Közép-Kelet-Európa rézkori kultúrái

Ezekről a népekről régészeti hagyatékuk több-kevesebb ismeretén kívül alig tudunk egyebet. Nem tudjuk, milyen nyelveket beszéltek, melyik jelenlegi nép ősei közé sorolhatók.

A kurgánok népei[1]

A Fekete-tenger vidékétől a magyar Alföldig terjedő kultúrák. Előkelő halottaikat földből emelt halmok — kunhalmok — oroszul kurgánok alá temették. A mezőgazdaság mellett sztyeppei típusú szarvasmarha- és lótartással foglalkoztak. A kurgánok népeinek egyes elkülönülő csoportjai:

—    Szrednyij Sztog kultúra[2]

—    Majkop-kultúra[3]

—    Jamna-kultúra[4]

Az újkőkori egyhelyben lakást jellemző hosszabb életű telepek sok helyen megszűntek, s átadták helyüket a pásztorkodó életformának jobban megfelelő, átmenetibb jellegű telepeknek. Közép-Európában a rézkor egészen az i. e. 3. évezred derekáig elhúzódott.

Petreşti-kultúra[5]

A réz és arany megmunkálását ismerő balkáni eredetű népesség fő célja az Erdélyi Érchegység fölötti ellenőrzés lehetett. A korai erdélyi rézeszközök (Balomir, Radnót)[6] és a zalatnai aranylelőhelyeinek feltárása jelentette a Kárpát-medencei rézkor kezdetét.[7] A nagyarányú kereskedelem révén az egész Kárpát-medencébe és a Balkánra is eljutottak az általuk készített lemezes arany ékszerek.

Tiszapolgári kultúra[8]

Legnagyobb elterjedési periódusában magába foglalta az Alföld keleti felét és Erdély nagy részét. A kultúra kisméretű, időszakos jellegű településeiken fő foglalkozásuk az állattenyésztés volt. A halottak mellé helyezett tárgyak mennyisége, valamint az egyes sírokban felbukkanó rézékszerek és fegyverek már a halottak eltérő társadalmi helyzetére utalnak. A tiszapolgári kultúra jellegzetes edényformái a talpas kelyhek és csőr alakú kiemelkedésekkel ellátott edények. A réz megmunkálása már igen magas fejlettségi szintet ért el.

Bodrogkeresztúr-kultúra[9]

A Kárpát-medence egész középső részén, az Alföldön és a Duna mentén egyaránt jelen volt. A kultúra népességének kisméretű települései nehezen figyelhetőek meg régészetileg, mivel ezek inkább állattenyésztő népek szálláshelyei, mint állandó települések voltak. Sokkal ismertebbek temetőik, amelyek között előfordul a száznál több sírból álló is. A nagyszámú fémtárgy (réz, arany) a fémművesség nagymértékű elterjedésére utal. A földművelés mellett (főleg közönséges búzát termesztettek) sok állatot, főként szarvasmarhát tartottak.

Erősdi kultúra[10]

A rézkor legfontosabb helyi megnyilvánulása Erdélyben. A nagy mennyiségben előforduló ember- és állatábrázolások, amelyeket kultikus célokra használhattak, fejlett tárgyi és szellemi életről tanúskodnak. Az erősdi kultúra településeinek megszűnése a késő rézkorban érkező népvándorlási hullám számlájára írható.

Coţofeni-kultúra[11]

A késő rézkori balkáni népvándorlás egyik fő képviselője, amely Erdély nagy részére is kiterjedt. Településeik átmeneti jellegűek voltak, a transzhumáló állattenyészést gyakorolták, míg a földművelés másodlagos volt. Agyagművességük nagyon gazdag és változatos emlékeiből ismert.

Badeni kultúra[12]

A rézkor végi badeni kultúra (péceli kultúra) népessége az egész mai Magyarország területét elfoglalta. Állattartó, földművelő életformájuk mellett finoman kidolgozott réz és aranytárgyakat, agyagedényeket készítettek, kifinomult, magas szintű ismereteikről, hitvilágukról gazdag kultusztárgyaik, temetkezési szokásaik vallanak. A temetők szerepe megnőtt, a közösség életében az állandóságot ezek képviselték. A rézkori temetőben már a társadalmi tagozódást is megfigyelhetjük, mivel szigorú rendszer szerint és gazdag melléklettel (réz-, csont-, kőeszközök, kagyló- és csontékszerek, agyagedények) temették el a halottaikat. Budakalász mellett tárták fel a badeni kultúra legnagyobb eddig ismert temetőjét (i. e. 4. évezred vége). Az itt talált kis agyagszobor, a budakalászi kocsi[13], egész Európa első kocsiábrázolása, ami a Kárpát-medencének az emberi civilizáció fejlődésében játszott fontos szerepére mutat.

