Negyvenharmadik rész

Mielőtt az előbbi részben felmerült fontos kérdésekre válaszolnék, ismét vissza kell kanyarodnom, hogy a téma többi szálát is összhangba hozzam mindazzal, amit a sorozat legutóbbi részeiben megállapítottam.

Lassan odaérek, hogy komoly kísérletet kell tennem a szerelem definiálására. Eddig ettől tartózkodtam, és nem véletlenül.

Láttuk, mi nem a szerelem. Talán nem árt néhány szóval felidézni.

A szerelem nem azonos a puszta szexualitással, még kevésbé a szerelem úgynevezett „felszabadításával”. Az utóbbi pusztán szabados szexualitást jelent, és nehezen lehetne védelmezni egy olyan állítást, hogy a szabadosabb korokban sokkal inkább jelen van a szerelem, mint a prűdebb időszakokban. A jelenlegi szabados időszakra valószínűleg törvényszerűen következik majd egy szemérmesebb, talán prűdebb, de az aligha jelenti majd önmagában a szerelem visszaszorulását.

A szerelmet a szexualitásra redukálni akaró igyekezet mindig összefügg a szerelem piacosításának törekvésével, ami pedig önmagában véve lehetetlen; ez jelzi, hogy a fogalmak – szerelem és piac – nem tartoznak egy dimenzióba. A piacosítási kísérletek eredménye sohasem lehet egyéb, mint piacosított szexualitás – szerelem nélkül.

A liberális világnézet fogalmaival a szerelem lényegében ugyanúgy értelmezhetetlen, ahogy a többi ideológia fogalomrendszerével. A „szabadelvűség” nem a szabad akarat, hanem a „szabad piac” elképzelésére támaszkodik, azaz a gyakorlatban a pénz uralmának korlátlan érvényesülését igyekszik előmozdítani. Hajlamos rá, hogy a szerelmet – ami a piac eszközeivel megfoghatatlan és ellenőrizhetetlen – olyan fogalmi karikatúrákkal helyettesítse, amelyek felett a maga eszközeivel diszponálni képes. Amikor például a gyakori partnerváltás „jogát” propagálja, a „nyílt házasság” – meg az ehhez hasonló klisék – propaganda-szólamával, akkor voltaképpen korlátozni igyekszik a társadalomban a szerelem befolyását. A nyílt vagy burkolt promiszkuitás nem erősíti, hanem devalválja a szerelmet, de – azzal ellentétben – hatalmi és gazdasági eszközökkel ellenőrizhető, irányítható.

Már korábban tisztáztam, hogy a szerelem nem függ politikai rendszerektől, ezért nem is képes kisajátítani egyik sem. A társadalomban nem attól létezik, hogy demokrácia van-e, vagy zsarnokság. Teljesen közömbös azzal szemben, hogy az emberek szabadon választanak-e, vagy önkényuralom alatt élnek.

Ez a közömbösség talán az emberi társadalom egyik leghatékonyabb védelme. A szerelem nem politikafüggő. Ha az lenne, talán már régen össze is omlott volna a civilizáció.

Fentebb már beszéltem róla, hogy a patriarchális társadalmi modell sem tudja értelmezni a szerelmet. A patriarchátus világát irányító, mindenre kiterjedő alá-fölérendeltségi szisztéma a szerelemnek az értelmezésére is képtelen, kezelni nem is akarja. Ki szeretné küszöbölni.

Alighanem a szerelem felszámolásának egyik legradikálisabb kísérlete a többnejűség és annak kultusza. A humanizált baromfiudvar egyik funkciója nyilvánvalóan az, hogy csírájában irtsa ki, vagy legalább totálisan visszaszorítsa a szerelmet az emberi társadalomban, hogy az le legyen képes hatást gyakorolni a hatalmi mechanizmusra. A férfi – hatalma érdekében az ilyesféle rendszerekben nemcsak önmaga dehumanizálását vállalja, hanem a családi élet, a születés és a gyermeknevelés profanizálását is. A hétköznapi kényelem érdekében életben tart egy parazita rendszert, a nőt társból szexuális játékszerré fokozza le.

A történelem egyik izgalmas problémája, mitől torpant meg a középkorban az addig a világ legfejlettebb civilizációjának számító iszlám kultúra. A többnejűség önveszélyes rendszerének megmerevedése gyaníthatóan nagyon is ludas ebben. A többnejűség a patriarchális életvitel élősködő eleme, önmagában képes zsákutcába taszítani a civilizációt.

A többnejűség élősdi jellegét a magyar gondolkodók közül már Zrínyi Miklós szóvá tette. A férfiak „tulajdon édesanyjukat alázzák meg”; az ilyen társadalomban voltaképpen nem érvényes az anyaság misztériuma – a többnejűség világában sem szabad akarat, sem szerelem nem létezhet.

Gyaníthatóan a szituáció megfordítása, a matriarchátusban lehetséges többférjűség is hasonló szituációt teremtene. A jelenlegi világban azonban nem létezik befolyásos matriarchális civilizáció.

A patriarchális társadalom voltaképpen állandó ostromállapotban érzi magát a szerelem miatt – ahogy a Rómeó és Júlia kapcsán már említettem.

A pénz világa nemkülönben.

Folytatása következik.