Hatvanegyedik rész

Most pedig – sajnos – szükséges kitérő.

Kulturális közállapotaink egyik legfőbb jellemzője, hogy napjainkra a magyar kultúra kanonizált vidékein nagyhatalommá válhatott – a sznobizmus. Látszólag ugyan nem kapcsolódik sem a szerelemhez, sem a lírához, de vizsgálódásaimban mégsem kerülhetem meg, hogy foglalkozzam vele. Alaposan körül fogom járni.

Mi a sznobizmus?

Egyáltalán nem könnyű a felelet. Mindenképpen valamiféle másodlagos, tanult motiváció. Mielőtt válaszolnék, néhány dolgot le kell szögeznem.

Narcissus szenvedélyét nem tekinthetjük szerelemnek. A beteges önimádat ugyanúgy nem teremt szerelmet, ahogy egyetlen ember sem alkot emberiséget. A szerelemhez két emberre, férfira és nőre van szükség. A szerelem voltaképpen sokkal mélyebb és összetettebb jelenség annál, mint amit róla gondolunk. Nemcsak a voltaképpeni „szerelmet” foglalja magába, hanem a családot is annak szeretetközösség jellegével együtt. Hétköznapi és filozófiai értelemben is az emberiség túlélésének záloga. Mint ilyen, hatalom és gazdaság számára megfoghatatlan, hiszen ezek még csak értelmezni is csupán azt a töredékeit képesek, amelyek az ő szférájukkal egyáltalán érintkeznek.

A szerelem nem azonos a puszta szexualitással. Ez önmagában kilátástalanná teszi a szerelem piacosításának minden kísérletét. De nemcsak azt. Azt is, hogy a szerelmet bármilyen alapon alá lehessen rendelni a gazdaságnak vagy a hatalomnak. Hogy szabályozni lehessen.

Megalomániás, szadista diktátorok – meg „demokratikus” nagyhatalmak nem kevésbé megalomániás és szadista titkosszolgálatai – emberemlékezet óta ábrándoznak az emberi tudat manipulálásáról, a „tökéletes alattvalók” akarat nélküli masszájából álló alattvalók tömegéről. Évtizedek óta rendszeresen folynak és folytak a tudat manipulálására irányuló kísérletek, nem lepődnék meg, ha valahol ebben a pillanatban is léteznének ilyenek. Rejtett, igen bőséges anyagi támogatással. A tudományban mindig vannak rugalmas lelkiismeretű emberek, az adófizetők meg nem is sejtik, mire költik a pénzüket. Jelenkori „demokráciánk” súlyos fogyatékokkal él.

A tudat manipulálása – ha egyáltalán lehetséges – lényegében megszüntetné az emberiséget. A biorobotok semmit sem tudhatnának a szerelemről.

A sznobizmus önkéntes és felületes tudatmódosítás. Az egyén saját elhatározásából a manipuláció elébe megy, és – önmaga manipulálja saját magát.

Folytatása következik.