Ahogy végigtekintünk a rézkori kultúrák során, az a benyomásunk, hogy nem ezek között a népek között kell keresnünk azoknak az arisztokratáknak az őseit, akik valóban megélték a maradandóság világának korát.

Egy szóra viszont felfigyelhettünk: népvándorlás. Szerepel a fentiekben nem is egyszer. A Kárpát-medence a népek országútja. Már a rómaiak is annak ismerték. A keleti irányból beözönlő népek itt álltak meg hosszabb-rövidebb ideig, majd innen indultak a Balkán vagy Itália felé.

A Kárpátok láncolata éles határvonalat képez nemcsak földrajzi értelemben, a kultúrák között is. A Kárpát-medence különleges helyszín: a kelet-európai síkság felől érkező vándorló népek itt ütköztek bele a letelepedett népek által elfoglalt területekbe. Így volt ez a klasszikus ókor, majd a római császárság évszázadaiban, nyilván így lehetett korábban is. Talán még inkább, és még gyakrabban, hiszen ebben az időszakban nem létezett a későbbi római birodalomhoz hasonlatos roppant nagyhatalom, amely kiterjedt védelmi berendezéseivel megakadályozta volna a Kárpát-medence elözönlését.

Az itt élő letelepedett népeknek valószínűleg szükségük volt az állandó katonai készültségre a keletről fenyegető betöréssel szemben. A korábbi ellentmondás talán leginkább itt oldható fel: állandó védelmi készültségben kellett élni a hódítás minden lehetősége nélkül.

A bronzkorban gyors ütemű klímaváltozás zajlott a Kárpát-medencében.[14] A hirtelen nedvessé váló éghajlat miatt a dombok közötti területek elmocsarasodtak. A zömében elszórtan élő népesség kénytelen volt a dombtetőkre költözni. Ez volt a települések, falvak kialakulásának kezdete és a korábbi korszak alkonya. Egyes falvak, környékek mintegy szigetekké váltak.

Az ilyen földrajzi körülmények maximálisan megnehezítik a más népekkel való kapcsolattartást, vagy az elvándorlást. Elszigetelik egymástól a kisebb közösségeket. Viszont növelik a védelem esélyeit.

A bronzkor régészeti korszak, a civilizáció fejlődésének azon szakasza, amikor a legtöbbet fejlődött a fémmegmunkálás. A természetes módon felszínre került érctartalmú ásványokból a réz és ón kiolvasztásával, majd ötvözésével állították elő a bronzot. A rezet és bronzot ettől a kortól kezdve módszeresen és széles körben alkalmazták.

Közép- és Kelet-Európa területén belül a Kárpát-medencében mutatkoztak meg a korai bronzkor első jelei.

—    A bronzkor első ismert Kárpát-medencei kultúrája a harangedényes kultúra[15] vándorló népe volt a Kr. e. 3. évezred közepétől.

—    Ezután a mai Magyarország keleti részén, a Körös mellékfolyói mentén alakult ki a makói kultúra[16]

—    Ezt a Kárpát-medence nyugati felében a Somogyvár-Vinkovci-kultúra,[17]

—    az Alföldön pedig az ottományi kultúra[18]

—    és a gyulavarsándi kultúra[19] követte.

—    Erdélyben a Schneckenberg-kultúra[20] terjedt el.

—    Egyedinek számít a kizárólag a Kovászna megyei Zaboláról ismert zabolai kultúra,[21] amely egy egyébként ismeretlen, nagyállattartó, vándorló népességhez köthető.

A középső bronzkor — Kr. e. 2. évezred első fele — legfontosabb Kárpát-medencei kultúrái:

—    a Dunántúlon a zóki kultúra[22]

—    és az úgynevezett mészbetétes díszű edények kultúrája, [23]

—    az Alföldön a nagyrévi kultúra,[24]

—    hatvani kultúra,[25]

—    perjámosi kultúra,[26]

—    vatyai kultúra[27]

—    és a különlegesen szép edényeiről ismert szeremlei kultúra,[28]

—    valamint az erdélyi csomortáni kultúra[29]

—    és Wietenberg-kultúra.[30]

A Kárpát-medencei középső bronzkor végét — Kr. e. 15-14. század — koszideri periódusnak[31] is nevezik Dunaújváros Koszider-telepi lelőhelye után, ahol az úgynevezett koszideri kincseket találták.

