Régi történet, több helyen is olvastam.

——

Harun al-Rasid idején élt Bagdad egyik külvárosában két kereskedő, Szelim és Ahmed. Egymás mellett volt a házuk, látszólag jó szomszédok voltak.

Szelim azonban irigyelte Ahmedet. Látta, hogy a szomszéd sokat dolgozik, körültekintő és értelmes ember, és szemlátomást gyarapodik.

Gyarapodott ő is, fortélyos és számító ember volt, élére rakta a bevételt, és egyre jobban zavarta a másik szemmel látható sikere. A rozzant ház újjáépült, az udvar egyre rendesebb, az állatok jóltápláltak. Ahmed felesége csinos, és megközelíthetetlen.

A dzsinnek harapják meg! Ahmed már csaknem annyira gazdag, mint ő! Valamit tenni kéne!

Ravasz tervet eszelt ki. Néhány napig állandóan gondterhelt arccal járt-kelt, időnként látszólag kétségbeesetten töprengett. Arra törekedett, hogy Ahmed mindenképpen vegye észre.

A szomszédnak valóban  feltűnt Szelim nyugtalansága.

- Baj van, szomszéd? – lépett oda hozzá. – Segíthetek valamiben?

Szelim csak erre várt. Siránkozó arcot vágott.

- Sajnos nem, kedves jó szomszéd. Rajtam csak Allah segíthet!

- De hát mi a baj?

- Nagy az én bajom, szomszéd, igen nagy! Csak Allah segíthet!

Ha Ahmednek több alattomos emberrel lett volna dolga, alighanem mond valami udvarias frázist, és faképnél hagyja. De a jó szándékú és tapasztalatlan ember nem szokott hozzá a hasonló színleléshez.

- Bökd már ki, kedves szomszéd, hátha segíthetek!

Szelim nagyon sóhajtott.

- Nagy az én bajom!

- Mi az a nagy baj?

Szelim Ahmed füléhez hajolt:

- Tartozom egy gazembernek, szomszéd. Néhány napon belül semmim sem marad.

Ahmed megrökönyödött.

- Mennyi a tartozásod?

- Sok!

- Mennyi az a sok?

Szelim gyorsan még egyszer átgondolta. Sokat kell mondania, de annyit, amennyit Ahmed még éppen kinyöghet.

- Ezer arany, kedves testvérem!

Ahmed elsápadt. Az sok pénz, nagyon sok. Van-e neki annyi? Talán, ha minden kinnlevőségét behajtja.

Még egy pillantást vetett “szerencsétlen” szomszédjára, és elhatározta magát. Allah parancsa, hogy segítsünk a bajba jutottakon.

- Holnap alkonyatkor gyere el hozzám! Adok neked ezer aranyat!

Szelim szíve nagyot dobbant. Az ostoba szomszéd bekapta a horgot. A neheze azonban még hátra van.

- Kérlek, ne nálad! Szégyellem, hogy megszorultam. A nyugati kaputól háromszáz lépésnyire van a városfalon kívül egy magányos pálmafa. Kérlek, oda hozd a pénzt!

Ahmed bólintott és elsietett.

Szelim nem volt benne biztos, hogy a jóhiszemű és ostoba szomszéd valóban ezer aranyat fog neki ajándékozni, de Ahmed elhozta a pénzt.

- Kölcsön adom neked. Kérlek, akkor add vissza, ha az ügyeid rendeződtek.

- Allah áldjon, kedves testvérem!

Szelim a kabátja alá rejtette a tömérdek pénzt, és fütyürészve ment haza. A kölcsönügyletnek nem volt egyéb tanúja, mint a pálmafa. Szelimnek esze ágábans em volt visszaadni. Talált pénz. Jót tett a buta szomszédnak, az ostobák így tanulnak.

Este hálát mondott Allahnak, és még napokig nevetett magában a szomszéd hiszékenységén.

Teltek-múltak az évek. Szelim nem mutatott hajlandóságot a hatalmas kölcsön visszafizetésére, nem is említette soha, Ahmed pedig tapintatból hallgatott.

Egyszer aztán olyan idő jött, hogy Ahmednek szüksége lett volna a pénzre. Először csak célozgatott a kölcsönre, de Szelim nem értett belőle.

