Egy merész csillag néz az éjen át,

Beragyogja az ősz könnyfátyolát.

——-

Hitvány, rossz, viharvert, álnok

Hitehagyott magyar álmok…

Mohács síkja,

Sír és moha,

Úgyse sikerülhet

Soha..

Legyőznek tatárok, vadak,

Globalizált labanchadak…

——

Tejút dobbantja meg az ég szívét,

Nem lehet, csak az igaz, ami Szép.

—-

Mások perverz, rothadt vágya,

Fáradsággal agyalt fáma,

Együnk nyersen ványadt halat,

Puhítsunk húst nyereg alatt,

Másé minden létünk, agyunk,

Mert mi talán nem is vagyunk.

Hiába nézünk

Az Égre;

Számunkra örök

A vasvári béke…

——-

Csillagsugárban alszik a világ,

Délcegek még a novemberi fák.

—–

Nekünk holló, másnak jérce,

Mindig csak a Más a mérce,

Robotolni,

Meghajolni,

Idegen szekeret tolni,

Nevünk semmi,

Nevünk talmi,

Nagyon hamar

Ki kell halni.

——-

Az őszi égbolt kopott nagykabát,

Csillag ragyogja át az éjszakát.

–

Új álmot hoz az ég sátra,

Apró bátorság az ára.

Álmodjunk,

S a régit végül

Elengedjük harag nélkül.

——

Új álmoknak éjszakája;

Lelkünk égig érő fája,

Ragyogó a koronája,

Álmodj,

És sétálj

Alája.

——–

Suhog az éj, mint királyi brokát,

Szép álmot és valót;

Jó éjszakát!