Tél derekán a  világot selymes hó fedi éppen;

Dörmög a ködtakaró, reszket a tétova ég.

———

Zsémbel az északi szél a mogorván néma világgal;

Rémült vén telihold hallgat az ég tetején.

——–

Bősz, hideg éjszaka jön csikorogva a szürke világra;

Dermedt csillagokon reszket a távoli fény.

——-

Nem aranyozza be más számunkra a téli világot,

Mint tűz sánca mögé rejtőző szerelem.

——

Tél derekán a szobába szorulnak a titkok, a vágyak;

Tél rossz, prűd fagya kint, bent meg a szent szerelem.

——–

Nem más tán a hideg, mint meddő, ócska szemérem;

Vén eunuch a halál, s a Lét forró szerető.

——-

Tél derekán trónt ácsol az ördög a hajnali ködből;

Jégből a talpazata, és az alapja: közöny.

——

Tél derekán röhögő entrópia néz a világra;

Jég selymes hidege fényes semmibe hív.

——-

Tél derekán fogan ám az Idő titkos szeretője;

S hogyha az ég jelt ad, szép kikelet születik.