Igyekszem felidézni, milyen látvány tárulhat kívülről a tatárok szeme elé. Kietlen és kopár domb, rajta egy felrobbantott palánkvár sivár nyomai. Még a legsóvárabb és legostobább tatár sem hiheti, hogy a romok között akadhat bármi rabolni való.
Istenem, csak ne gondolja, hogy itt bármilyen értékes tárgy heverhet! Csak ne gondolja egy se!
Feszült pillanatok voltak. A tatár visszalovagolt a parancsnokához, és nyilván jelentette, hogy mit tapasztalt. A következő pillanatban az összes tatár hátat fordított a várnak, és lelovagoltak a folyópartra.
Tudtam, hogy a Mura mentén most egyetlen csónak, komp, vagy bármiféle vízi jármű sincs. Zrínyi gróf keményen parancsba adta, hogy az összeset el kell távolítani. A tatárnak ne legyen semmiféle átkelési alkalmatossága a pontonhídon kívül.
A parton nyilván észrevették a szigetet, és talán a halastó bejáratát is. Mostanra ott sem lehet senki emberfia, és semmiféle jármű. Még egy szál deszka se. A túlsó part is tökéletesen kihaltnak látszik, a malomhajónk feljebb van, egy kis öbölfélében lehorgonyozva, a folyópart és a bozót takarásában.
Feszülten figyeltem.
A tatárok lovagoltak még egy kicsit ide-oda, aztán elvonultak a vártól jó messzire, az úton és a volt palánkúton túlra, az erdőszélre. Ott leszálltak a lóról, levették a nyergeket, a lovakat kipányvázták, valamit elébük szórtak, maguk meg a nyergekre telepedtek. Úgy tűnt, nemigen akarnak onnan felkelni, amíg a zöm ide nem ér.
Az én legénységem ettől nagyon megkönnyebbült. Már-már újra kezdődött volna a délelőtti tréfálkozás, de Krisztics résen volt:
-    Továbbra is teljes csönd! – suttogta parancsoló hangnemben. – Azok ott nemtörődömnek tűnnek. Azok is, mert azt hiszik, erre van okuk. Amíg ők ezt képzelik, biztonságban vagyunk. De mindenkit figyelmeztetek: azoknak ott olyan a fülük, mint a rókának, és ha csak egyszer is gyanút fognak, attól kezdve állandóan figyelnek! Aki hangoskodik, kettéhasítom! – a nyomaték kedvéért félig előhúzta a kardját.
Csönd lett.
Jó óra hosszáig sem történt semmi. A tatárok nyugodtan ücsörögtek, valószínűleg ettek, és tereferéltek.
Amikor az egyikük hirtelen amúgy szőrén a lovára pattant, és a vár felé indult, megijedtem. Mi történt? Meghallott volna valamit? Hiszen teljes csönd volt!
Megdermedtem a félelemtől.
A tatárnak azonban esze ágában sem volt a várhoz jönni, elkanyarodott balra, és eltűnt a szemem elöl. Néhány perc múlva visszatért. Valószínűleg parancsot kapott, nézze meg, közeledik-e már a zöm. Amikor fertályóra múlva egy másik tatár pattant fel ugyanígy szőrén a lovára, már nem ijedtem meg.
A harmadik alkalom azonban változást hozott. A felderítésből visszatért lovas kapkodva ugrott le a hátasáról, és a következő mozdulattal már tette is a lóra a nyerget. A többi is azonnal felpattant, szempillantás alatt felnyergeltek, és lóra kaptak.
Megértettem, hogy közeledik a zöm.
-    Máris itt vannak!
-    Mostantól teljes készültség! – suttogta Krisztics strázsamester.