SZÁZHATVANHETEDIK RÉSZ

Hogy is hangzott a kérdés?

v     A költő lehet felelőtlen, de a társadalomnak el kell tartania, és csodálnia kell őt?

Egyértelmű és nagyon határozott „nem” a felelet. Nem. A költő semmiképpen sem lehet felelőtlen. A felelőtlen költő – nem költő.

A költő nem puszta társadalmi státus, nem foglalkozás. Nem úgy hangzik az igazi kérdés, hogy a költő vajon születik-e, vagy szívós munkával, kitartással lesz-e azzá, költővé valakit a közösség igénye és elismerése tehet, amit azzal érdemelt ki, hogy tehetségét a közösség szolgálatába állította.

Ötven év felett vagyok,

Nem számít a látszat,

Festett szivárvány nekem már

Végzetet nem játszhat.

Kenyerem javát eszem,

Magam lábán állok,

Tekintélyre, kánonokra

Régen fittyet hányok.

Nyüzsögjenek a sznobok,

A divat-modernek,

Műanyag művész-allűrök

Úgyse érdekelnek.

Ötven év felett vagyok,

Még bennem a lélek,

Élek, hogyha még élhetek,

De halni se félek.

Harsogó Tavaszban

Mosolyog az ég,

Újra lendül a csikorgó

Vén világkerék.

Virágpompa hátán

Lovagol a szél,

Fenn az égen álmodozó

Öröm mendegél.

Menekülő téllel

Tűnik el a lom;

Isten arcán újra felragyog

Az Irgalom.

Harsogó Tavaszban

Fényes sejtelem:

Sose múlik el a világból

A Szerelem.

Fut az Idő velem,

Nem szegem le fejem:

Van KIT féltenem.

Amíg szememben fény villan,

Míg a létem el nem illan,

Maradj velem soká!

Közös múltunk – meleg dunna;

Ráterül a holnapunkra.

Jelenünk – sejtelmes álom,

Közös hitben, közös ágyon.

Fut az Idő velem,

Van KIT féltenem.

Drága Feleségem,

Maradj velem soká!

Háromszázadik rész

A szőke nő meglepődött.

-         Azt hittem, örülni fogsz nekem.

Érezte, hogy ostobán hangzik, de egyszerűen nem tudott egyebet mondani.

Robert fájdalmas arccal nézett rá.

-         Tűnj el, Karen, mert nagy bajba kerülsz! Nekem már a kényszermunkára sincs esélyem. Agyonlőnek, vagy felakasztanak…

Karen úgy érezte, mintha jéghideg ujjak szorítanák össze a torkát. Nem erre számított. Viharos szeretkezésről álmodott, úgy érkezett ide, mint valami tüzelő nőstény párduc.

SZÁZHATVANHATODIK RÉSZ

Tehát:

v     A költő lehet felelőtlen, de a társadalomnak el kell tartania, és csodálnia kell őt?

Ezek szerint a költő esetleg valamiféle – celeb?

Erre a kérdésre egyáltalán nem könnyű a felelet.

Ha bárkit megkérdezünk, elsőre valami olyasmit felelne, hogy a kettő nem tartozik egy dimenzióba, de ez nem ilyen egyszerű.

Nem egykönnyen lehet definiálni, mi is a celeb. Ha találkozunk vele, az esetek többségében felismerjük, de meghatározni nehéz.

Mi a líra?

Talán bizony ködtakarós,

Iszapszürke,

Kócos, borzas

Szóözön?

Tiszta szónak,

Olvasónak,

Magyar múltat folytatónak

Talán vissza se köszön?

Vagy esetleg

Mesterséges,

Émelyítő

Füsttömeg?

Sárban csúszik,

Se ritmust,

Se igaz utat

Nem követ?

Ez lenne talán a líra?

Műkoszorú üres sírra?

Dadogó, petyhüdt halandzsa?

A sátán koszlott bakancsa?

Mákonyok gerjesztik csupán,

S nem műveli, csak sarlatán?

Valami műanyagféle?

Zeng a Tavasz,

Tűz a Nap,

Testesül az álom;

Nyári Jövő duruzsol már

Ezernyi virágon.

Éled a Hit,

Kék az ég,

Mosolyog a Béke,

Önbizalom a világnak,

S az Embernek éke.

Kacag a szél,

Zöld a fű,

Virágok dalolnak,

A pirosló hajnalokból

Integet a Holnap.

Tavaszi fák virágsátra

Szegélyezi az utat,

A lelkünkben újjáéled

Az Élet,

S a Feladat.

Vidám szellők portyázgatnak

Ébredező utakon,

Kitartásért, helytállásért

Szerelem

A jutalom.

Magához tért az öreg Nap,

Sugarait ontja már,

Aki ilyen szép tavaszban

Élni nem szeret:

Szamár.

Tavaszi fák virágsátra

Enyhe szélbe bólogat,

Lelkesedést követel már

Az Élet,

S a Feladat.

KÉTSZÁZKILENCVENKILENCEDIK RÉSZ

A szőke nő a legszívesebben zuhanyozni indult volna, de úgy érezte, van még egy halaszthatatlan feladata.

A vezérlőpult parancsnoki szekrényének egyik rekeszéből elővette Sigismundo Rafa kis eszközét. Futólag rápillantott, látta, hogy a számláló vadul szalad. Szinte kéjjel nyomta meg a gombot, és látta, hogy a számláló megáll.

Adieu még egyszer, Digitális Téridő!

Aznap éjszaka hatalmasat aludt, másnap jókedvűen ébredt.