A tradíció a líra egyik legfontosabb témája, a költészet azonban a hagyománynak nem csupán kifejezője, hanem alakítója is.

Hagyomány nélkül az emberi jelenség értelmezhetetlen és tartalmatlan fogalom. Az emberiség nem azonos a mindenkori jelenben élő nemzedékekkel, utóbbiak csupán az emberiség jelenkori megvalósulása.

Nagyon nagy baj volna, ha az emberiség fogalma a pusztán jelenben élő népességre korlátozódna. Hagyomány – illetve ennek tudata – nélkül sem emberi közösség, sem erkölcs nem létezhet. A tradíció az emberi identitás alapja, nélküle az emberek tömeggé, minden szociológiai aggodalom rémálmává válnak. A tömeg emberi egyének olyan halmaza, amelynek tagjai emberi értelemben és emberi színvonalon egymással sem kommunikálni, sem kooperálni, nem tudnak, és a minimális együttműködés érdekében a legalacsonyabb nívóra kénytelenek leereszkedni.

Egy nemzeti közösség sem azonos a pillanatnyilag élő nemzedékkel. Magától értetődően a magyarság sem.

A magyar tradíciók értelmezése azonban jelenleg egyáltalán nem könnyű feladat, és ebben annak is része van, hogy a mai hivatalos lírában gyakorlatilag nem létezik a tradícióval táplálkozó, azt életben tartó és fejlesztő költészet.

A magyar hagyományok legalább kétféle módon értelmezhetők, és a két lehetséges nézőpont egymással csak látszólag ellentétes.

1. A magyar nyelvi közösség történelmi tradíciói

Ez magában foglalja a magyar nyelvű kultúra fenntartását és ápolását annak kezdeteitől fogva. Okot ad nemzeti és nyelvi önérzetre, de nem ad okot semmiféle olyan délibábos elképzelésre, amely a magyar kultúrát más kultúrák fölé rendelhetné. Kis létszámú népek – nagyobb létszámú népekkel egybevetve – akadnak, de kis kultúrák nincsenek. A nemzeti önérzet túltengése a hamis közösségi tudat egy formája.

Ugyanígy nem predesztinálnak a magyar kulturális hagyományok semmiféle nemzeti bűntudatra sem, ez a hamis közösségi tudat egy másik formája.

Szándékosan nem említem a magyar államiság hagyományait, mert azokat egy másik, ezzel szorosan összefüggő tradíció szerves részének tekintem, és alább fogok szólni róluk.

Egy dolgot azonban most azonnal tisztáznom kell: a romantikus nacionalizmus által elképzelt nemzetállam fogalma puszta fikció, ilyen Európában soha sehol nem létezett, és ma sem létezik. A nemzetállam fogalmi konstrukciója által elvárt nyelvi, (esetleg vallási) és tudatbeli egyneműség megvalósíthatatlan és alapjában kártékony fantazmagória. Mint ilyen minden korban hatalmi erőszak forrása és ideológiai alapja.

A „nemzetállami tradíció” mindig hamis tradíció, belső és külső erőszak állandó ösztönzője, közösségek beolvasztásának és másokra szenvedést zúdító hódító törekvéseknek az állandó ideológiai hátországa.

Létezik a most tárgyalt mellett egy másik, az előbbinél sokkal tágasabb tradíció:

1. A Kárpát-medencei Magyar Királyság történelmi tradíciói

Ez nem azonos az elsővel, még tudati értelemben sem. A szakirodalom – jobb szó híján – általában hungarus tudat néven szokta említeni.

Folytatása következik.