Végül Ahmed átment a szomszédba, és nyíltan felszólította Szelimet, adja meg a tartozását.

- Úgy látom, te már nem szűkölködsz, kedves barátom, nekem azonban most szükségem van a pénzre. Kérlek, add meg a tartozásodat.

- Miféle tartozást, jóember?

- Az ezer aranyat, amit a magányos pálmafa alatt adtam neked.

Miféle ezer aranyat? Összetévesztesz valakivel, vagy Allah elvette az eszedet.

Ahmed tovább erősködött, mire Szelim egy markos szolgával vezettette ki az udvarából.

Az elkeseredett Ahmed a kádihoz fordult.

A bíró másnap mindkettejüket maga elé idézte, és apróra elmondatott velük mindent. Ahmed elmesélte, miképpen adott kölcsönt a szomszédjának, Szelim azonban továbbra is tagadta.

- Szerencsétlen, beteg elméjű ember ez, nagíságos kádi, ne higgy neki! Honnan is lenne egy ilyen buta alaknak ezer aranya?

A kádi alaposan megnézte magának mindkettőt. Néhány percig gondolkodott, majd Ahmedhez fordult:

- Van tanúd?

Ahmed lehajtotta a fejét. Úgy érezte, ide is hiába jött.

- Nincs, nagyságos kádi.

- Senki?

A kádi közben oldalra lesett, és elkapta Szelim diadalmas pillantását. Jó emberismerő volt, sejtette, mi történt.

- Csak a pálmafa, nagyságos kádi.

Aprólékosan elmagyarázta, hol van az illető fa, Szelim meg esküdözött, hogy még életében nem járt arrafelé.

A bíró elmosolyodott.

- Hátha a pálmafa, akkor azt a pálmafát kell a törvénybe idéznem.

- A pálmafát, nagyságos kádi?

- Igen, azt. Ide kell jönnie, és tanúskodnia kell melletted, különben meg kellene, hogy büntesselek rágalmazásért.

Ahmed elsápadt, Szelim vigyorgott.

- Két katonával elsétálsz ahhoz a pálmafához, és a törvény nevében háromszor felszólítod, hogy jelenjen meg előttem, és tanúskodjon. Mindegyik felszólítás után tarts egy kis szünetet, hátha a fa felel vagy elindul. Utána a katonákkal együtt visszatérsz ide, és elmondod, jöne- a fa vagy sem.

Ahmed elkeseredetten bólintott. Megalázzák, utána meg börtönbe zárják rágalmazásért. Csüggedten indult el két katona közt a pálmafához.

A kádi Szelimre nézett.

- Addig érezd jól magad, uram – mondta talányos mosollyal. – meghívlak ebédre.

Jót ettek, közben mindenféle pletykákról, semmiségekről csevegtek. Ebéd után a kádi frissítőt hozatott, majd leült sakozni a vendégével.

Szelim határozottan jól érezte magát. Kitörte Ahmed nyakát. A szomszéd rágalmazóként a börtönbe kerül, a házát meg el fogják árverezni. Olcsón megvásárolja!

Csaknem egy órája játszottak, amikor a kádi mintegy mellékesen megkérdezte:

- Szerinted odaért már ahhoz a pálmafához a nyomorult?

- Szerintem már hamarosan vissza is ér, nagyságos kádi.

A bíró szórakozottan bólintott. Néhány perc múlva mattot adott Szelimnek.

Ahogy újra felállították a bábukat, megérkezett Ahmed.

- Jön a pálmafa?

- Nem jön, nagyságos kádi – felelte lehajtott fejjel a szerencsétlen.

A kádi rámosolygott.

- Ne aggódj, Ahmed barátom. A pálmafa már itt járt, és tanúságot tett melletted.

Szelim megrökönyödött.

- Fizetned kell, gazember! – fordult hozzá a kádi. - Honnan tudod, mikor ér vissza, amikor sose jártál ott? Holnap délig kamatos kamattal fizesd meg a kölcsön, és nekem is jössz kétszáz arannyal. Ha nem fizetsz, a tömlöc mélyén találod magad.