Aláaknáztattam a tatár lovasság várható gyülekezési helyeit a folyó mindkét partján, valamint a hídfő megközelítési pontjait, és magát a két hídfő területét. Mindenütt rézsútos alagutakat akartam fúratni, de a legtöbb helyen erről le kellett tennem, főleg az idő hiánya miatt. Meg amiatt is, mert a hídfő megközelítési útjai esetében attól is félnünk kellett, hogy ezek már a hídelemeket szállító nehéz szekerek alatt is beomlanának, ha túlságosan meglazítanánk a talajt.
A talajt mindenütt viszonylag könnyű volt megmozdítani, az általunk munkába vett altalaj sehol nem volt fagyos. Magam csak néha fogtam ásót a kezembe, egyéb dolgom is akadt sok, viszont Péter gróf errefelé igen szokatlan dolgot művelt, amikor szerszámmal a kezében naponta hosszú órákat dolgozott igen serényen a föld alatt is. Tekintélye az aknászok előtt ezzel hatalmasan megnövekedett.
Mondják, hogy Zrínyi-Újvár építésénél maga Miklós gróf is szorgalmasan dolgozott a napszámosokkal egy sorban; hogy egész nap maga is hordta a földet az épülő bástyákhoz. Valószínűleg igaz, Péter grófot magam is láttam dolgozni, roppant testi erejéhez mérhető lendülettel munkálkodott, hatalmas tempót diktált. Több helyen is beállt az aknászok közé hosszabb vagy rövidebb időre, mindig ott, ahol az akna nem készült olyan gyorsan, ahogy reméltük.

Sokkal több puskaporra volt szükség, mint azt Zrínyi gróf előtt felbecsültem: négyszer annyira. Szerencsére nem okozott gondot a tetemes mennyiségű lőpor előkerítése, a Zrínyiek váraiban mindig több évre elegendő készletet halmoztak fel belőle, lőpormalmaik is vannak jócskán, és az alapanyagok beszerzése sem jelent gondot.
Maga Miklós gróf mondta ki:
-    Ne sajnáljuk a lőport a tatártól! Kerüljön mindenhová tisztességes mennyiség!
Került is, bőven mindenhová. Lényegében mindenütt a szakértő, Vauban elveihez igazodtam.
Több mérföldnyi gyújtózsinórra volt szükségem. A Zrínyi grófoknak bőségesen volt ebből is, de korántsem annyi, mint amennyi kellett. A gyújtózsinór gyártását Gaudi András úr szervezte meg és irányította, fényes eredménnyel; sokkal több készült, mint amennyit végül valóban elhasználtunk. Annak ellenére, hogy – amint hamarosan rátérek – sehol nem fukarkodtam a gyújtózsinórral.
A több tucat ácsnak is munkát adtunk, hiszen az aknafolyosókat – különösen a tatár lovasság gyülekezési helyei alatt – alaposan ki kellett támasztanunk, hogy idő előtt be ne omoljanak. Nagyon ügyelnünk kellett arra is, hogy külső szemlélők ne fedezhessék fel a munkálatokat sem közben, sem pedig az aláaknázás után.
Emiatt Zrínyi Miklós gróf huszár századai rendszeres felderítő portyákat hajtottak végre a környéken, hogy az ellenség mozgását megfigyeljék. Utazó kereskedők ebben az évszakban nincsenek, aki mégis volt, az még kénytelen volt a légrádi vagy a csáktornyai vár vendégszeretetét élvezni, mert semmiféle okból sem mehetett tovább. Csupán néhány ember járt így, mind örmény vagy szerb.
Hamarosan híre jött, hogy a tatár a Drávához közeledik, hogy rövidesen az eszéki hídhoz ér, utána meg értesültünk róla, hogy már át is kelt az ideiglenes hajóhídon. A munka vége felé jártunk, megkettőztük erőfeszítéseinket.
Tudtuk már: a tatár jövetele nem vaklárma.
A tapasztalt felderítők azt jelentették, hogy a tatár tömérdek vezetéklovat cipel magával, de a létszáma valóban nem lehet nagyobb nyolc-tízezer főnél. Valószínűleg valami nagyon fontos, fejedelmi személy vezeti a hadat, talán maga Mehmed Girej, a krími kán.
Valami szöget ütött a fejembe.
-    Hoz-e magával a tatár vezetéklovakat a Murához?
-    Feltétlenül – felelte Péter gróf. – Vezetéklovak nélkül nem tatár a tatár.
-    Át is hozza őket a folyón?
-    Valamennyit mindenképpen. Egyetlen tatár sem kockáztatja, hogy a lova elvesztése után gyalog kelljen menekülnie, mert az számára a biztos halált jelentené. Úgy gondolom, minden harcos magával visz a Murán túlra is egy vezetéklovat.
-    És mi lesz a többivel?
-    Valahol őrizni fogják őket.
-    Hol?
-    Minél közelebb a folyóhoz, hogy a visszatérők majd átülhessenek rájuk.
-    Hol van itt erre alkalmas terület?
Szétnéztünk. A tartalék lovak dolga kemény feladat elé fogja állítani a tatár parancsnokot. Jószerivel sehol sincs olyan hely, ahol egy ménest könnyen őrizni lehetne.
-    Mégis, hol lesznek a lovak?
Péter gróf is a fejét vakargatta, én se tudtam felelni a saját kérdésemre.
Sötétedés után megszólítottuk az egyik legügyesebb lovászt. Jánosnak hívták, éppen most jött utánunk Csáktornyáról.
-    János fiam!
-    Nagyságos úr!
-    Te vagy a tatár kán főlovásza.
-    Rosseb akar az lenni!
-    János fiam, segíts nekünk! Ha te lennél a tatár főlovász, hová tennéd a temérdek vezetéklovat.
-    Mennyi az a temérdek, nagyságos uram?
-    Sok, János fiam. Több ezer.
-    Mi a fészkes fenének hozták ide őket?
-    Mert a tatár az tatár! Hová tennéd a lovakat, fiam? Nagyon fontos, hogy mit felelsz!
-    Ha olyan fontos, kérek pár percet, hogy körbejárjak, nagyságos uram!
A fiú csak félóra elteltével jött vissza.
- Nehéz ügy, nagyságos uram, a lovaknak sehol se jó. Ha onnét érkeznek – mutatta. – balra erdő, ami semmiképpen se jó. Hátraküldeni meg nem lehet azt a sok állatot. Ha semmiképpen sem viszik őket magukkal, akkor egyetlen hely van: a vár mögötti lapályos rész, az árkokon túl. Ott se jó, de ott talán egybe lehet tartani őket.
Meg is mutatta. A török egykori ostromállásai mögötti terület. Jó háromszáz lépésnyire Zrínyi-Újvártól.
Ez adta az utolsó ötletet.
Bevallom Neked, Jane, eredetileg ágyúkat akartam átvitetni a felrobbantott Zrínyi-Újvárba, de erről mindenki lebeszélt.
-    Olyan ostobaságot ne műveljen kegyelmed – mondta Zrínyi gróf. – Lőhet néhányat, és a tatár látja a torkolattüzet. Elözönli a várat, és kegyelmedet minden emberével együtt vagy tüstént levágja, vagy karóba húzatja. Ezt nem engedem.
Igaza volt, le kellett mondanom az ágyúk használatáról. Más kellett kitalálni.
Az előkészületeket szinte belengte a gyújtózsinórral kapcsolatos problémák valóságos rengetege. Hogyan helyezzük el őket?

Folytatása következik.