A középső bronzkor alapjában békés korszak volt, így a Kárpát-medencében élő népek hosszabb egy helyben lakásra tudtak berendezkedni. Ezt az ásatásokon felszínre került többrétegű falvak, az úgynevezett tellek[32] — a korábbi kultúrák romjainak egymás fölé rétegződésével keletkező dombok — bizonyítják. A tell-telepek középső bronzkori rétege arra mutat, hogy e településeken hosszú évszázadokon át minden törés nélkül folytatódott az élet.

A nagy sírszámú temetőkben nem ritka, hogy több száz, sőt néha több mint 1000 sír is előkerül — például Budatétény.[33] Mind a településtörténeti adatok (hosszú idejű egy helyben élésre utaló tell-települések), mind a nagy sírszámú temetők arra utalnak, hogy a korszakban igen jelentős demográfiai robbanás zajlott le: a népesség száma a korábbiakhoz képest megsokszorozódott. A Kárpát-medence népei jelentős kulturális kapcsolatokat tartottak fenn a mükénéi kultúra régióival, mint ahogy azt a jellegzetes mükénéi típusú fegyverek, ékszerek, bronzedények, valamint a kerámia díszítőmotívumai mutatják.

A késői bronzkort — Kr. e. 2. évezred második fele — állandó népmozgások, valamint az ezzel együtt járó etnikai-kulturális változások jellemzik. A Kárpát-medencei kultúrákat és az aunjetizti kultúrát a késő bronzkori halomsíros kultúra[34] harcias, lótartó törzsei követték (i. e. 17-13. század), akiket a tumuluszokban (halomsírok) történő temetkezés jellemzett. A Csákánydoroszlón és Velemben előkerült, árucsere alapjául szolgáló bronzöntvények („előpénz”) és az egész Európában egyedülálló, Góron talált öntőforma alapján a régészek a magyarországi Vas megye területét a késő bronzkori Közép-Európa kiemelkedő jelentőségű fémműves központjának tartják.

Az utolsó nagy közép-európai kultúra az urnamezős kultúra[35] volt (i. e. 12-9. század). A halomsíros kultúrával lényegében rokon urnamezős kultúrát az égetéses rítus szerinti urnába temetkezés jellemezte. Ide tartozik a Kelet-Németországban és Lengyelországban kialakult lausitzi kultúra[36] (i. e. 14-6. század), amely a vaskorban is folytatódott. A közép-európai bronzkort a vaskori halstatti kultúra[37] követte (i. e. 8-5. század). Csak Erdély tért el Közép-Európa többi részétől, mivel ez a terület az al-dunai és balkáni kultúrákkal szerves egységben fejlődött. A szarvasmarhatartó Noua-kultúra[38] legnagyobb kiterjedése idején elfoglalta egész Erdélyt. Tárgyi emlékeik, kő- és bronzedényeik gazdagabbak, mint más egykorú kultúrák hagyatéka.

Lehet válogatni a kultúrák között, a fentebbiek közül több esélyes is van. Mégis inkább úgy gondolom, a jelenség kialakulása valószínűleg nem köthető egyetlen népcsoporthoz.

Összefoglalás:

Valamikor a neolit és a bronzkor közötti igen hosszú időszakban, amelyről egyébként történelmi források nem, vagy alig beszélnek; egy vagy több helyen kialakult egy sajátosan arisztokratikus világkép. Mindez elég nagy valószínűséggel a Kárpát-medencében történt, bár valószínű, hogy végleges formában csak akkor jött létre, amikor hordozói a Balkánon keresztül Görögországba vándoroltak, és részei lettek az ott születő görög népnek.

Az arisztokratikus gondolkodás olyan helyzetben alakult ki, amikor valamely — egy vagy több — nép illetve törzsi vagy nemzetségi csoport a következő körülmények között élt:

—    szárazföldi életmód valamely viszonylag elszigetelt közegben

—    állandó védelmi készenlét

—    primitív önellátó gazdálkodás

—    a lehető legegyszerűbb árucsere

—    beszolgáltatási és újra elosztási rendszer

—    földművelés és belterjes állattenyésztés

—    tartós letelepülés

—    külkapcsolatok erős korlátozása

—    fejlettebb kultúrák behatolása elleni erkölcsi védelem

—    gyalogos harcászat túlsúlya

A maradandóság világa a jelek szerint speciálisan a Kárpát-medence körülményei között jött létre. Azóta nagy karriert futott be, irodalmi formákat hozott létre, politikai jelentőségre tett szert.

