szárazföldön.

SZÁZNYOLCVANNEGYEDIK RÉSZ

v     Valóban vége a nagy narratívának és vele a nagy lírának is?

Azt, hogy „vége a nagy narratívának”, már annyiszor elmondták, hogy talán maguk is kezdték elhinni.

Hogy’ lehetne vége? Talán a történelemnek is vége?

Valóban, ezt rebesgeti egy ideje „a fejlett nyugat” némely ideológusa.

Az endizmus a történelem, vagy a művészet végét, lezárultát hirdető különféle elképzelések gyűjtőneve.