Tétova nyár van idén, tovaszökken a hajnali szellő;

Spórol az ég ura is, ritka a kánikula.

Záporesők szemeregnek a tompán szürke egekből;

Ázott reggeleken fázik a hajnali szél.

Mintha a Földanya félne a rossz szeleburdi nyaraktól,

És a pogány meleget megzabolázza idén.

—–

Ám a csepergő enyhe napokban jól lehet írni;

Jó puha hűvös idő termi a szép sorokat.

Míg felszárad a nyári melegben a tegnapi tócsa,

Izzik a billentyű, készül az új fejezet.

——-

Tétova nyár van idén, fuvolázik az alkonyi árnyék;

Megfontolt-öregen ballag a Nap nyugaton.

Álmatagon heverészik az égen a jókora felhő;

Hajnali léptek alatt cuppog az éjjeli sár.

———

Néma jövendőnket elrejti a nyári varázslat;

Kánikulát titkol, vagy viharok viharát.

Nyegle világvégéket hirdet a sok puha elme;

Kommersz végnapokat sír a celebriadó.

Elpusztulhat a vékony máza a földi világnak;

Ám nem a jóslatokon múlik a vég sohasem.

Nem maja isteneket tart pajzsul az ostoba végzet;

Kapzsi világunktól kap fegyvert, eleget.

———

Tétova nyár van idén, most hűvös az éjszaka csendje;

Éjjeli álmunkat nem tikkasztja meleg.

Hozhat az elspórolt emberség ostoba véget;

Hűvös az éjszaka, de izzik a hű szerelem.