ÖTVENKILENCEDIK RÉSZ

Szegény jó apám! Aligha gondolhatta, hogy a fia ilyen vásári komédiázásra fecsérli majd a tőle nyert titkos tudást. Persze, ha azt is tudná, hogy közben a másik fia…

Nem volt más választásom, mint egy újabb nagyhatású szemfényvesztés. Amit elterveltem, nem volt világra szóló mutatvány, de alaposan megnehezítette, hogy Farkasasszonyt nemcsak be kellett avatnom, de a főszerepet is vele kellett alakíttatnom. Csaknem hajnalig okítottam, és remek tanítványnak bizonyult.

Kis Rékám,
Gördülnek a fránya számok,
Az Idő,
Mint a mérgezett egér,
Rohan...
A Múlt lassanként Föléd tornyosul;
Felnőttél -
Visszavonhatatlanul...

Az Idő, s a Lét
A legnagyobb talány;
Te
Harmincéves
Apró
Pici
Lány...

A kor nem érdem,
Mindössze - állapot;
Csak fényképek tükrében
Láthatod.

Érett fejjel
Egy túlérett világban;
Harmincévesen
Harminc forró Nyárban;
Aludj barátságos, puha
Reményben,
Fejed Jövődre hajtva
Drága
Kicsi
Lányom.

Constance ragyogó jelenség volt. Ha végigvonult a bulváron, kigúvadtak a férfiszemek. A hosszú combok selymesen villogó, férfikezek után kiabáló bőre, a szűk szoknyán áthullámzó, ingerlően domborodó fenék, a dekoltázsból csaknem kibuggyanó gyönyörű feszes mellek mindenütt felkorbácsolták a szenvedélyeket.

—–

Constance a távoli Vancouverből jött, korábban senki sem ismerte. Valami milliomos lánya lehetett - legalábbis ezt rebesgették róla

Mítoszhívő hitetlenség
Száraz ágra koppan,
Istenben nem hisz, csupán a
Gyilkos vadkanokban.

A szkepticizmus a mítosz
Testén papírjelmez;
"Integrálódik" a vadkan -
A történelemhez.

"Kutatják" a vadkant;
Mi a "szükségszerű" benne,
Sose kelljen igazságra
Ébredni helyette...

Marion Davis 2011-ben élt. Kora nyár volt, és a Takla-Makán sivatag groteszk módon sivár homoktengere felett dühödten tűzött a Nap.

Déli irányban homokdűnék végeláthatatlan sora húzódott a szürkéskéken gubbasztó ég alatt, az egymásnak támaszkodó sárgás homokhalmok fenyegetően sötét árnyékokat vetettek a közöttük húzódó völgyekre.

Marion Davis huszonnyolc éves régész volt, egy hete tartózkodott Hszincsiang tartományban, ahol a brit-kínai tudományos együttműködés keretében egy talányos nép sírjainak feltárásában vett részt öt társával együtt.

Ifjú Tavasz,
Vénülő Idő;
Méltóságos jókedvünk
A végzet-temető.

Eső után
Ténfereg a szél;
A hagyomány semmiféle
Jövőtől se fél...

Szent Kikelet,
Vidámságlepel,
Hajnali madárünnepben
Jövő énekel.

Ifjú Tavasz,
Vénülő Idő;
Tavasszal minden végzetnek
Szamárfüle nő.

Már most tudom, hogy a következő felélesztésem sorsdöntő lesz. Talán nem is kellene hozzá majd újabb ötszáz esztendőnek eltelnie. Úgy gondolom, a Túlélők Tanácsa legközelebbi konferenciáján mindenképpen meg kellene vitatni ezt a kérdést. Tudom, hogy a jövőteremtési törvények alapján nincs jogom ilyesféle javaslatot tenni, de a közben felhalmozódott tapasztalat mégis azt parancsolja, hogy ne rejtsem véka alá a véleményemet.

Nem, az emlékezetem rendben van, újabb törlésnek szükségét nem érzem.

Kevesen tudják, hogy Sir Isaac Newton egyszer csaknem párbajba keveredett. Jelentéktelen ügy volt, nagy baj lehetett volna belőle.

Newton ellenlábasának, Robert Hooke-nak egyik ismerőse, egy Pemberton nevű katonatiszt egy alkalommal kifejezetten provokálta a tudóst. Tehette, Isaac Newton akkor még nem volt a Royal Society elnöke, és a nevéhez sem kapcsolódott még a Sir megszólítás.

Az ügy észrevétlenül elcsitult.

Senki sem tud róla semmit.

Talán nem is volt igaz.

Lét-hajóban Élet-kabin
Hullámzó Idő habjain.

Élet-kabin Isten-kegyben;
Kicsi és hatalmas egyben.

Anyagvilág - néma katlan;
Csak az Élet halhatatlan.

Lét-hajóban Élet-kabin
Úszik az Isten álmain.

Május oldala sajog,
Jönnek csőstül a bajok.

Tavasz-kulisszák sora
Esős, szeles, rozoga.

Az ég kékséget feled,
Felhődzik ál-kikelet.

Erőszakos fellegek
Takarják a mennyeket.

Anyag Álmon lépeget,
Gúnyolván az Életet.

Május-kulissza mögött
Tán valami eltörött.

Hogyha a Jövő balog,
Legfeljebb korán halok.

Ami rossz: nem tehetem;
Istené a kegyelem.

Május oldala sajog,
Jönnek csőstül a bajok.