NEGYEDIK RÉSZ

Az összeesküvés-elméletek a mai embernek a politikával, a gazdasággal és általában véve az egész közélettel szembeni alapvető bizalmatlanságát fejezik ki.

Az előző rész egyik hozzászólója markáns kifejezést adott azon véleményének, hogy az összeesküvés-elméletek keletkezésének legfőbb oka, hogy igen gyakran a fején találják a szöget.

Ennek az esszésorozatnak nem célja annak taglalása, vagy éppen bebizonyítása, hogy általában véve mennyire valóságosak az egyes konteók által felvázolt helyzetképek; sem pedig az összeesküvés-elméletek és a valóság bármely korrelációjának tagadása. Legfőképpen en áll szándékomban egyes konteók valóságtartalmának vizsgálata. Mindenképpen le kell azonban azt is szögeznem, hogy az összeesküvés-elméletek keletkezése semmiképpen sem írható egyedül az emberi ostobaság számlájára.

Az összeesküvés-elmélet sohasem lehet egyenlő a teljes igazsággal. Tudom, hogy ez rossz hír a hívőknek, de nem mondhatok mást. Miért nem? Mert a konteó – akarva vagy akaratlan, tudatosan vagy nem tudatosan – de mindig irodalmi módszerek felhasználásával, szerkesztéssel, sűrítéssel jön létre, akár van nevesíthető szerzője, akár nincs. Mondhatjuk azt is, hogy az összeesküvés-elmélet a legújabb kori népköltészet egyik műfaja. Ahogy a vicc is.

Irodalmi módszerek alkalmazásával keletkezik, és a valóságot is irodalmi eszközökkel ábrázolja. Azaz: vezeti az olvasót (hallgatót stb.), ahogy a filmeken a kamera is minden esetben vezeti, célra koncentrálja a néző szemét. A valóságnak azon elemét, úgy, akkor, olyan szemszögből láttatja, ami a céljának megfelel. Az összeesküvés-elmélet mindig szerkesztett; megkomponált, követhető cselekménnyel, karakteresen felépített fő- és mellékszereplőkkel – fikció akkor is, ha ezer szállal kötődik a valósághoz, és mint ilyen: irodalmi kategória.

Azt sem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a konteó el sem rugaszkodhat teljes mértékben a valóságtól soha. Éltető eleme az érdekeltség; az emberek úgy érzik, őket csapják be, őket rövidítik meg, az ő hátuk mögött hoznak az érdekeikkel ellentétes döntéseket. Senkit sem érdekel az olyan összeesküvés-elmélet, amelyben neki semmiféle (irodalmi értelemben vett) érdekeltsége nincs.

Bár a konteó epikus jellegzetességeket mutat, érdekes módon közel áll az örök jelen, a dráma műfajához. Ez részben abból fakad, hogy az összeesküvés-elmélet soha nincs teljesen lezárva. Az összeesküvés-elmélet terjesztője és hallgatója valahol mindig egy dráma mellékszereplőjének érezheti magát.

A konteó sohasem nélkülözi a valóságalapot, valami igazság mindig van benne. Legkevesebb annyi, hogy a pórnép képesnek tartja a történetben szereplő személyeket, státuszokat és intézményeket mindarra, amivel az összeesküvés-elmélet megvádolja őket.

Folytatom.