SZÁZHATVANÖTÖDIK RÉSZ

A kánon nem szűnik berzenkedni a felelősség elve ellen, ami teljességgel érthetetlen. Manapság olyan időket élünk, hogy még a futballmeccsen is kezdik felelősségre vonni az ízléstelen, esetleg részeg megnyilvánulások elkövetőit, pedig a borízű rigmusok „alkotói” nem tartanak igényt a költő státuszára. Magától értetődő tehát, hogy a költő sem engedhet meg a versében olyan nézőpontot, hangnemet, szóhasználatot, stílust, amelyet egy újságírótól, hivatalnoktól, politikustól, vagy éppen egy kocsmai törzsvendégtől nem fogadunk el.

Hideg szélben  gólyahang,

Tétován szól a harang.

Mélabúnk negyven arasz,

Késlekedik a Tavasz.

Hallja a Nap a szelet,

S hideg kézzel integet.

Hideg szélben gólyahang,

Pöröl érdem meg a rang.

Komor szellő méreget

Kultúr-skizofréneket.

Nyegle reménytelenek

Raja díjjal enyeleg.

Hideg szélben gólyahang,

Bajra vágyik a bitang.

Misét játszik a duda,

Bölcset oktat a buta.

Csalánt újít a berek,

Sovány távlat nyekereg.

Hideg szélben  gólyahang,

Mégis szól a vén harang.

HARMINCÖTÖDIK RÉSZ

A pécsi bég 1555. december huszadikán írott levelét a kanizsai katonák egy portyája elfogta. Parancsot tartalmazott a török főtisztek számára, hogy minél hamarabb végezzenek a Dél-Dunántúl meghódításával.

A levélben foglaltak megismerése fokozta a kanizsaiak és a szigetváriak éberségét.

Ismét meg kell állnom egy pillanatra.

Még a lepantói csata előtt vagyunk, a török tengeri hatalma töretlen. Történettudományunk a „szükségszerűség” arctalan fantomjának hajszolásával arra nevelt bennünket, hogy csak azokkal a történelmi eseményekkel vessünk számot, amelyek megtörténtek, és ne is törődjünk azokkal, amelyek nem következtek be,

Ez a szemlélet súlyos tévedések forrása.

Kárörvendőn fúj a szél,

Bennünk lappang még a Tél.

Lusta, vén felhősereg,

Reménykedik a hideg.

Túl az Álmaink felett,

Gyürkőzik a Kikelet.

Hazug jóslat ingyen él;

Bennünk rejtőzik a Tél.

Pesszimista egyveleg

Zaja fülünkbe pereg.

Túl az Álmaink felett

Idő könnye szemereg.

Amíg reményünk henyél,

Bennünk él tovább a Tél.

Rí a kényes homlokú

Luxus-pesszimista bú.

Rossz számítgatás marad

Túl az Álmaink alatt.

Túl az Álmaink felett

Jövő vár és Kikelet.

A Feltámadás örömünnepén,

Amikor elcsitultak a szelek,

Kell-e még a világnak

A Remény?

Kell-e még a Hit?

Kell-e Kikelet?

Kell-e még Isten?

Kell-e Szeretet?

Vagy Isten nélkül?

Reménytelenül?

A tömegben szorongva?

Egyedül?

A Feltámadás örömünnepén,

Amikor újjáéled az erő,

Kell-e még Tavasz?

Kell-e még Jövő?

Tavasz van újra,

Fent a Nap ragyog;

Elhisszük-e még, hogy Isten halott?

Vén körtefánk is virágzik,

Éppen úgy, ahogy tavaly,

Ha parancsot ad az Élet,

Hátrál a bú, meg a baj.

Tegnap Gyulán még havazott,

Zúgnak a hideg szelek,

De nyílni kell a virágnak,

Ha Kikelet közeleg.

A nagyságos pesszimizmus

Befolyása itt kevés;

Létezik még a világban

Kötelesség, küldetés.

KÉTSZÁZKILENCVENNYOLCADIK RÉSZ

„Hajó az admirálisnak! A résztvevők már készen állnak, asszonyom!”

Karen bólintott, aztán minden sietség nélkül magára öltötte a kevlár páncélt. Már nem volt szüksége segítségre. Az övére szíjazta előkészített fegyvereit, aztán átsétált a kijelölt kutterba. Ugyanaz a jármű volt, amely már első ízben is támadásra vitte őket a térmanipulátor központja ellen.

Első alkalommal. Kilenc hónappal ezután.

SZÁZHATVANNEGYEDIK RÉSZ

Ez a kérdés már a magyar költészet hajnalán is felvetődött. Janus Pannonius a Galeotto Marzióhoz írt elégiája utolsó sorában így felelt rá:

 „Mert hívő ember költő nem lehet!”

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a költő nem lehet vallásos. Azért kell ezt megjegyeznem, mert van ilyen ostoba vélemény (is).

A vallásosság vagy ateizmus, mint világnézet önmagában nem befolyásolja a költő státuszát, a feltétel csupán az, hogy egyikben sem lehet megcsontosodott, dogmatikus.

Ameddig álmodni merünk,

Addig fontos az életünk.

A valóság – porsivatag;

Élet az Álomhoz tapad.

Az entrópia nem teremt,

Álomból fejlődik a Rend.

Ameddig álmodni tudunk,

Jövőt addig alkothatunk.

Boldogságot nem hoz létre

Az anyag önfejlődése.

Jobb világra ébred egyszer

A bölcsen álmodó ember.

Ameddig álmodni merünk,

Szerelemre addig lelünk.

A hitetlen éber járom

Halál;

Az Élet – csak álom.

Az égbolt – csillagos párna;

A nagyvilág – Isten álma.

HARMINCNEGYEDIK RÉSZ

Mi történt?

Megérkezett a katonák hosszú ideje elmaradt zsoldja. A kiéhezett, lerongyolódott emberek fellélegeztek, izgatottan gyülekeztek.

Csakhogy…

A pénz felháborítóan kevés volt, töredékét sem fedezte a hátraléknak. A kamara még azt se fizette ki, amit a kapitány a saját pénzéből előlegezett a katonáknak. Kerecsényi kapitánynál betelt a pohár.

„Ez semmi, ez nem fizetés… Őfelsége lássa, hogy kit küld ide a várba, mert én bizonnyal tovább nem tartom.” 

Szégyenletes helyzet az uralkodóra, az államra és annak intézményeire nézve.