Tél szolgálója, Október

A hű kengyelfutó;

A hideghajnal-nevelő,

S a fagy-beszoktató.

———

Tél szolgálója, hallgatag,

Goromba hónapunk,

Nem érdeklik sem szitkaink,

Sem lomha sóhajunk.

———

Hullámvasútra kényszerít

Vén Október-vitéz;

Ormáról megriadt szemünk

A Tél völgyére néz.

——–

Nehéz emlékek őre ő,

Holt-volt gyásszal tele,

Halál-nyomatok ezreit

Bujtatja vén köde.

——-

Tél szolgálója, Október,

Kedvetlen vén kujon,

Szoknyák alá csak néha lát,

Hát bánatos nagyon.

——–

Csípős hajnalra napsütés,

És Október nevet;

Mert a világban mindenütt

Minden csak átmenet.

——–

Porlik, szétfoszlik az anyag,

Áramlik az Idő;

Nyújtózik végenincs mezőn

Galaxis-habverő.

——–

A vén szutykos Entrópia

A Lét kadávere,

Ha ember nincs, a nagyvilág

Mit sem ér nélküle.

———

Tél szolgálója, Október,

A nyár-leépítő;

Távolra szökken messzi vágy,

S megáll a Téridő.

———

A rég elmúlt Októberek

Gyermekkort hintenek,

De mostani Októberünk

Már vén és reszketeg.

———

Száz magányos templomtorony

Döf át a holt ködön,

Mert néha fonnyad a Remény,

De el sosem köszön.

———

Október: parttalan jelen;

A füstgomolyban él;

S a ködön áttörő torony

Már szép telet remél.

———-

Velünk sodródik szüntelen

Kis jelen-tutajunk;

A Létnek célja van velünk,

S a Létnek célt adunk.

———

S ha egyszer célba érkezünk,

A Lét majd tartogat

Száz célon túli tartományt,

És újabb célokat.

———

A Múltunk őrnek elmarad,

Övé a Lét fele;

S a Célban egyszer nagy soká

Kezet fogunk vele.