A bécsi arzenál előtt hatalmas tömeg várakozott 1737 késő nyarának fülledt meleg napjaiban.

Most készült kifutni a Haditanács által elképesztő költséggel ápoltatott négy hatalmas dunai hadigálya.

A bécsi haditanács fixa ideája volt, hogy a török hajóhad ellen küzdő dunai flottánál külföldi tengerészeket kell alkalmazni. Sokan próbálták erről a Wiener Hofkriegsrat vezetőit lebeszélni – sikertelenül.

Hosszú évtizedek óta gondolkodtak így a bécsi hadügyek irányítói.

Már 1691-ben felkértek egy francia tengernagyot Fleury márkit a dunai hadműveletek irányítására. A francia tengerésztiszt javaslatára több tucat hatalmas, több fedélzetű, tornyos gályából álló flottát építettek, ezeket ágyúkkal rakták meg, és ezzel az armadával hajózott le Fleury admirális Nándorfehérvár alá.

Egy-egy óriás gálya építése, felszerelése és fenntartása annyiba került, amennyiből nyolc-tíz naszád vagy sajka felszerelhető és fenntartható lett volna – a legénység zsoldját is beleértve.

Szóval Fleury tengernagy úr Nándorfehérvár alá evezett…

Komoly sikert nem ért el.

Sőt semmiféle sikert sem ért el, túlméretezett, nehézkes hadihajói moccanni is alig tudtak a folyam hátán, a fürge török hadihajók játszva kitértek előlük, ami komoly fegyvertény a Duna vizén történt, azt a régi flottilla naszádjai és sajkái hajtották végre.

A török is alkalmazott a Dunán nagy hadi gályákat, de egyszerűen azért, mert nem akart külön flottát építeni a folyamra, és a tengeri hajóhadának egységeit vezényelte is. Gyakran sok száz hajóból álló flottákat vonultatott fel, de a folyami harcokban mindenkori túlerejének dacára kevés eredményt ért el.

A tizenöt éves háború után – és azt követően – a komáromi naszádosok sok borsot törtek az oszmánok orra alá…

Na, de térjünk vissza 1737 nyárutójához.

A bécsi hajósok keserűen mosolyogtak az épülő monstrumok láttán. Hogyan akarnak ezekkel manőverezni a Duna hátán. És egyáltalán ki olyan ostoba, hogy ezt elvállalja?

Erre a kérdésre hamar választ kaptak.

Egytől egyig külföldi tengerészekből állt a négy hatalmas gálya személyzete.

A császári Haditanács nagy európai kikötővárosokban: Liverpoolban, Southamptonban, Hamburgban és Rotterdamban toborozta a legénységet egykori haditengerészekből és tapasztalt matrózokból.

A bécsi hajósok megdöbbentek.

- Jó, jó – mondta a hajósok céhének vezetője. – de a folyamon mégiscsak egészen másképpen kell navigálni, mint a tengeren. A Duna áramlatai, örvényei, zátonyai sajátos szakértelmet igényelnek, a tengeri hajósoknak ezekről fogalmuk sincs.

A bécsi hajósok felajánlották: megtanítják a gályák külföldi legénységét a Duna titkaira.

Nemcsak elutasították, ki is nevették őket.

Hát mit képzelnek az unalmas bennszülöttek, mi olyat tudhatnak ők, amit a külföldiek nem tudnak? Csak maradjanak maguknak, játszadozzanak a ladikjaikkal, ez itt komoly dolog…

A külföldiek úgyis mindent jobban tudnak…

A szárazföldi seregnek igen nagy szüksége volt a folyami flotta támogatására, mivel a Dunán aggasztó fölénybe került a török. A négy hadigálya indulásra készen várakozott, ideje volt őket a dolgukra küldeni.

A Haditanács biztosította a főparancsnokot, hogy a négy hatalmas tákolmány egy héten belül megjelenik a hadszíntéren, és ripityára lövi a török flottát.

Hatalmas ünnepséget tartottak, a gályák indulásának tiszteletére volt szentmise, szabadtéri koncert, ünnepi beszéd és díszsortűz.

Aztán a roppant hadihajók végre elindultak lefelé a Dunán.

A tömeg lélegzet-visszafojtva figyelte őket…

A gályák száz métert se tettek meg. A Práterrel szembeni nagy homozátonyon fennakadtak. Sorban mind a négy.

A bécsi hajósok vezetői komoran bólogattak. Az igazi dunai hajósokkal sose esett meg ilyen csúfság.

Most bezzeg azonnal a Haditanácsba hívatták a bécsi hajósok céhének mesterét.

- Hogyan lehet lekormányozni a zátonyról a gályákat?

Az öreg mester elmosolyodott.

- Azokat, kérem, sehogy. Meg kell várni a magasabb vízállást, akkor ügyesen le kell velük a zátonyról evezni.

- Magasabb vízállás? Mikor lesz az?

- Talán a jövő héten. Ha Isten is úgy akarja. Ha nem, a jövő hónapban bizonyára.

A savanyú képű haditanácsnokok láttán a mester nem állta meg, hogy hozzá ne tegye:

- Ha lejönnek a zátonyról, jó volna, ha minden hajóra küldenének egy hozzáértő embert is a sok külföldi léhűtő mellé, mert csak Bécs alatt nyolc ilyen nagy homokzátony van még…