TIZENHATODIK RÉSZ

Az aknaharc a várostromok igen ősi elemei közé tartozik. Már az ókori keleten is alkalmazták.

A védők figyelmét színlelt rohamokkal, látványos, nagyszabású ostromműveletekkel kötötték le, igyekeztek a védelem erőit folyamatos átcsoportosításokra kényszeríteni.

Közben az aknászok jól álcázva alagutat fúrtak a vár alá, és módszeresen, körben aláásták a falakat. Az aláásott falszakaszokat fagerendázattal gondosan aládúcolták. Amikor körbeértek, elhagyták az alagutat, és felgyújtották a gerendázatot. Ahogy elégett, a fal körben összedőlt.

A lőpor megjelenésével az aknaharc új dimenziói nyíltak meg. Már nem kellett az egész várfalat aláásni, elég volt néhány fontos szakaszát aláaknázni és felrobbantani. Sok vár esett így el. A használható lőporos akna kifejlesztése Pedro Navarro spanyol hadmérnök nevéhez fűződik. 1502-ben sikerült felrobbantania a Nápoly melletti Castell del”Ovo (Magyarul körülbelül Tojásvár) falait.

Nem Navarro próbálkozott azonban először, lőporos akna használatáról már 1405-ből is van adat, sőt állítólag Nándorfehérvár magyar védelmezői már 1440-ben sikerrel vetették be a török ellen.

A hadtörténeti irodalomban azonban olyan szerző is van, aki szerint az első sikeres aknaharc csak 1536-ban történt.

Az oszmánok gyorsan eltanulták. Az aknaharcnak a török világhírű, rettegett szakértője volt. A kor legjobb aknászai az oszmán hadseregben szolgáltak. Elit alakulatok voltak, minden fontosabb vár ostrománál bevetették őket. A gránitot is megfúrták, bármilyen falat aláástak, kitartásuk és leleményességük közmondásos volt. igen szaporán dolgoztak.

Az első állandó aknász alegységeket az oszmán hadseregben hozták létre. Nyugat-Európa sokkal később követte a törököt. Ott Franciaországban állítottak fel először aknász századot, de csak 1673-ban.

Zsoldos aknász osztagok ennél korábban is harcoltak az európai hadszíntereken, de ezek üzleti alapon működtek. Egy-egy tapasztalt aknász vállalkozó magas zsoldként állt saját gondosan kiképzett csapatával együtt annak a hadviselő félnek a szolgálatába, aki többet fizetett. A gyalogosok vagy lovasok zsoldjának többszörösét követelték, és ha nem kapták meg a járandóságukat, azonnal továbbálltak. Nem egyszer az ellenség szolgálatába.

Érdekes, hogy a magyarországi török várak ostrománál az ilyen nyugatról fogadott aknász csapatok kirívóan sikertelennek, az alagútharcban a török védők szinte mindig felülmúlták őket.

Buda 1686-os visszavétele idején Lotharingiai Károly és vezértársai igen sokat bosszankodtak a külföldről fogadott aknászok ügyetlensége és használhatatlansága miatt.

Az ostromakna ellenszerének, az ellenaknának a feltalálása talán spontán következett be, a találmányra több jelölt is akad, ma már lehetetlen dönteni az elsőségről.

Ha Nándorfehérvár magyar védői valóban lőporos aknát alkalmaztak, az ellenakna módszere igen hamar megjelent Magyarországon.

Érdekes, hogy a magyar végváriak a török aknaásás ellen roppant egyszerű és hatékony módszert találtak ki.

A veszélyeztetett helyeken egy-egy csapat ember tapasztalt vezető irányítása alatt vigyázott kellő mennyiségű lőporral és az ásáshoz szükséges eszközökkel. Néhány közülük éjjel is virrasztott. A legfontosabb helyen egy-egy feszesre kihúzott bőrű dob állt, rajta pedig – babszemek.

Ha a török ásott, a babszemek ugrálni kezdtek a dobon. A magyarok pedig villámgyorsan munkába fogtak. Tudták, hogy most nincs idő jelentéstételre, hadmérnöki értekezletre, azonnal ellenaknát kell ásni, mert a török a fal alá jut.

A magyar ellenaknák többnyire a török aknászok alatt robbantak fel, megölve ölet, aknáikat pedig betemetve. A török aknászok igen sok embert veszítettek a magyar várak alatt.

Érdekes, hogy a hivatásos hadmérnökök nem boldogultak a török aknákkal. Eger 1596-os elestének egyik oka éppen egy török akna volt, amelynek elhárítása nem sikerült. Ott vesztette életét egy olasz hadmérnök.

Aknaásásra mindig számítani kellett, ha a török a fal közelébe jutott. Mihelyt a várárkot feltöltötték, a mocsarat lecsapolták, a vizet elvezették, tüstént hozzá is fogott. A magyar parancsnokok azonban mindig számítottak rá.

Zrínyi-Újvár ostroma idején a költő és hadvezér Zrínyi Miklós még idejében üzent, hogy a szárazások elfoglalása után a török a falak közelébe jutott, azonnal aknasásba fog kezdeni. A felelőtlen és ostoba olaszok rá se hederítettek. A török pedig másnap felrobbantotta az egyik bástyát.

Szigetvárnál is számítani kellett a török aknászok tevékenységére.

Folytatása következik.