Végre. Újra hozzáfogtam.

Részlet belőle:

———

A betört orrú férfi nagyot nyújtózkodott, és szétnézett a fedélzeten. Potom pénzért vásárolta a dereglyét Dover környékén. A francia parton majd túlad rajta.

Ha eszébe jutott a sikertelen merénylet, libabőr futkosott a hátán. Angliába jó ideig nem teheti a lábát, ami baj volt ugyan, de nem veszedelmes. Az a fő, hogy megmenekült. A sikertelenség miatt lehet még problémája, de ezzel még ráér foglalkozni.

Sokba került neki a kudarc. Nemcsak azért, mert nem nyeri el Rupert herceg fejéért cserébe a hatalmas vérdíjat, hanem azért is, mert irdatlan csorba esett a respektusán.

Voltaképpen maga vállalta, hogy elmegy Angliába, és ott, Londonban gyilkolja meg Rupert herceget. Nem a megbízója kereste meg őt, ő maga tett ajánlatot a vén gazembernek, és ő beszélte rá, hogy fogadja fel. Amaz nem hitt benne, hogy az őrült vállalkozás sikerrel járhat.

A megbízó önmagát a herceg személyes ellenségének tekintette, és buzgón híresztelte, hogy őt, mint a Parlament lovasságának egyik legfontosabb parancsnokát, Rupert herceg orvul és aljas körülmények között sebesítette meg. Ha ez nem történik, talán ő lett volna a parlamenti hadak fővezére, nem pedig az a sehonnai Cromwell. A betört orrú ebből csupán annyit hitt el, hogy a fickót valóban levágta Rupert herceg, a többi nyilvánvaló hazugság volt. Aligha lehetett valóban magas beosztású parancsnok. Ráadásul a polgárháborúnak abban az időszakában a parlamenti alakulatok mindenféle szedett-vedett népségből, gyakran haramiákból álltak. A vezérek gyakran a saját zsebükre dolgoztak.  A betört orrú úgy vélte, megbízója ilyen botcsinálta lovassági parancsnok lehetett, és a polgárháború elején fosztogatással alapozta meg jelenlegi vagyonát. Jó oka lehet rá, hogy nem tér vissza Angliába.

Ekkoriban eshetett meg az a csetepaté, ahol Rupert herceg a gavallérok élén ellátta a megbízó baját.

Ennyit a megbízóról. Valószínűleg soha többé nem látja. Félnivalója nincs tőle, az ipse aligha fog bárki előtt is azzal kérkedni Rotterdamban, hogy meg akarta gyilkoltatni Rupert herceget.

A törött orrú a láthatárt fürkészte. El Carnicero. A Mészáros. Ez volt a neve, az egyetlen név, amihez ragaszkodott. A többi száznegyven zömét már elfelejtette. Világlátott ember volt. Az Újvilágban született; spanyol földbirtokos volt az apja, valami idegen cselédlány az anyja. Kapott egy parasztos hangzású nevet, és semmi egyéb perspektívát nem ígért az élete azon kívül, hogy béresként vagy a rabszolgák felügyelőjeként dolgozhatott volna az apja birtokán a többi szerelemgyerekhez hasonlóan.

Valahol egy kevés aranyat talált, azon vásárolta az első kardját. Egy részeges zsoldos vívni tanította, lovagolni meg gyakorlatilag magánszorgalomból tanult meg.

Tizenöt éves volt, amikor megszökött.  Elkötötte az apja legjobb lovát. Egy ideig a tengerparton egy előkelő olasz kalandor lovásza volt, utána egy francia bandához csapódott, később egy angol kalózhajón szolgált. Európába a spanyol ezüstflotta egyik hajóján jutott el, mint tengerésztiszt.

Már nem tartotta számon az áldozatait. Ezerig számolta őket, huszonöt éves koráig. Egy sunyi brabanti volt ez ezredik; a fizetőmester inasa, aki elszelelt az ezred zsoldjával. A Mészáros előbb talált rá, mint a kirendelt üldözők. A pénzt befektette.

A katolicizmushoz általában ragaszkodott, de a spanyolországi bigott katolikus vallásosság sok volt neki, azon a terepen nem érezte magát biztonságban, ezért hamar továbbállt. Azóta egy évtizeden keresztül bérgyilkosként kereste a kenyerét. Már volt hamis névre szóló nemesi levele, és Párma környékén egy kis birtoka is. Sokat nem jövedelmezett, de legalább már úrnak érezhette magát. Még néhány munka, és elég tőkéje lesz ahhoz, hogy újabb birtoktestet vásárolhasson, családot alapíthasson, és végleg szögre akaszthassa a tőrét. Nem lesz nagyon gazdag, de az nem is volna okos dolog. Előkelő úr lesz, az utódai majd grófi vagy hercegi címet vásárolnak maguknak. Az Újvilágban akár egy királyságnyi területre is szert tehetne, de ahhoz nem nagyon fűlött a foga. Túl sokan, túl sok helyen és túl sok néven ismerték odaát.

Szétnézett a tengeren. A fehér doveri sziklák lassan a látóhatár alá kerültek. Éjszaka kell partra szállnia. Utána jobb minél hamarabb elhagyni Franciaországot. Hová menjen? Semmiképpen sem északra. Akkor hová?

Valamikor Firenze volt a világ egyik központja. A toszkániai város dicsősége mára ugyan jócskán megkopott, már nem itt vannak a legnagyobb és leghíresebb bankok. A város politikai hatalma is semmivé lett. A művészeteknek sem központja többé.

De: a bérgyilkosok nemzetközi székhelye ma is Firenze.

El Carnicero bólintott és elmosolyodott. Firenzébe megy.

Anglia partjai eltűntek a hullámok fodrozta ködben.