Hogy miként alakult a pályafutása az irodalomban, miféle politikai elméleteknek vált alaptényezőjévé, milyen meglepetéseket tartogat a számunkra még mindig, illetve milyen tartalékai vannak – erről tanulmányom további részeiben fogok beszélni.

[1] A híres kurgán elmélet (Marija GIMBUTAS) szerint az indoeurópaiak, akiknek ősei M. GIMBUTAS szerint i. e. 25000-ig nyomozhatók vissza, az i. e. VII–VI. évezred táján alakították ki a kurgán-(halomsíros) kultúrát a Volga mellékén, a Kaszpi-tengertől északra, majd az V. évezred közepe táján a Fekete-tengertől nyugatra is. Itt, a Don alsó folyása és az Urál-hegység közötti területen szelídítették meg 550. körül a lovat, s a ló közlekedési és harci eszközként való alkalmazása révén a patriarchális társadalomban élő harcias pásztorok kb. 2000–2500 év alatt négy, más változat szerint három hullámban árasztották el Európát, ahogy ő nevezi: Ó-Európát, ahol i. e. 7500 és 3500 között mindenhol (tehát Észak-Európában, a Kelet-Baltikumban is!) valamiféle aranykor volt: békés, földműveléssel foglalkozó, anyajogú és minden tekintetben nőközpontú társadalomban élő nem indoeurópai törzsek laktak, amelyeket női törzsfők (pap-királynők) irányítottak, és az emberek a (Föld)Anyaistennőt imádták.

Az elmélet agyonhallgatása, illetve ízekre szedése folyamatban. http://www.tankonyvtar.hu/main.php?objectID=5300936

[2] HARMATTA, János: Európa nyelvei és népessége a középső paleolithikumban, in BARTHA-CZEGLÉDY-RÓNA-TAS: Folklorisztika és őstörténet, Budapest, 1977.

[3]http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/Telepulestortenetek/Tiszaszolos/pages/Tiszaszolosi_kincs/008_melyik.htm

[4] Más néven gödörsír-kultúra. Marija Gimbutas kurgán-hipotézisében a Jamna-kultúrát azonosítja a késő proto-indoeurópai kultúrával. Ez és a megelőző Szerednyij Sztihi-kultúra szerinte egyike a proto-indoeurópai nyelv lehetséges őshazáinak (Urheimat). A Jamna-kultúrához tartoznak a legkorábbi, Kelet-Európában talált kerekekkel ellátott jármű maradványai, ezt az ukrajnai Dnyipropetrovszknál találták, a „Sztorozsova mohila” kurgánban, melyet O. I. Trenozskin tárt fel.

[5] Erdély őskora, in Erdély története; http://mek.niif.hu/02100/02109/html/4.html

[6] Ugyanott

[7] KALICZ, Nándor: Agyag istenek. A neolitikum és a rézkor emlékei Magyarországon, CORVINA Budapest, 1970.

[8] Magyarország a XX. században, Ősrégészet, http://elemek.niif.hu/02100/02185/html/1320.html

[9]http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/Telepulestortenetek/Szentes/pages/szentes_helyismereti_kezikonyve/regeszet/html/oldal5.htm

[10] Ugyanott

[11] www.szekelynemzetimuzeum.ro/acta2008/2007/225_230_szekely.pdf

[12] http://www.ace.hu/am/2006_3/AM-2006-3-HT.pdf

[13] http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/1320.html

[14] http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=10208&rov=3

[15] SSCHREIBER, Rózsa: A harangedények népe Budapesten. Budapest 1973.

[16]http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/Telepulestortenetek/Szentes/pages/szentes_helyismereti_kezikonyve/regeszet/html/oldal6.htm

[17] KULCSÁR, Gabriella: A Kárpát-medence kora bronzkori problémái a Makó-Kosihy-Čaka és a Somogyvár-Vinkovci-kultúra időszakában (PhD értekezés, 2002)

[18] http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/137337_falu/Geszt/pages/geszt100falu/002_eltemetett.htm

[19] GULYÁS András: Gyoma és Endrőd története a régészeti leletek tükrében. http://www.gyomaendrod.hu/text/doc/dokumentumok/fooldal/2007/eloadasok/Gulyas_Andras_eloadasa.

