SÁROSPATAK, 1664. december 22. vasárnap

Bál volt szombat este Sárospatakon is, de a kimért és szertartásos bécsinél sokkal vidámabb és színesebb. Magyarok, erdélyiek és lengyelek ropták a táncot nagy örömmel és vigassággal – csaknem kivilágos kivirradtig.

Vasárnap Jan Karol Wratislawski hadnagy a szokottnál tovább maradt az ágyban. Vidáman heverészett, és közben végiggondolta, mi is történt vele az utolsó napokban.

A kedélyes, vidám menet Munkács várából Sárospatakra. Amikor a fejedelemasszony bejelentette, hogy a fiával együtt ő is Sárospatakra megy karácsonyozni, és szeretne a lengyelekkel tartani, Rodkiewicz úr értheti módon megörült a hírnek: a fejedelemasszony társaságáan aligha volt velük bárki is akadékoskodni.

Eseménytelen, jókedvű út volt, az időjárás is kedvezett. Csupán egyszer volt enyhe hószitálás, az sem tartott sokáig, egyébként végig bágyadt, téli napsütés kísérte a menetet. A lengyelek hamar összemelegedtek Báthory Zsófia kíséretének tagjaival, együtt iszogatták a tokajit, meg a jóféle hazai lengyel szíverősítőket. Rablót, haramiát persze távolról sem láttak. Ami azt illeti, császári katonát sem.

A lengyel hadnagy megérkezéskor szinte semmit sem látott Sárospatak városából. Fáklyák fénye mellett, sötétben vonultak be, kihalt utcákon kocogtak végig. Jan Karol a várban kapott egy szépen berendezett, tiszta és igényes szobát. Tudta már, hogy mindenki bájos kisvárosnak tartja, a hírneves protestáns iskolája miatt régebben Bodrog-parti Athénnek nevezték, nagyhírű professzorok oktattak itt; de a katolikus hitre férje gyászos halála után visszatért fejedelemasszony elűzte őket, és most azon fáradozik, hogy az általa ide költöztetett jezsuita iskola töltse be ugyanazt a szerepet.

Jan Karol azt is tudta, hogy Sárospatak a magyarok számára nevezetes hely, szintén van vára, bár korántsem annyira erős, mint a nemrég látott munkácsi, és – itt van a Rákóczi-birtokok központja.

Szombat este nagy mulatság volt a lengyel vendégek tiszteletére, a jó vacsora és a pohárköszöntők után táncmulatság kerekedett. Rodkiewicz uram nem engedte, hogy a lengyel tisztek lerészegedjenek, rendeletére Jan Karol szigorúan ellenőrizte, és éjfél tájban az ágyba parancsolta mindet.

Hanem az a lány! A gyönyörű, fehér bőrű, kívánatos idomú lány az egyszerű piros ruhában, fehér kötényben. Mi is a neve?

Kádár Zsuzsanna!

Másutt is látott már igazi szépségeket, de ez több volt azoknál. A varsói dámák rafinált öltözékei, púdere, illatszerei néa a bagolyból is hercegkisasszonyt formáltak, de ez a lány nem ilyen. Ő a természetétől szép. Úgy szép, ahogy van! Amilyennek Isten teremtette!

Kint Németalföldön a holland leányok is nagyon szépek tudtak lenni, de az a lengyel nemes ifjú számára mind csupa tiltott gyümölcs volt, csupa egzotikus virág. Igyekezett, hogy ne is nagyon nézzen rájuk. Apja ura nemigen fogadott volna el valami messze idegenből hozott asszonyt, aki azt se tudja, melyik a rokka bolodogabbik vége.

És egy magyar lányt? Azt talán elfogadná…