SZÁZKILENCVENÖTÖDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen őszintén meglepődött. Hosszú pillanatokig döbbenten nézett a férfira.

Helmut Schellenberg elgondolkodott.

-         Ez jó kérdés – dörmögte aztán. – talán ebben rejlik a megoldás.

-         Mármint? – nézett rá Ed Philips.

-         Ha megértjük, miért ezt a megoldást választotta, talán arra is rájöhetünk, hogy ki tette.

„Hajó az admirálisnak! A most felfedezett objektum meglehetősen kiterjedt elektronikus összeköttetésben áll a hibernációs kamrával. A vezetékek jól álcázott csövekben helyezkednek el. A kapcsolat a most beérkező adatok szerint több irányú. Az objektum energiáját a hibernációs kamrából nyeri.”

Karen bólintott. Erre azóta maguk is rájöttek.

-         Admirális a hajónak. Módunkban áll megszakítani a kapcsolatot?

„Hajó az admirálisnak. Erre egyetlen lehetőség van: a lézerrel rendelkező nanorobotok bevetése. Ehhez azonban az ön különleges engedélyére van szükség, Karen Bozchana Kadlecikova admirális.”

Karen beleegyezően intett.

Azonnal megjelent a vezérlő asztalán a nyomtatott papírlap. Karen elmosolyodott. A számítógép ragaszkodik a bürokratikus formaságokhoz, jelen esetben az ilyen ásatag előírásokhoz. Fogta a papírt, a szemével végigfutotta, aztán gyorsan alákanyarította:

Laren Bozchana Kadlecikova

Admirális

„Hajó az admirálisnak. Lézeres nanorobot aktiválása megkezdődött, a parancs végrehajtásának megkezdéséig még huszonnyolc másodperc.”

Helmut a fejét ingatta:

-         Nem értem. Ezek szerint az itteni nanorobot megy át a csatahajóra?

-         Nem hinném – felelte Ed Philips. – szerintem a csatahajó saját nanorobotját vetjük be.

-         De akkor minek ez az aláírási hercehurca?

-         A földi hadihajók szabályzata mindig a parancsnok személyes írásbeli parancsához köti a nanorobotok bevetésének engedélyezését. Nyilván a kínai szabályzat is ezt írja elő. A mi derék könnyűcirkálónk csak alkalmazza.

Karen kiürítette a poharát.

-         Ott tartottunk, hogy vajon miért éppen így akarták megölni az apádat és a társait, Ed.

-         Bár tudnám. Valahogy semmi értelme.

Helmut fáradtan nézett fel:

-         Kell, hogy értelme legyen. Talán nagyon is egyszerű a magyarázata.

Ed Philips a fejét rázta:

-         Egyszerű? Milyen egyszerű? Miféle egyszerű magyarázat?

-         Ha tudnám, mondanám.

„Hajó az admirálisnak! Hajó az admirálisnak!”

Mintha izgalom csendült volna a jól ismert géphangból.

-         Admirális a hajónak. Hallgatom!

„Hajó az admirálisnak! A nanorobot megkezdte a parancs végrehajtását. A kapcsolat teljes megszüntetéséig, a nemrég felfedezett objektum áramtalanításáig még harmincnyolc másodperc.”

Karen megkönnyebbült. Tüstént megszűnik a friss fenyegetés.

„Hajó az admirálisnak. Meglepő tény jutott a tudomásomra.”

Karen felkapta a fejét.

-         Admirális a hajónak. Meglepő tény? Mi az?

„Hajó az admirálisnak! A nanorobot memória-vizsgálatakor kiderült, hogy nem először dolgozik abban az objektumban. Az illető egység „törölt munka” szignóval eltávolítva.”

-         Törölt munka? – ráncolta a homlokát Ed Philips. – Mi az, hogy törölt munka?

-         Hát nem érted? – nézett rá Helmut. – Ugyanez a nanorobot készítette a vájatot a csövek számára. Ez nem történhetett nagyon régen. Aki végrehajtotta, nem birtokolta a hajót, de rendelkezési joga volt a nanorobot használatára. Ezzel élt vissza. Nyilván titokban utasította a munkára a nanorobotot. Előbb vájatot készíttetett vele, majd elhelyeztette a csöveket, és létrehozta a kapcsolatot a hibernációs kamrával.

Mindketten feszülten figyeltek.

-         És? – követelte Ed.

-         Nem lehetett a legénység egyszerű tagja, az olyan nemigen rendelkezhetett a nanorobot felett. Tisztnek kellett lennie.

-         És?

Helmut Schellenberg nagyot sóhajtott.

-         Szerintem még mindig itt van a hajón. A foglyok között

Folytatása következik.