Úgy éreztem, képtelenül hosszú idő telt el, talán mindjárt feljön a Nap.
Hansi mondta ki az éjszaka legfontosabb szavát:
-    Megindultak!
Azonnal észrevettem én is. A tatárok kettes sorokba rendeződve vonultak a híd felé. Az imént látott arany mellvértet viselő parancsnok tüstént előre rúgtatott, mögötte egy zászlótartóval – vagy jelvényhordozóval, nem igazán tudtam kivenni, mit tart a feje fölé, de kétségtelenül az volt – és az élre át.
Megindult az átkelés.
Robbantsak?
Rögtön megértettem, hogy még nem szabad. A domb aljában szekerek végtelen sora zörgött a hídtól befelé. Csaknem féloldalasan, az útról félig leszorítva, fél kerekükkel a domb alját taposva zörögtek és csikorogtak – és szemben velük vonult a tatár lovasság.
A tatár nem tudta kivárni, hogy a szekerek eltisztuljanak az útjából, máris elindult. Azért vonult kettes sorokban, mert kettőnél több lovas nem fért el a szekerek mellett.
Belém hasított a kétely?
Robbantsak?
Nem, még nem szabad. Nem üres pontonos szekerek alatt, hanem a tatár tömeg alatt kell az aknát felrobbantanom. Mindegyik aknát.
Várnom kell még. Türelmesen, nyugodtan, mert nem vehetik észre az emberek, hogy majd’ szétfeszít engem is a türelmetlenség.
Viszont ideje volt készenlétbe állni.
Parancsomra Krisztics strázsamester mindenkit felrázott, és összepakoltatta a málhát. Amint végzünk, azonnal távoznunk kell – ha élni akarunk.
Egy gondolat megijesztett. Vajon a lent ágáló türelmetlen, az első sorokba rúgtató tatár főtiszt odaát is türelmetlen lesz-e? Bevárja-e a sereg többi részét, vagy úgy dönt, hogy a maga szakállára megindul az átkelt csapatokkal Csáktornya felé? Az utóbbi esetben Zrínyi grófnak kell nehéz döntést hoznia. Ha az izgága előkelőség harcot provokál ki, ha máris át akar törni, az egész terv lelepleződhet.
Hiába meresztgettem a szemem, a fülem figyelmeztetett, hogy még korai cselekedni. A szekerek még mindig csörömpölve haladtak egymás után, szemben a felvonuló lovassággal.
A fáklyák fényében most egészen jól kivehető volt a híd. Láttam, hogy kettesével, csaknem ügetésben vonulnak rajta a lovasok. Sietett a tatár. Újabb és újabb lovasok léptettek a hídra, láthatóan szabályos rendben.
Nem tudom, hány tatárt engedtünk át a hídon, nagyon féltem tőle, hogy több ezret. Mindegy, mondta Zrínyi gróf is; ki kell várnom az alkalmas pillanatot. Gyűlöltem már a szekérsort, legyen végre vége!

Még egyszer utoljára mindenkit ellenőriztem. Az emberek feszülten várakoztak, már a tapasztalt katonák arcáról is eltűnt a korábbi egykedvűség.
Krisztics strázsamester ült a periszkópnál. Hansi valamit magyarázott Tóninak, Jancsi viszont mögöttem sertepertélt; most már őt is kezdte elhagyni a nyugalom.
Jancsi hunyorított egyet felém. A tekintetét követve láttam, hogy Krisztics feláll. Összenéztünk a strázsamesterrel. Megértettem. A szekerek többé nincsenek útban.
Az egyik fiatalember ült volna a periszkóphoz, de finoman arrébb toltam. Megszűnt a szekérzörgés, a tatárok nagyobb tömegben kezdtek besorolni a menetbe.
Robbantsak?
Most már megvárom, hogy tömörüljön össze minél több tatár. Láttam, hogy a hídon előbb hármas, majd négyes sorokban vonulnak már a túlsó part felé. Tudtam, hogy most már mindenki tőlem várja a jelet.
Higgadtan kivártam. Krisztics strázsamester mindvégig kifejezéstelennek tűnő arccal állt, és a szememet leste. Megbeszéltük, hogy ő fogja meggyújtani az aknák gyújtózsinórjait. Benne bíztam a legjobban.
A tatár egyre nagyobb tömegekben tódult a vár alatti térségre. Sorokba rendeződött, szabályos távolságokra fáklyák gyúltak egy-egy lovas kezében. Hirtelen megláttam az egész, hatalmas oszlopot – még a messzi távolba nyúlt a sereg vége.
Gyertek csak előre még többen, gyertek csak!
Ez a rengeteg ellenséges harcos rabolni és öldökölni akar. Most mindjárt parancsot adok rá, hogy megnyíljon alattuk a föld. Hát legyenek ott még többen.
Elöl megszorult a menet, de a vár alatt mind többen lettek. Még mindig vártam.
Újabb és újabb lovassági csoportok tömörültek a vár alatt. Kezdett a tér telítődni. A következő pillanatban már tudtam: nem kell tovább várnom.
-    Meggyújtani!
Krisztics mozdult elsőnek.
-    Senkinek sem engedem át! – recsegte Hansi felé, aki szintén mozdult volna.
-    Teljes készültség! – mondta a strázsamester helyettese, egy bajszos káplár.

Folytatása következik.