[20] HORVÁTH, Ferenc: A RÉZKOR- ÉS BRONZKOR-KUTATÁS HELYZETE ÉS FELADATAI CSONGRÁD MEGYÉBEN http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/Iskolabarat_muzeum/Csongrad_megye/Muzeumi_kotetek/pages/mukucsom_1983/003_regeszet.htm

[21] http://www.szekelynemzetimuzeum.ro/sznm.php?o=regeszet

[22] KÜRTI Béla Újabb adatok a Dél-Alföld kora bronzkorához. M. F. M. Évk. 1971/2. Szeged, 1974

[23] DÚZS KRISZTINA–SZATHMÁRI ILDIKÓ–T. BIRÓ KATALIN: RÉGÉSZETI TÁRGYAK ENDOSZKÓPOS VIZSGÁLATA, Archeometriai Műhely 2005/1. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest

[24] KALICZ-SCHREIBER Rózsa: Bronzkori urnatemető Szigetszentmiklós határában. Ráckeve 1995.

[25] http://www.hatvanymuzeum.net/gyujtemenyek/regeszeti/34

[26] PROHÁSZKA, Péter: A perjámosi sír (1885) és helye az 5. századi lemezfibulás női temetkezések között, Archaelogiai Értesítő, 2003. 1-2 [27] HORVÁTH, Tünde 2004: Néhány megjegyzés a vatyai kultúra fémművességéhez – Technológiai megfigyelések a kultúra kőeszközein. – Die Metallkunst der Vatya-Kultur technologische beobachtungen an ihren Steingeräten. CommArchHung 2004, 11-64.

[28] CSÁNYI, Marietta-TÁRNOKI Judit: Túrkeve-Terehalom ; in.: Dombokká vált évszázadok.  Bronzkori tellkultúrák a Kárpát-medence szívében.  Bp.Szolnok 1991-1992.

[29] http://www.szekelyfoldert.info/sznm/adattarak/reszlegek/regeszet.htm

[30] SZÉKELY, Zsolt: Az albisi (Kovászna megye) Wietenberg-kultúrás település

[31] SZILAS, Gábor, M. VIRÁG, Zsuzsanna: Őskori települések és temető feltárása a békásmegyeri Duna-parton; http://www.regeszet.btm.hu/cikk.php?cikkid=61

[32] a gazdag irodalomból például: FISCHL , Klára: Ároktő-Dongóhalom bronzkori tell-telep, Hermann Ottó Múzeum, Miskolc, 2006.

[33] http://www.regeszet.btm.hu/index.php?shtemp=static.252

[34] SÁNTA Gábor-UZONYI Imre -CSERHÁTI Csaba -DARÓCZI Lajos: A HALOMSÍROS KULTÚRA NÉHÁNY DÉL-ALFÖLDI

BRONZTÁRGYÁNAK ANALITIKAI VIZSGÁLATA, Szegedi Tudományegyetem — Móra Ferenc Múzeum Régészeti Tanszék, H-6722 Szeged, Egyetem u. 2, Hungary E-mail: archeo.santa@gmail.com

2A Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézete, H-4026 Debrecen, Bem tér 18/C, Hungary E-mail: uzonyi@atomki.hu

3Debreceni Egyetem, Természettudományi és Technológiai Kar, Szilárdtest Fizika Tanszék, H-4026 Debrecen, Bem tér 18, Hungary

E-mails: cserhati@delfin.klte.hu ; ldaroczi@tigris.klte.hu

[35] KŐSZEGI, Frigyes: A történelem küszöbén, Budapesti Történeti Múzeum, 1984

[36] FOLTINY István: A Halomsíros és Lausitzi kultúra nyomai Szeged környékén. Régészeti Füzetek. 4. l957. 1-62.

[37] http://regeszet.jpm.hu/?menuID=2&cikkID=64&sorszam=5

[38]BENKŐ, Elek: A középkori Keresztúr-szék régészeti topográfiája. Varia Archaeologica Hungarica V. Redigit Csanád Bálint.

Publicationes Instituti Archaeologici Academiae Scientiarum Hungaricae. Budapest 1992, 272 lap, szövegközi ábrákkal + 3 térképmelléklet + 84 képes tábla.

Folytatása következik majd egy újabb tanulmányban.