SZÁZHUSZONEGYEDIK RÉSZ

Ez az a pont ahonnan nézve a jelenlegi kanonizált líra mögött álló teóriák és kvázi-elméletek fogalomrendszerében szereplő „alanyi” és „tárgyias” lírára vonatkozó spekulációk teljes elégtelensége könnyen belátható. Ezek nemcsak pontatlanok, mivel alapjában lényegtelen kérdésekkel foglalkoznak, hanem egyszerűen érvénytelenek is, hiszen köszönő viszonyban sincsenek a líra valódi természetével.

Egyelőre el kell köszönnöm a művészet hivatali elméletének a lírára való különféle vonatkoztatásaitól, hiszen az eddig kifejtettek alapján aligha fogadhatom el, hogy a költészet csupán egy lényegében magát önjelölt alapon bennfentesnek kikiáltó csoport hivatalos játszadozásainak vonatkozásában lenne értelmezhető, és létjogosultsága pusztán a lírán kívül eső puszta hivatali szempontok alapján volna meghatározható.

Ezekkel, illetve a jelenlegi kanonizált líra értékrendszerével, valamint az utóbbit alátámasztani igyekvő írásokkal a tanulmányom egy későbbi részében foglalkozom majd.

Egyelőre fontosabb kérdés merült fel.

Mi az, hogy nép?

Mi a jelentősége a líra kapcsolatrendszerében?

Itt és most nem a közelmúltnak olyan zsibbasztóan ostoba közhelyeivel akarok foglalkozni, mint hogy „az írónak nem népben és nemzetben kell gondolkodnia, hanem alanyban és állítmányban”; az ilyesminek talán nincs is szüksége megdöntésre, hiszen már a mögötte lappangó minimál-esztétikák zöme is teljes, végtelen sivárságában lepleződött le.

A látszólag sokkal butább közelmúltbeli közhely, „a költészet nem oldhatja meg a világ problémáit” több szót érdemel majd, de nem a benne rejlő „tartalom” okán, hanem azért, mert az ilyen téziseket generáló tudatos ál-félreértések az előbbinél sokkal több kárt tettek a lírához való viszonyban.

Mi hát a nép?

Úgy gondolom, a nép fogalma leginkább a nyelvi közösséghez való tartozásban, a nyelvi közösség hagyományainak tudatos vagy öntudatlan vállalásában ragadható meg a leginkább.

Igen fontos kérdéshez érkeztem.

Milyen kapcsolatban van líra és tradíció?

Folytatása következik.