Ezt a történetet Liselotte orléans-i hercegné jegyezte le:

Durford márkiné francia származású nagyvilági hölgy volt.

A hölgy nagybátyjának kertjében Jupiter meztelen szobra állt. A rokokó idején számos festmény ábrázolt meztelen görög isteneket, leginkább Hermészt, vagy a három Gráciát.

Ez a Jupiter különösen vonzó lehetett, legalábbis a márkiné annak találta. Naponta megszemlélte.

Bámulta jobbról-balról, körbejárta, közben beszélt hozzá:

-  Szép vagy, Jupiter! Miért nem szólalsz meg? Szólalj meg végre!

Szokásává vált beszélni a szoborhoz.

- Szólalj meg, Jupiter!

Valahogy napról napra ingerültebben szólítgatta a szobrot:

- Szólalj meg, végre, Jupiter! Állítólag nagy nőbolond vagy! Talán nem tetszem? Szólalj meg végre!

Néhány nap alatt a hölgy lehiggadt, megértette, hogy a szobor nem fog felelni. De azért mindennap megszólította ingerkedve:

- Szólalj meg, Jupiter!

Így ment ez napról napra.

Hanem egyszer…

A galantéria korának nagyasszonya nyelvet öltött a szoborra.

- Na, mi lesz?  Szólalj meg, Jupiter!

A hölgy gyorsan szétnézett. Senki sem jár a kertben, senki sem látja.

Gyorsan felemelintette a szoknyáját, és nagyot villantott a szobornak.

- Na? Mi lesz? Szólalj meg, Jupiter!

Ebben a pillanatban éktelen nagy dörrenés hallatszott. A hölgy ijedtében elesett, talán össze is pisilte magát.

A komornák szedték össze. Napokig feküdt halálos rettegésben. Aggódtak az állapota miatt, mert senki sem tudta, mi lelte.

Végül a nagybátyjának bökte ki:

- Megsértettem Jupitert.

A házigazda nagy szemeket meresztett:

- Mi van?

A márkiné irulva-pirulva vallott, a nagybácsi meg elnevette magát.

- Ne félj, nem a mennyrázó Jupiter mennydörgött rád, csak egy lőpormalom robbant fel a szomszéd utcában